Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-245
Az országgyűlés képviselőházának 245, ülése 1929 január 30-án, szerdán. 173 vakban és kijelentésekben, hanem tettekben jelentkeznék ez a nagy jóakarat, amellyel, sajnos, csak ilyenkor találkozunk, amikor az ország színe előtt vitatkozunk. (Ellentmondások a jobboldalon.) Én állítom, hogy a belügyi kormányzatnak van része ennek a nyomorúságnak elterjedésében: a belügyi kormányzat a maga kivételes intézkedéseivel tette lehetetlenné azt, hogy a munkásság kellőkép védekezhessék a kapitalizmusnak túlzásba menő kizsákmányolásával szemben. Ha a belügyi kormányzat egyenlő mértékkel mért volna, ha ugyanolyan szervezkedési, ugyanolyan mozgási szabadságot adott volna a munkásnak, mint amilyent adott a munkaadónak... (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek a jobboldalon. Propper Sándor: ...akkor ez a borzalmas diszparitás a hatalmi és erőviszonyokban nem következett volna be. A helyzet az, hogy az urak megnövelték a kapitalizmus szarvait, amely már maga sem tudja, hogy meddig menjen el a maga hatalmi önhittségében és elvakultságában. A kapitalizmus a munkásosztályt a szervezkedés meggátlásával védelemre már majdnem képtelenné tette és így állt elő az a helyzet, hogy Magyarországon ma a dolgozó nép — tessék ezt szószerint tudomásul venni — sokkal rosszabb gazdasági és szociális helyzetbe került, mint az indiai rizsföldek páriája. (Élénk ellenmondások jobbfelől. — Mattá Árpád: Egy kis túlzás!) Azt mondja az államtitkár úr, hogy segélyezéssel nem lehet a munkanélküliség problémáját megoldani. Én nem is megoldani akarom ezzel, csak áthidalni. Értek annyira a szociálpolitikához és ismerem annyira a külföldi viszonyokat ezen a téren is % hogy meg tudjam állapítani az államtitkár úr tökéletes tájékozatlanságát ebben a kérdésben. (Élénk ellenmondások és derültsép a jobboldalon.) Majdnem minden ország — egy-két ország kivételével — kénytelen volt a munkanélküliség elleni biztosítás rendszerére áttérni. Ez segélyezés, igaz, hogy a kölcsönösség alapján, törvényes alapon. Mi sem akarunk mást. amikor az intézményért magáért küzdünk. Nem áll meg tehát . az, hogy nem lehet segélyezéssel operálni. Két téren kell egyszerre sorompóba lépni: egyrészt munkaalkalmakat teremteni, másrészt pedig a biztositást^ megvalósítani. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, — bár azt hiszem, elégére érthetően mondottam é« mondom, — hogvha mégis akadnak olyanok, akik nem tudnak munkához jutni, azokat igenis a köz erejével, a kölcsönös támogatás alapján segélyezni kell. Kijelentem, hogy én nem mélabút vártam az államtitkár úrtól, amit kaptam, hanem biztató kiielentést. és miután ezt nem kaptam meg, mélabúval kénytelen vagyok az ő válaszát tudomásul nem venni. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a politikai államtitkár úrnak a belügyminiszter úr nevében adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem 1 ? (Inén! Nem!) Kérem azokat, akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek fel »Hani. (Meptörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Következik Farkas István képviselő úr interpellációja a kereskedelemügvi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció a kereskedelmi miniszterhez a cipő- és bőripar helyzetéről.^ Hajlandó-e a miniszter megfelelő intézkedéseket tenni, hogy a külföldről behozott áruk származásukat feltüntető bélyegzővel láttassanak ell Hajlandó-e továbbá a cipőipar védelmében hathatós intézkedéseket tenni. Farkas István.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Farkas István: T. Képviselőház! Bár nem sok reményem van arra, hogy ezen a nagy társadalmi és gazdasági nyomorúságon és ennek velejáróján a kormányzat segíteni fog, — hiszen az itt elhangzott felszólalások is azt bizonyítják, hogy a kormány nem a kérdés érdeme szerint, hanem politikai és hatalmi szempontok szerint kezeli ezeket a gazdasági és szociális problémákat, — mégis kénytelen vagyok rámutatni egy olyan foglalkozási ágra, amelyben nagy tömeg nyer alkalmazást s amely az ország lakosságának tekintélyes részét teszi ki, hogy milyen nyomorúságos állapotok vannak köztük és hogy azok a gazdasági és szociális viszonyok, amelyek itt százezreket nyomorítanak, mennyiben függnek össze szorosan az ország kormányzásával, a kormány gazdasági politikájával. T. Képviselőház! Legjobban úgy látjuk meg ezt a nagy nyomorúságot, ha egy ilyen nagy szakmát, egy ilyen nagy foglalkozási ágat veszünk szemügyre, mint amilyen a cipő- és bőripari szakma. Ebben a bőriparban az 1924. évi népszámlálás adatai szerint a cipésziparban 40.970, és 11.500 a más bérmunkás-keresők száma, összesen tehát a bőriparban 52470 a keresők száma. Ez egy népes foglalkozási ág. de ha hozzávesszük az eltartottakat is, akkor megállapíthatjuk, hogy 247.310 ember él Magyarországon a bőripari foglalkozásokból. Még súlyosabb a helyzet ma a bőripar terén, mint volt a háború előtt, mert hiszen amíg az ország lakosságának Csonka-Magyarországon 43.7%-a maradt meg, addig magából a cipésziparból 50.9% maradt meg. így tehát az arány nagyon kedvezőtlen eltolódást jelent magára az iparágra nézve. Ez a foglalkozási ág leginkább a kisipari foglalkozásokon alapszik, tessék elképzelni azt, hogy itt maidnem másfél millió ember kisipari fosrlalkozásjellegű üzemekben van alkalmazva. Ez a másfél millió ember most az ipari pangás következtében legnagyobb részében kereset nélkül van De a nagyipari bőrinarban s^ncs áPandóan munka. A munkabérek leszálltak olyan minimumra, hogy 25 pengőt tud hetente keresni egy kitűnő jó szakmunkás, akinek munkája vetekszik a Párizsban. Newyorkban és Londonban előállított legkiválóbb szakmunkákkal. Ha ezek a szakmunkások kimennek Párizsba, Londonba, ott nagyon megbecsüPk őket, amint volt alkalmam látni, amikor kiküldetésben jártam kint Brüsszelben, ahonnan elmentem Párizsba. Ott voltam egy nagy cipőgyárban, a világ legtökéletesebben berendezett gyárában, ahol magyar munkások a vezetők magyar munkások a modellőrök, magyar munkás a szabász, magyar munkás a tervező. Viszont azok a munkások, a'kik itthon dolgoznak, annyit sem keresnek itthon ma egy gé'pen, amennyit ott egy nap keresnek a munkások. A helvzet az, hogy a munkabérek leszálltaik, a kisiparok panganak. # Az iparossággal egvütt télies nyomorúságba jutott az a másfélmillió ember, mert ga^da^áei leromlásunkkal, a fogyasztó-képesség csökkenésével a kisiparnak nincs munkája, nem tudja az embereket foglalkoztatni. Az a helyzet, hogy a kisiparosoknál megállanítottáik átalányösszegben a forgalmiadót. Megállapították pl. mekkora
