Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-245
162 Az országgyűlés képviselőházának Leszek bátor egy pár dolgot elmondani, amelyekre nézve kérném a miniszter urat, hogy minél sürgősebben intézkedjék. Az Óbuda—Hungáriakörúti híd ügyét a költségvetési viták alkalmával már szóvá tették, interpelláció formájában is szóvá tette egy képviselőtársam. Amint közismert, àz óbudai városrész teljesen meg van fojtva, mert csak egészen szűk bejárata van a Császárfürdőnél. Ez a híd évek óta várat magára- Emlékszem reá, — egészen fiatal ember voltam — amikor a Bánffy-kormány idejében, a kormány egyik jelöltje óbudai programmbeszéde alkalmával ígéretet tett arra, hogy a kormány megépítteti az Óbuda—Hungária körúti hidat. (Zaj.) Harminc esztendeje kísért már a híd és 30 esztendő alatt annyi minden történt az országban, de, sajnos, ennek a hídnak felépítésére még az első kapavágás sem történt meg. Ugyanígy sürgős volna a Boráros-téri híd felépítése is. Ez sürgős volna Lágymányos fejlődésére való tekintettel. Olvassuk, hogy a kultuszminiszter úr Lágymányoson valami egyetemi telepet akar létesíteni és igyekszik rábirni a fővárost arra, hogy az árterületet töltesse fel, hogy azután egy egyetemi várost lehessen építeni. Ezzel az egyetemi várossal is úgy járunk, mint Ó-Budával,inert nem lesz átjárója, ha a Borárostéri hidat mm építik meg. Vannak közelebbi dolgok. Az egyetlen nagy alkotás, amelyre a kereskedelmi kormányzat az utóbbi években rászánta magát, a budai automatikus telefonközpont kiépítése. Nem kis büszkeséggel jelentette ki a kereskedelemügyi miniszter úr itt a Képviselőházban, hogy az építkezés, illetőleg a felszerelés halad. Haladni a gyorsvonat is halad és a csiga is halad. A telefón-centrálé szerelése pedig csiga-lassúsággal halad előre. Rendkívül lassan megy előre, mert amint mondják a gyárak, kevés az előirányzott összeg. Most a helyzet az, hogy ezt a telefóncentrálét szerelő gyár hat meg négy órát dolgoztat naponta, munkásainak több munkát nem tud adni. Kgyf elől tehát a centrale kiépítésre, még pedig gyors kiépítésre vár, mert hiszen ha javult is valamennyire a telefonszolgálat az utóbbi esztendőkben, amit nem lehet letagadni, mégis nem tökéletes és nem az, amit a drága teJefón-előfizetési díjakat fizető közönség joggal elvárhatna. Az automata centrálék felszerelése, tehát sürgős feladat volna, ez a felszerelés azonban csigalassúsággal halad. Amíg a munkások ezrei vannak munka nélkül, amíg elsőrangú, kitűnő szakmunkások néznek körül, hogy a szomszédos államokban hol lehetne elhelyezkedniük, addig a kereskedelmi kormányzatnak azon a címen, hogy kevés az előirányzat (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Én nem tudom megfizetni, sajnos !). a munkák további folytatását nem lenne szabad medőznie. Ugyanígy vagyok bátor a miniszter úr figyelmét felhívni a győri postapalotára, amely palotát sután építették, amennyiben az udvari részt elkészítették, az utcai részt nem, s tették ezt azzal az indokolással, hogy kevés az előirányzott összeg. Évek óta esedékes Győrben a Máv. bérházának felépítése is. Erre a kereskedelmi kormány kötelező Ígéretet tett már. a város a telkit meg is szavazta, a város mindent megadott, amit tőle kértek. Mindennek ellenére még egy kapavágás sem történt abban a tekintetben, hogy ezt a sokat és régen igért épületet végre felépítsék. De hogy a postánál és a távirdánál maradjak, a postai megrendelések, mint hallju< az érdekelt gyárosok köréből, az idén tetemesen esökkentve fognak kikerülni. A postaigazgatóság arra hivatkozik, hogy a gazdasági válság következtében a 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán, posta forgalma erősen megcsappant, így a jövedelem is kisebb s kevesebb jövedelmezőség mellett kevesebbet ruházhat be. Ha nem fogunk semmit sem csinálni, ha nem fog a kormány sürgősen hozzálátni ehhez és nem fog gyorsan, minél hamarább kiadós közmunkákat kiadni, akkor a gazdasági válság még nagyobb lesz és a postának ennek következtében még kisebb lesz a jövedelme, visszacsúszik abba a korba, amely korból nagy nehezen felkecmeregte magát. A magyar posta a háborúelőtt európai hírű volt. (Felkiáltások balfelől : Most is az !) Most is egy a tökéletesség felé törekvő intézménye az államnak. Haszonban olyan szűkmarkúan fogják kielégíteni ennek a postának igényeit, mint amilyen szűkmarkúan azt ma teszik, akkor ez az intézmény nem fog fejlődni, hanem inkább hanyatlani fog. • Az a kifogás sem állhatja meg a helyét, hogy a kereskedelmi kormányzatnak nem áll elegendő pénz a rendelkezésére. Az elmúlt esztendőben a Nemzeti Bank kimutatása szerint 500 millióval adósodtunk el. Hát akkor valamivel még jobban el fogunk adósodni. De nem is kell a külföldön adósságot csinálnunk ezekért a megrendelésekért. Biztos tudomásom van arról, hogy a gyárak hajlandók ezeket a rendeléseket hitelben elvégezni. Nem kérnek mást, mint azt, hogy a kereskedelmi kormány térítse meg nekik azt a kamatveszteséget, amely őket ezáltal éri. Ha a gyárak hitelben ajánlják fel a munkák elvégzését, és ezeknek a munkáknak befejezésére égetően szükség van, akkor valóban nem tudom megérteni, hogy a kereskedelmi kormány miért nem határozza el magát arra, hogy a közmunkákat minél előbb, minél gyorsabb tempóban elvégeztesse. Még egy körülményre vagyok bátor felhívni a kereskedelmi kormány figyelmét és ez az elektrifikálás kérdése. Nem régiben fejezték be a Salgótarján—szolnoki távvezeték munkálatait és avatták fel a szolnoki transzformáló telepet. Ez azonban csak igen szerény kezdet az ország elektrifikálására. Az elektromos energiák kihasználása rendkívül fontos és igazán sürgős feladat volna. Évek óta — ha szabad ezt a vulgáris szót használnom — kotlik a minisztérium ezen a kérdésen, történni azonban a miniszteri igéret ellenére nagyon kevés történt. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Na és a bánhidai centrale kutya V.) Elismerem, megcsinálta a kaposvári távvezetéket, megcsinálta a szolnoki távvezetéket is. De ha elképzeli az ember, hogy még mennyi villamos energia hiányzik ebben az országban, ahhoz képest, hogy hány faluban és városban milyen hiányos és rossz az elektromos áramszolgáltatás. a<, ami eddig történt, nagyon kevés. Ma, amikor fokozottabb mértékben kell mindenkinek a munkanélküliség problémája felé fordulni, amikor az ország egyik legnagyobb kincse: a tanult munkás munkaereje sorvad el, senyved el, akkor nem lehet és nem lenne szabad bürokratikus szabályok után menni. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Bürokratikus szabályok ? Pénzkérdés !) S em lenne szabad nézni ma, hogy mi mibe kerül, nem lenne szabad nézni olyan dolgokra, amelyek talán normális viszonyok között fontosak volnának, de ma egyetlen kérdés mered elénk: hogyan, mi kép, milyen eszközökkel lehet a munkanélküliségnek gátat vetni. A munkánéküliek nem ingyenes támogatást kérnek, nem kegyes könyöradományokért könyörögnek, a munkanélküli munkásság, tisztviselők, mérnökök nem azt kérik, hogy az országot alakítsák át konviktussá, vagy hogy vezessenek be egy szegényadót, amiből őket támogatják. Semmi mást nem kérnek, mint azt, hogy ami szükséges, azt idejében és gyorsan tessék megrendelni. Az én interpellációm tehát azt