Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

170 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Csendet kérek! Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Ez megint ellenbizonyíték arra, amit az előbb méltóztatott mondani, hogy t. i. megelőző felszólalásomban én kezdtem a személyeskedést. Méltóztatik látni, hogy amikor egészen higgadtan és nyugodtan próbálok reflektálni arra, amit tárgyilagosan méltóztattak felhozni, a közbeszólásoknak áradata indul meg, aminthogy megindult az előző alkalommal is. (Ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Elhárítom tehát magamtól a személyeskedés kezdeményezésének jogát és dicsőségét.

s visszaadom a t. képviselő uraknak, (helyeslés a jobboldalon. — Keisinger Ferenc: Az a kérdés, lesz-e munkanélküli segély vagy nemi?) Elnök: Keisinger képviselő urat másodszor is rendreutasítom és figyelmeztetem, hogy a legközelebbi esetben a mentelmi bizottság elé utasítom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Két mód van arra, hogy a munkahiányon segíteni lehessen. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Az egyik a gazdasági életnek munkalkalmakkal való alimentáiása, a másik pedig a munkahiány esetére szóló biztosítás. T. képviselőtársam maga is kiemelte, hogy ez a két kérdés olyan jelentős szerepet kell, hogy játsszék a kérdés megoldásában, hogy egyiket a másik nélkül nagyon nehéz elképzelni. (Zaj.) Kétségtelen és vitathatatlan, hogy a munkahiány jelenségét a legvirágzóbb gazdaságig fellendülés idejében sem lehetett maradék nélkül ki küszöb Ölni. (Zaj a szélsőöcdoldalon.) Világos tehát, hogy semmiféle olyan gazdasági rendszert inaugurálni nem lehet, amelynek : nem kellene számolnia egy bizonyos munkáskéntartalékkal, amely lehet kisebb vagy nagyobb, de amely tökéletesen nem tüntethető el soha^ Nem lehet tehát úgy beállítani a kérdést, hogy valamely kormány felelős a gazdasági rendszer okán azért, mert vámnak munkanélküli kezek. Mert hiszen, ha nem lehetséges eltüntetni ezt a tünetet magát, akkor lehetetlenség a felelősséget valamely kormányra ráhárítaini. Az, amit a viiszonválaszban méltóztatott mondani, hogy a párt és a kojrmány ridegen elzárkózik a kérdés konsziderálása elől, nem telel meg a valóságnak. A kormány a maga gazdasági politikájával igyekszik munkaalkalmakat teremteni és ezen a réven iparkodik a munkáskezeknek' munkát, kenyeret, tejet, lakást és minden egyébét szolgáltatni, ami' az élethez szükséges. A munkahiány esetére szóló biztosítás azonban éppen úgy nem jelentene, ha ma megcsinálnók, holnapra vagy holnaputánra segítséget, kenyeret, tejet és lakást, mint ahogy nem: jelent kenyeret, tejet és lakást az öreg és rokkant munkás részére mindjárt holnap az öregség és rokkantsági biztosítás. (Farkas István: Borpalotákra telik, de erre nem!) Mindenesetre a munkahiiány esetére szóló biztosítás is szervezetileg kénytelen lesz bizonyos átmeneti időt rezerválni a maga résziére, hogy a megfelelő tartalék tőkéket öszszegyüjthesse, hogy azután eleget tehessen kötelezettségeinek. Ezt csak annak az illusztrálására hozom fel, hogy ne méltóztassék úgy feltüntetni a munkaihiány esetére szóló 'biztolsítást, mintha életbeléptetése esetén azonnal, tényleg segíteni tudna a munkanélküliségben szenvedőkön. (Udvardy János: Senki sem tud a kőművesnek, az ácsának télen munkát adni! Szezon-munkával nem lehet télén foglalkozni!) 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni, Propper Sánuor: Mélyen t. Ház! Kénytelen vagyok a miniszter úr válaszára röviden reflektálni, mert hiszen a miniszter úr egyszerűen azt mondotta egy kijelentésemre, hogy nem felel meg a valóságnak, noha én csak citáltam a miniszter úr beszédéből. A miniszter úr mondotta a nem-et, — én csak konstatáltam ezt a nem-et — tehát megfelel a valóságnak, hogy a kormány nem akar segíteni. Arra pedg már voltam bátor utalni, hogy maga az, hogy foglalkozik vele elméletben ós talán van egy-két referense az ügynek ós van néhány aktacsomója és azokat néha előveszik azok, akik vizsgálódnak rajta: a kérdésen még nem segít. (Zaj.) Én tehát nem állítottam valótlanságot, én csak a miniszter úr beszédéből konstruáltam meg azt, amit mondottam. Magam végtelenül sajnálom és fájlalom, mert hiszen ez a nyomorúság fennmaradását okozza, hogy nekem ebben a kérdésben ezt a megállapítást meg kellett tennem. A másik dolog az: a miniszter úr azt mondotta, hogy én magam is elismerem azt, hogy ez a kettő együtt nem megy. Ez tévedés. En nem ismertem ezt el; én csak azt mondottam, hogy ha a miniszter úr úgy látja, hogy a két intézményt egyszerre nem tudja megvalósítani, akkor sorrendi változtatásra van szükség ós a hozzánk közelebbálló problémát kell előbb megoldani, a másikkal pedig várhatunk egy kevéssé. Egyébként nagyon jól tudom, amit a miniszter ur mondott és beszédemben rá is mutattam arra, hiszen a következő szavakat használtam: «A munkanélküliek lássák, hogy legalább a közeljövőben reményük lehet arra, hogy valamilyen támogatáshoz jutnak» .Én tehát tudom, hogy ha ma megszerkesztenek egy ilyen törvényt, holnap abból segély nem lesz, ámbár ilyen rendkívüli helyzetekben, mint amilyen ez a mai magyar helyzet, igenis el tudom képzelni, hogy a kormány belenyúl a bugyellárisába és rendkívüli segélyek alakjában is igyekszik a munkanélküliség hatásait enyhíteni, mint ahogy megtette Budapest székesfőváros törvényhatósága, amely most már egymásután három esztendő óta észreveszi a problémát és anyagi erejéhez mérten segit a munkanélkülieken; egyszeri segéllyel ugyan, de mégis legalább tanújelét adja annak, hogy ismeri a problémát, tudja, mi a helyzet és amennyire tőle telik, igyekszik a bajon segíteni. Sajnos, ezt nem látom és kénytelen vagyok azt a rideg megállapításomat, amelyet előző beszédemben tettem, megtartani és a mellett megmaradni. Megjegyzem, ismétlem és hangsúlyozom, hogy engem ez roppant fájdalmasan érint, mert boldog lettem volna és boldogan mentem volna ma ki ebből, a Képviselőházból azzal a válasszal, hogy a munkahiány esetére való kötelező biztosításról szóló törvényjavaslat belátható időn belül a Képviselőház elé kerül. Ezt akartam mondani. A választ nem veszem tudomásul. Elnök: A miniszter úr nem kíván nyilatkozni. t Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a népjóléti miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik a válását tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Következik Propper Sándor képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Ké-