Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-249

280 Az országgyűlés képviselőházának — ezt kénytelen vagyok kijelenteni, — sajnos, nem lehet megélni; kell, hogy az elv megvalósításából éljenek meg azok az emberek, akik valamely elvet vallanak, illetőleg elvben valamint nem kifogásolnak. így van ez ezekkel a javaslatokkal is. Mert ha én csak azt tudom, hogy az ellen nincs semmi elvi kifogás, hogy népfürdőket csináljanak, miután azonban népfürdők nincsenek, azokat nem vehetem igénybe, azokat nem használhatom sem én, sem családom, bármilyen egészséges hatásúak is volnának reánknézve: akkor mindig csak sajnálattal kell megállapítanom, hogy Magyarországon e tekintetben még nagyon is maradiak vagyunk. Kell a fürdőhelyeket emelni, népszerűsíteni, odáig fejleszteni, hogy azok olyan nívón álljanak, amilyen nívón ma az olyan gyógyfürdőhelyeknek, amelyeket a betegek bizalommal keresnek fel, állaniok kell. Arra is kell gondolni, hogy neosak a vagyonosabbak kereshessék fel a gyógyhelyeket egészségük érdekében, hanem a szélesebb rétegek, a szegényebbek is juthassanak abba a helyzetbe, hogy ugyanazokat a gyógyhelyeket felkereshessék é»- olcsó áron igénybe vehessék; mert ha mindig csak a jobbmódúak, akik anyagi helyzetüknél fogva ilyesmit megengedhetnek maguknak, mennek a gyógyhelyekre, mások pedig nem, akkor még mindig nagyon maradiak vagyunk, miután ez a helyzet ma már nem kielégítő. Valamikor igen, mikor még a szélesebb néprétegek kevésbbé felvilágosodottak voltak, kevesebb intelligenciával rendelkeztek, akkor még lehetett ilyen korlátozó kereteket fenntartani. Ugyebár mit is mondtak volna valamikor, ha egy munkásember egészségének helyreállítása érdekében Abbáziát kereste volna fel? De hát miért kell ennek még ma is mindig így lenni, hogy csak annak szabad oda elmenni, vagy csak az mehet oda el, akinek elég pénze van? , Kell olyan intézményeket létesíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy rajtuk keresztül az a szegény munkásember is, aki hetenként fizeti f a betegsegélyezési járulékot, illetőleg hetenként vonják le tőle, a budapesti kerületi pénztár révén legalább abban az arányban, abban a mértékben, mint a háború előtt, ha nem is mindenkor éppen Abbáziát, mert ez nem minden esetben jó, hanem mindig felkereshessen olyan gyógyhelyet, amely az ő egészségének helyreállítása érdekében szükséges. Ebben a javaslatban még mindig nem találjuk meg ezt. A népjóléti miniszter úr részéről kaptunk ígéreteket, és én elhiszem, hogy a szándék fennáll, hogy az megvan, de azokból az ígéretekből valamit meg is kell valósítani valamikor. Ismétlem azzal, hogy a népjóléti miniszter úr ezeket elvben mind^ helyesli, a gyakorlatba azonban nem ülteti át, vagy nem tudom, hogy ezekre a jövőben mikor kerül sor, ezzel én nem lehetek megelégedve és a népjóléti miniszter úr ne vegye tőlem rossz néven, ha ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál ezeket a kifogásokat felhozom, A törvényjavaslat 12. §-a például azt állapítja meg, hogy a fürdőhelyek abból a célból, hogy rendbeszedethessenek, hatósági biztosokat fognak kapni. A törvényjavaslat nem jelölte meg azt, — ezt nem lehetett megtudni — hogy ezek a hatósági biztosok pénzbe fognak-e kerülni, hogy új állásokat jelentenek-e. Mert ha ezek új állásokat jelentenek, akkor a gyógyhelyek, a helyett, hogy olcsóbba kerülnének, még drágábbak lesznek s a helyett, hogy az idegenforgalom emeltetnék, az inkább csökken249. ülése 1929 február 6-án, szerdán. tetik. A népjóléti miniszter úr a bizottságban szíves volt felvilágosítással szolgálni abban a tekintetben, hogy ezek a hatósági biztosok nem lesznek új állások olyan értelemben, hogy fizetéssel járnak. (Györki Imre: Csak tiszteletdíjat fognak kapnií — Jánossy Gábor: Ingyen fürödhetnek! — Derültség.) A 12. § utolsó bekezdése azt mondja, hogy (olvassa).' «Hatósági biztos csak az lehet, akinek a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883. évi I. te. 3. §-ában megszabott képzettsége van». nem lesznek új állások és nem fognak fizetéssel járni, akkor kérdem az igen t. miniszter urat, miért kell ennek a hatósági biztosnak ilyen képzettséggel bírnia? Ez csak a bürokráciának újabb alátámasztása. Ha azonban itt az illetőnek fizetett állása mellett való tiszteletbeli állásról van szó, akkor azt hiszem, hogy oda lehetne olyan valakit állítani, akinek ambíciója, kedve van ahhoz, hogy ezekkel a dolgokkal törődjék. De ha majd ki lesz jelölve az illető és azt mondják neki: fizetést ezért nem kapsz, csak dolgozhatsz, az úgy is fog dolgozni, az úgy is fog törődni a dolgokkal, amint ezt a gyakorlatban már nagyon sokszor tapasztaltuk. En azt hiszem, hogy nem kellene ilyen bürokratikusán megállapítani azt, hogy ki lehet csak hatósági biztos. Szerintem olyan egyén legyen hatósági biztos, aki ott helyben lakik, vagy ha nem is lakik ott helyben, de ambíciója és kedve van hozzá; ha azután ez olyan intelligenciával és értelemmel fogja ezt az állást betölteni, amint azt ez az állás megkívánja, akkor a miniszter úr célt fog érni. pe így azt hiszem, hegy épp az ellenkezője lesz meg. Mindezeket a kifogásokat és aggályokat azért mondottam itt el, mert azt hiszem, hogy taláe mégis lehet még ezeken változtatni. De így, ebben az állapotban ezt a javaslatot a magam részéről nem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsöbuloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Reischl Richárd! Reischl Richárd: T. Képviselőház! Előttem felszólalt Rothenstein igen t. képviselőtársamnak azt a megállapítását, hogy ez előtt a javaslat előtt előbbrevaló törvényjavaslatok lettek volna, természetszerűleg nem tehetem magamévá, mert jól tudjuk azt a népjóléti miniszter úr kijelentéseiből, amelyeket a bizottsági tárgyalás alkalmával is tett, hogy ezek a javaslatok előkészítés alatt vannak, viszont ez a javaslat, amely jelenleg tárgyalás alatt áll, már 52 év óta vár megoldásra. {Meskó Zoltán: 53 év óta! — Derültség.) A magyar fürdők n ígérdemlik azt, hogy törvényes gondoskodás történjék abból a célból, hogy azoknak fejlődése végre olyan etaphoz érjen, amely etap ezeknek a történetében új időt fog jelenteni, és éppen azért mert olyan na<arv közgazdasági értéket képviselnek ezek a fürdők, végre-valahára elérjük azt a célt, hogy a hazai publikumot itthon tudjuk tartani, hogy az ne vigye ki évenként a milliókat külföldre, azokat a súly r s milliókat, amelyeket eddig is kihordoztak és amelyekkel hazai kiviteli mérlegünket állandóan rontották. (Ügy van! Úgy van! a középen.) A képviselő úr felszólalásában van néhány passzus, amelyekre magam is ki óhajtok térni. Egyelőre csak azt óhajtom neki válaszolni, én is azon vágyóik, hogy a legszélesebb rétegek, így a munkásnép is megtalálják az orvoslást a magyar fürdőkön. Mindent el kell követni a célból, hogy a megrokkant munkásság megtalálja a gyógyulást. Beszédem későbbi során rá fogok mutatni arra, hogy ez lehetséges és