Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-248

Az országgyűlés képviselőházának helyek különleges védelmére megállapítja a belső és külső védőöveket, az ásványvíz- és gyógyvízforrás védelmére kontemplálja az úgynevezett forrásvédő területeket is. Azt a területet, amely a forrás körül van, ilyen külön forrásvédő területnek lehet nyilvánítani a végből, hogy ezen a területen ne végezzenek olyan ásásokat vagy fúrásokat, amelyek a gyógyvízvagy az ásványvízforrást állagában sérthetnék és ezeknek használhatóságát rontanák. Ezért védőterületen ásást vagy fúrást csak a bányahatóság engedélyével lehet eszközölni, sőt, ha van is bányahatósági engedély, akkor is be kell szüntetni ezt az ásást vagy fúrást, ha az ásványvíz- vagy gyógyvízforrást veszélyeztetné. Ilyen védőterület jellegnek megadása a földmívelésügyi minisztertől függ, aki ebben a kérdésben a népjóléti miniszterrel együtt határoz, előzetesen azonban meghallgatják a bányahatóságokat, valamint a népjóléti miniszternek véleményező testületeit is. Az ásvány- és gyógyvízforrások taglalásánál meg kell még emlékeznem arról, hogy a törvényjavaslat a balneológiai tudomány mai álláspontja^ szerint mesterséges ásványvizek készítését és forgalombahozását nem engedi meg, csupán kivételesen a szerzett jogok gyakorlására állapít meg ötéves átmeneti időszakot. Az elmondottak után még ismertetni szándékozom a törvényjavaslatnak a «vegyes rendelkezések» cím alatt foglalt azokat a határozatait, amelyek a gyógyfürdő- és ásványvízügy fellendítésére különleges intézkedéseket tartalmaznak. Ezek közé tartozik elsősorban a kisajátítás. A törvényjavaslat megengedi azt, hogy gyógyhelyek, valamint a gyógyhelyeken levő gyógyfürdők és éghajlati gyógyintézetek fejlesztéséhez, továbbá az ásványvizek és gyógyvizek üzembe vételéhez szükséges ingatlanok kisajátíttassanak. De ennél még tovább is megy, amennyiben nemcsak a meglévő berendezésekre terjeszti ki a kisajátítás jogát, hanem megállapítja azt is, hogy új gyógyfürdő létesítése, avagy új ásványvízvagy gyógyvízforrás üzembehelyezése végett szintén van kisajátításnak helye arra az ingatlanra, amelyen még fel nem tárt vagy feltárt, de még ki nem használt és közegészségügyi szempontból közérdekű ásványvíz- vagy gyógyvízforrás^ van. T. Ház! Itt az ásvány- és a gyógyvizeknél olyan természeti kincsekről van szó, amelyek nem pótolhatók, és éppen a természeti kincseknek ez a monopóliumszerű jellege teszi szükségessé a közérdekből való felhasználás biztosítását. A törvény szerint kisajátítható az az ásvány- vagy gyógyvízforrás is, amelynek vizét tulajdonosa egyáltalában nem használja fel, hanem elfolyni engedi, szóval pazarolja a nemzet közkincsét. Kisajátítás előtt azonban az ingatlan tulajdonosát fel kell hívni, hogy a forrás feltárása, illetőleg üzembehelyezése iránt maga intézkedjék és csak akkor lehet a kisajátítási eljárást elrendelni, ha a kitűzött határidő alatt az intézkedéseket nem teszi meg. Sőt a törvényjavaslat módot ad arra is, hogyha valamely ásványvízforrás kezelése nem felel meg a közegészségügyi előírásoknak, azt előzetes felszólítás, megintés, figyelmeztetés után és ennek a figyelmeztetésnek eredménytelensége esetén hatósági kezelésbe is lehessen venni. A kisajátítás után külön meg kell még emlékeznem az adókedvezményekről is. Amint a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. 248. ülése 1929 február 5~én, kedden. 371 kisajátítás lehetősége előmozdítja azt, hogy a vállalkozás felkeresse a gyógyfürdő-helyeket, úgy még jobban előmozdítja a tőke beruházásokra való kedvet, ha annak a vállalkozónak, aki beruházásokat teljesít, bizonyos adókedvezményeket biztosítunk. Ezért megállapítja a törvényjavaslat, hogy tizenötévi ideiglenes adómentesség adassék annak a vállalkozónak, aki a törvény életbeléptetése után jelentékeny beruházásokat tetjesít. Az adómentesség kiterjed az általános kereseti adóra, a társulati adóra, a községi pótadóra és az iparkamarai illetékre. Intézkedik még a törvényjavaslat azoknak az épületeknek adómentességéről is, amelyeket fürdőhelyeken építenek, — de ezt csak elvileg állapítja meg és a részletes szabályozást külön törvénynek tartja fenn. Ezek után meg kell említenem azt, hogy ez a törvényjavaslat egy új tanácsadó szervet létesít a népjóléti miniszter úr mellé, — amelyről már többször megemlékeztem : — az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottságot, amelynek az a hivatása, hogy fürdőügyekben és forrásvízügyekben véleményt adjon a népjóléti miniszternek és indítványozó kezdeményezéseket tegyen a népjóléti miniszternél. A törvényjavaslatnak egyik igen fontos intézkedése a fürdőknek kataszterizálása, nyilvántartásba vétele is. amennyiben a törvényjavaslat kimondja, hogy a népjóléti miniszter törzskönyvet vezettet a gyógyfürdőkről, éghajlati gyógvintézetekről, gyógy bel y ékről, üdülőhelyekről, ásványvizekről és gyógyvizekről. Ez a nyilvántartás nemcsak közigazgatási, hanem tudományos célok előmozdítására is fog szolgálni. Végül a törvényjavaslat büntető rendelkezéseket s átmeneti és életbeléptetési intézkedéseket tartalmaz. Mielőtt ismertetésemet befejezném, még csak arra akarok utalni, hogy Budapestnek és a Balatonnak különös jelentőségére való tekintettel a törvényjavaslat megadja a felhatalmazást a népjóléti miniszternek arra, hogy a törvénynek a gyógyhelyekre és üdülőhelyekre vonatkozó részét Budapesten és a Balaton mellékén módosításokkal léptethesse életbe. Olyan különleges viszonyok forognak fenn úgy a Balaton területén, mint Budapesten, hogy nem mutatkozik elegendőnek az a szabályozás, amely e részben a törvényben vau, hanem Budapestnek és a Balaton vidékének meghallgatása mellett szükséges, hogy a népjóléti miniszter úr külön intézkedéseket is tegyen, amelyekre az egyetemes felhatalmazást a miniszter úrnak a törvényjavaslat megadja. A törvényjavaslatnak ekként való ismertetése után legyen szabad áttérnem előadásom utolsó részére, t. i. annak a tárgyalásnak ismertetésére, amely a bizottságokban kifejlődött e körül a törvényjavaslat körül. Az egyesült bizottságokban beható megvitatás tárgya volt az, hogy nem volna-e helyesebb és célszerűbb magát az egészségügyi kódexet : az 1876 : XIV. tcikket a maga egészében és minden részletében venni összhangzatos reformálás alá. Mindenesetre ilyen kollektív reform igen sok előnnyel jár, mert bár az 1876. évi XIV- te. a maga idejében tényleg nemcsak a kor színvonalán állott, hanem sok tekintetben meg is haladta a hazai viszonyok színtáját, mégis ötven esztendő lefolyása alatt igen sok részben, mondhatnám egészében elavult. Kétségtelen tehát, hogy a törvény minden részében megreformálásra szorul. Ezzel szemben azonban a népjóléti miniszter úr kifejtette, hogy ő helyesebbnek tartja — és ebben a részben igazat is adott neki a bizottság •— a törvénynek részletekben való megreformálását, mert sokkal alaposabban lehet foglalkozni ezen nagy matéria egyes 38