Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

174 Az országgyűlés képviselőházának 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. adót kell fizetni, ha valakinek három segédje és két tanonca van. Ez ugyanannyit fizet, mint hogyha maga dolgozik két tanonccal. Fizeti azután a boltbért és így tovább. De nines elegendő munka. Tessék elképzelni, ' mi­csoda végtelen nagy szociális nyomorúság van és hogy ezek a viszonyok mind rosszab­bak lesznek. Ha az urak megvizsgálják és a kormány időt szentel arra, hogy megvizsgálja szakmák szerint az egyes iparágakat, az épí­tőipart, a vasipart és a különböző más iparo­kat és belenéz a körülményekbe, megállapít­hatja, hoary rettenetes az ipari pangás és ret­tenetes a gazdasági nyomorúság, amelynek kísérődé nemcsak az, hogy a bérért dolgozó ipari munkás nem tud annyit keresni, hogy a legminimálisabb életfenntartását fedezze, ha­nem az iparosság sem tud keresni. Ha megnézzük a statisztikai adatokat, a behozatalnál azt látjuk, hogy 1927-ben behoz­tak az országba 815.000 pár cipőt és csizmát 6 és félmillió pengő értékben, 25 millió pengő értékű készbőrt, 9 millió pengő értékű prém­bőrt és kélsi z szücsárut, 3 millió pengő értékű bőr-ruházati cikket, sport- és bőrkeztyűt, 790.000 pengő értékű bőröndöt, bőrdíszmüvet stb. összesen 44 millió pengő értékű bőripari árucikket hoztak be az 1927. évben. Ha még hozzávesszük ehhez azt, hogy a bőripar jórészben kisipari jellegű, de különö­sen a cipész, csizmakészítő, bőrdíszmű-készítő, szíjgyártó és nyerges foglalkozásúak kisipari jellegűek, vegyük figyelembe azt i®, hogy a magyar nyersbőr ós magyar készbőr értékét is kiszolgáltatták a 'bőrkartellnek, a Wolfner-féle bőrkartellnek (Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter tagadólag int.) — elismerem, minisz­ter úr, hogy ez nem kartellszerű alakulat, de külön beszerző irodája van, amelyet a Wolfne­rék és Machlup alapítottak meg, — s ezek uralják a piacot, ezek fölözik le a bőr előállí­tásának és fogyasztJáisának egész hasznát. Ezek­től függ, hogy milyen a bőr ára Magyarorszá­gon, ezektől függ, hogy a nyersbőrt hogy lehet értékesíteni, mert ez a három, nagy, ha­talmas cég, amely kifejezetten nincs kartell­ben, de együtt dolgozik, egy irodát tart fenn, uralja az egész bőrpiacot. Azonkívül ennek több tagja, de különösen a Wolfner-féle gyár olyan kedvezményt, privilégiumot élvez az állam részéről... (Herrmann Miksa kereske­delemügyi minisztert Micsodát! 1 ?) — Bocsána­tot kérek, Sándor Pál képviselő úr felolvasta annakidején itt azt a szerződést, amelyet a Wolf­ner-cég az állammal kötött a katonai bakkancs­szállításra. — Olyan kedvezményeket élvez, amilyen kedvezményeket csak élvezhet ebben az országban. Ez a bőrkartell, ez az értékesí­tési szerv, uralja az egész bőrpiacot. És itt van r nálunk a behozatal, itt a nagy munkanélküliség, s nemcsak a munkások tíz­ezrei hanem az iparosok tízezrei is éheznek, nyomorognak és szenvednek. Azt kell látnunk, hogy behozatalunk évről-évre növekszik, az ipar pedig nang. Én azt kérem a kereskedelemügyi minisz­ter úrtól — és ez nem politikum, hanem szak­kérdés — hogy ha komolyan vesszük az ország iparosodását, akkor törődjünk komolyan az ország gazdasági életével. Valóban meg kel­lene fogni a kérdést alaposan és megvizsgálni azt, hogy mik az okai ennek és hogy hogy le­hetne segíteni azon, hogy itt, ebben a nagy­számú munkást foglalkoztató iparban, ne Le­gyen ilyen nagyfokú és ilyen nyomorú munka­nélküliség. » Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi minisz­ter: T. Képviselőház! Nem tudom, súlyt helye­zett-e a képviselő úr arra, amit itt írásban is mond, hogy (Olvassa): »Hajlandó-e a minisz­ter úr megfelelő intézkedéseket tenni, hogy a külföldről behozott áruk származásukat fel­tüntető bélyegzővel láttassanak el?«, mert szó­val nem említette a t. képviselő 1 úr. (Farkas István: Súlyt helyezek rá!) Ellenben megadta a képet az ő szemszögéből nézve az egész ipar szituációjának. Legnagyobb sajnálatomra egyetlenegy gondolatot sem vetett fel, amelyet értékesíteni lehetne és amely a probléma meg­oldását előbbre vinné. Ha azt vesszük, hogy az lett volna az egyik gondolat, hogy bélyegzővel láttassanak el az idegen áruk, akkor erre a következőket kell megjegyeznem: nekünk elő­ször is van már egy törvényes intézkedésünk arról, hoigy ha idegen áruk magyar gyanánt adatnak ki, ez magán viseli a tisztességtele'ni verseny bélyegét és üldözhető. Sajnos, Ma­gyarországon erre nem igen került rá a sor. A másik gondolat az, hogy aiz az idegen áru bélyegzővel láttassék el, vagyis megcsináljuk azt, amit Angliában megcsináltak valamikor a német áruval, amikor megkövetelték, hogy minden nléímet árura a »made in Germany« jelmondat tétessék rá, amivel sok iparcikknél elérték azt, hogy annak kelendősége még nö­vekedett is. Nálunk nem ott van a baj, hogy nem tudják azt, hogy külföldi árut vesznek, hanem ellenkezően igen sokan, sajnos, még mai is azt hiszik, hogy a külföldi áruval jobban járnak, mint a belföldivel, még olyan cikkek­ben is, mint a cipőáru ,amely tudvalevőleg az országban a legjobb minőségben készül és amely meglehetős nagy piacot tudott elérni. Ezt az intézkedést célravezetőnek, arcanumnak nem tairtom és semmiesetre sem mennék bele abba, hogy csak egy interpelláció révén olyan valami intézkedést tegyek, amely elrendelné az idegen árunak a megjegyzését. Ha az érde­keltség, a hozzáértők, a közvetlen érdekeltek ezt kérnék, akkor erre igenis lehetne gondolni, de én azt hiszem nem igen fogják megtenni, mert, mint megjegyeztem, nálunk a propagan­dát laíbban az irányban kell kifejteni, hogy bebizonyítsuk, hogy a saját áru is jó és hogy saját áruinkat minél jobban terjesszük. Azokat az intézkedéseket, melyek például a cipőipar védelmére megtehetők, mi ismerjük s ezek közül az első, ugvebár, a vámvédelem. Naigy harcnak az eredménye volt az a vám­tétel, amely ma fennáll. Sajnos, egyes vonat­kozásokban, az én felfogásom szerint, nem ele­gendő. Méltóztassék arra gondolni, hogy a tárgyalások mind kompenzációs talapon tör­ténnék és hogy az országnak egy jelentős köz­véleménye a vámok fokozása ellen van. A mai helyzetben a vámokkal segíteni nem lehet, hiszen a legtöbb kereskedelmi szerződés­ben azok le vannak kötve. Én a magam részé­ről újabb szerződéseknél nagyon is a mellett volnék, hogy a kellő védelemben részesítsük az árukat a külföldről beözönlő ipar ellen. A másik eszköz: a közszállítások. Én azt hiszem, hogy a közszállításoknál más, mint magyar áru egváltalában nem 1 szerepelhet. (Ügy van! jobb felöl.) A harmadik eszköz, — és ezt tartom én is, éppen a magyar áru kitűnőségét véve figye­lembe, a legfontosabbnak '— az export-lehető­ségek megteremtése. A nagy cégeknek megvan itt a maguk orgánumuk, a kisembereknek még nincs. De éppep az ipari export-intézetnek, —

Next

/
Thumbnails
Contents