Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

Az országgyűlés képviselőházának 2 rem az interpelláció szövegének felolvasását. Szabó Zoltán jegyző (olvassa): «Interpel­láció a belügyminiszter úrhoz a munkanélkü­liség enyhítés© tárgyában. Miután a népjóléti miniszter úr a Képvi­selőház folyó hó 25-én tartott ülésén megálla­pította, hogy a munkanélküli munkások tün­tetése «a kenyérhiány okán elkeseredett embe­reknek a Ház előtt való megjelenése volt», nem tartja-e a belügyminiszter úr közbizton­sági szempontból sürgősnek és kívánatosnak, hogy a munkanélküliek nyomora és ennek ré­vén elkeseredése intézményesen enyhíttessék? (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Hajlandó-e a belügy miniszter úr a közbiz­tonsági alap terhére a munkanélküli munká­sok nyomorának enylhítésére segélyeket folyó­sítani! Hajlandó-e a miniszter úr a közbiztonság érdekében közrehatni, hogy a munkahiány ese­tére szóló biztosítás törvénybe iktattassékH Miután a munkanélküliség problémája közbiztonsági kérdés is, hajlandó-e a minisz­ter úr mindent elkövetni a muníkanélküliség megszüntetésére és csökkentésére? Ha igen, milyen intézkedéseket hajlandó tenni? Budapest, 1929 január 28. Propper Sándor képviselő.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Propper Sándor: T. Képviselőház! Előre kérem a belügyi kormány igen t. államtitkárát, aki valószínűleg felelni fog nekem minisztere helyett és nevében, hogy ebből a kérdésből le­gyen szíves, ne csináljon resszortkérdést. Mintha hallanám, mikor azt mondja nekem: mint belügyminisztériumnak, ehhez semmi kö­zöm nincsen, hiszen én a közrendészetet keze­lem és szociálpolitikával nem foglalkozom. En azonban előrelátó voltam és tudtam na­gyon jól, a gyakorlatból, hogy én a munkaügyi és népjóléti minisztérium jól elzárt kapuit hiába ostromlom szociálpolitikai kérdésekkel, ott meghallgatásra nem fogok találni, kényte­len vagyok tehát a belügyminisztériumhoz, egy másik minisztérium kapujához elmenni, (Peyer Károly: Jó cég!) kénytelen vagyok annak ka­puját megdöngetni, hátha ott akad valamilyen segítség. (Peyer Károly: A kereskedelmi mi­nisztérium ügye a népjólétibe, a népjólétié a belügybe tartozik.) A magam igazolására kénytelen vagyok el­mondani, hogy ennek a . rendezetlenségnek és összevisszaságnak nem én vagyok az oka. A kormánynak volt már módja, lett volna ideje kellőképpen elrendezkedni s a resszortokat úgy kiosztani és megállapítani, hogy mindenki megmaradhasson a magáénál. Ez azonban nem történt meg, amit végtelenül sajnálok s így kénytelen vagyok végigkopogtatni az összes minisztériumokat; mert amikor veszedelem dö­römböl a kapukon, akkor nem igen lehet medi­tálni afelett, hogy mi kinek a resszortja. Éppen a nénjóléti miniszter úr állapította meg a Képviselőház január 25-iki ülésén, hogy a munkanélküli munkások tüntetése «a kenyér­hiány okán elkeseredett embereknek a Ház előtt való megjelenése volt». Ez tehát spontán kitö­rés volt; ez való, ez a helyzet, így történt. Nem tudjuk, nem fog-e megismétlődni s éppen aza szándékunk és igyekezetünk, hogy a munkanél­küliek tömegét megnyugtassuk s a törvényho­zás, a Képviselőház és a kormány figyelmét erre a problémára felhívjuk. ; . ülése 1929 január 30-án, szerdán. 171 A belügyminiszternek igenis vau köze a szociálpolitikához, nemcsak olyan vonatkozás­ban, amint én interpellációmban felvetettem, — hogy t. i. a munkanélküli munkások nyomto­rának enyhítésére valamilyen segélyt folyó­sítson abból a közbiztonsági alapból, amely egyre nő és dagad, de amelynek céljait nem ismerem, — hanem miután a munkanélküliség a népjóléti miniszter úr felfogása szerint is közbiztonsági kérdés oly módon is, hogy a közbiztonság ^biztosításához úgy járulna hozzá, hogy a munkanélküliek nyomorát enyhítené és őket megnyugtatná. Az államtitkár úr egy előző interpellációra adott válaszában igen snajdigul viselkedett, igen snajdig igyekezett lenni, láttam benne a tudatot, tudatosan akart snajdig lenni és tuda­tosan akart kedvező hatást kiváltani párt­hiveitől a maga számára. Én most arra kérem, hogy ezt a snajdigságát tegye félre és most mutassa meg, milyen snajdig tud lenni akokr, amikor a közbiztonsági alapot úgy lehet és úgy kell felhasználni, ahogy az a közbizton­ságnak valójában sokat használna és jótékony hatással lenne az orszláig egész helyzetére. Köze van a belügyminisztériumnak ehhez olyan vonatkozásiban is, hogy az önkormány­zatok szociálpolitikai tevékenységét és törek­véseit ne hátráltassa. Említettem már az előbb, hogy Budapest székesfőváros törvény­hatósága az idén is 200.000 pengőt szavazott meg és osztott ki a fővárosi munkanélküliek között — fejenként 20 pengőt kaptak a szent ünnepen, hogy legalább ez egy alkalommal legyen mit tenniök az asztalra — és a belügy­miniszter úr a legnagyobb csodálkozásunkra kijelentette hogy még ez egyszer, de utoljára ezt a 200.000 pengős tételt jóváhagyja, a jövő­ben azonban már erre nem lesz hajlandó. Egy harmadik szempont, amelyre a belügy minisztérium hatáskörével kapcsolatban rá akarok mutatni, az, hogy éppen a belügymi­nisztérium a maga erőszakos és munkásellenes politikájával adott lehetőséget a magyar kapi­talizmusnak arra a berendezkedésre, amellyel most szemben állunk, arra a módszerre, amely a magyar termelés terén sohasem voUt észlel­hető, a kizsákmányolásnak olyan rideg, eszte­len alkalmazására, amely még a dolgozó mun­kásságot is a nyomorúságba taszítja. Ha az a snajdigség, amelyet egyrészt az államtitkár úr részéről, másrészt a népjóléti miniszter úr részéről tapasztaltunk ennél a szo­ciális problémánál, ahol pedig nem snajdig­ségre van szükség, hanem meleg, érző szívre, most tovább is így fog mutatkozni, akkor kénytelenek leszünk megállapítani azt, hogy ez nem egyéb, mint a hetyke jómód passzív re­zisztenciája a sínylődő' szegénység ellen. (Egy hang jobbfelől: Egészen snajdig mondat polt!) Ha önök nem akarják, hogy a köztudatban ez így terjedjen el és így menjen át a köztudatba, akkor ahol lehet, ott fognak segíteni. Ezért én rámutatok egy helyre, ahol segíteni lehet és ez az interpellációmban megjelölt forrás, a közbiztonsága alap, amelynek terhére a^ mun­kanélküli munkások nyomorának enyhítésére segélyeket lehetne folyósítani. Lehet, hogy más hatalmi szervek, más hatalmi célok talán meg­rövidülnének, lehet, hog a sztrájktörők szerve­zetének, annak a hirhedt vagy híres munkavé­delmi csoportnak dotálására talán valamivel kevesebib jutna, lehet, hogy a közbiztonság körüli sürgölődő és forgolódó hatalmas hadse­reget is, amelyre szociális jólét mellett semmi szükség nincs, csökkenteni kellene ; én azonban 24*

Next

/
Thumbnails
Contents