Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-245
136 Az országgyűlés képviselőházának lést folytatnak. Azt hiszem, igazat fognaik nekem adni t. képviselőtársaim, amidőn előre kijelentem, hogy jóllehet borvidéki kerület képviselője vagyok, nem otthoni és hazai dolgokat tartok ebben a kérdésben szem előtt, hanem egy olyan agrárproblémát, a magyar agrártársadalomnak egy egészen elsőrangú problémáját, amely miatt ezek köizül a padsorok közül fel kell szólalnunk, különösen olyan alkalommal, amikor ilyen törvényjavaslatot tárgyalunk, amelyet a t. földmívelésügyi miniszter úr most beterjeszteni szíves volt. Én is csak csatlakozhatom előttem szóló képviselőbarátaimhoz, akik nagy örömmel fogadták el ezt a javaslatot. Kétségkívül számos olyan intézkedés van benne, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy az égető és sürgető problémákat elimináljuk és megoldjuk. Nem volna szabad tulajdonképpen szólnom azokról a további intézkedésekről, amelyeket mi itt mindannyian szükségeseknek tartunk ezen javaslaton túlmenőleg, mégis úgy érzem, hogy talán nem térek el a tárgytól, mert hiszen a bortörvény novellájáról van szó, és az általános vita tárgyához tartozhatik mindaz, amit a bortörvény további novellájától várunk. Talán szabad lesz egypár szót szólnom arról, hogy milyen további, talán radikális vá ! toztatásokat kérünk és várunk a mé : yen t. földmívelésügyi^ kormánytól a tekintetben, hogy ez a szörnyűségesen komoly és nagy kérdés, ha nem is megszűnjék, de legalább enyhíttessék. Mielőtt itt egy-két gondolatot felvetnék, méltóztassanak megengedni, hogy innen is először köszönetet mondjak a földmívelésügyi miniszter úrnak mindazoknak a borvidékeknek nevében, amelyeknek • segítségére jött a borszövetikezetek felállításának igen erős és igen hatalmas gondolatával. (Ügy van! Ügy van! a közéven.) Tudjuk nagyon jól, hogy ez egy nagyon komoly első lépés volt az eredmény felé. De nagyon jól tuditik azt is, hogy ez a lépés még nem elég, következnie 'kell a második lépésnek a bortermelő vidékek részéről is, ahol kellő megértést és főként nagyon lelki* ismeretes, önzetlen vezető embereket kell találni a tekintetben, hogy ezek a borszövetkezetek, pinceszövetkezetek tényleg elérjék azt a célt, amelyet elérni hivatva vannak. En azonban úgy érzem, hogy az a nagyon érdekes és nagyon értékes segítség, amelyet a törvényjavaslat hoz, még nem elegendő; hiszen a probléma sokkal mélyebb és sokkal nehezebb, semhogy azt máról holnapra egy-két novelláris törvénnyel meg tudnánk oldani. Egy nagy, súlyos termelési krizisben vagyunk, amelynek, sajnos, nemzetközi vonatkozásai vannak, olyan vonatkozásai, amelyek tekintetében mi segítő eszközt, miután azok a saját erőnket is meghaladják, száz százalékig nem tudunk produkálni. Viszont azonban ez nem eredményezheti azt, hofv pesszimisztikusan lemondjunk minden olyan eszköz igénybevételéről, amelyre feltétlenül szükségünk van, és amelyet — ezt szeretném aláhúzni — a XX. században, abban a XX. században, amikor a magángazdaságba való állami beavatkozás jelszava nem probléma többé, igenis igénybe kell vennünk és a földmívelésügyi kormányzattal is igénybe kell vétetnünk. Én itt csak azt a gondolatot vetem fel, hogy nem kellene-e a közvéleményben már régóta ielentkező óhajnak megfelelően a kizárólag szőlőtalajoknak, amelyek csak szőlőművelésre valók és más művelésié nem alkalmasak, kedveznünk. En nem elégedném meg azzal, hogy e tekintetben a föld245. ülése 1929 január 30'án, szerdán. mívelésügyi kormány a pénzügyi kormánnyal bizonyos kezdeményezéseket tegyen. En is azt szeretném, — és itt talán egy kissé szigorú szót mondok ki —hogy viszont az olyan területeket, amelyek más termelésre is alkalmasak, sújtsuk erősebben (Ügy van! a közéven!) mert így megkapjuk a különbözetet, vagyis megtakarí; tást tudunk elérni az^ abszolút szőlőtermelő területek megadóztatásánál. Tudom, hogy ez olyan szempont, amelyet nem szeretnek hallgatni olya*n szőlőbirtokosok, akiknek olyan területen van szőlőjük, amely terület más termelésre is alkalmas. En azonban kijelentem, hogy engem nem egyéni szempontok vezetnek, hanem a közérdek szempontja, hogy az a termelés, amely feltétlenül nehezebb, amely nagyobb költséggel dolgozik, állami segítséggel hozassék olyan helyzetbe, hogy bírja a versenyt a kisebb költséggel dolgozó egyéb termeléssel. Ismétlem, ez talán 10—20—30 évvel ezelőtt igen radikális gondolatnak látszott volna, miután azonban láttuk az állam beavatkozását sokkal nagyobb mértékben más termelési ágak területen is, azt hiszem, hogy lélektanilag az idő ezen radikális gondolatra alkalmas. A felújítás: a kölcsön tekintetében is legszigorúbban nézném azt, hogy e támogatás tisztán az abszolút szőlőtalajoknak jusson és itt nemcsak a hegyi talajokra gondolok, hanem azokra a futó homoktalajokra is, amelyek az alföldön vannak; vagyok olyan tárgyilagos, hogy nem tisztán a hegyi szőlők érdekében beszélek, hanem minden olyan terület birtokosa érdekében, aki talán százszorosan nehezebb helyzetben van, mint a másik istenáldotta területnek a birtokosa, aki a területén szőlőn kívül mást is termelhet. Még egy témám van. A borfogyasztási adó kérdése alkalmas arra, hogy a demagógiának teret nyisson, viszont azonban par excellence alkalmas arra is, hogy mindenki, akinek csak egy kis fogalma van a magyar^ pénzügyi adminisztráció, a magyar adóztatás problémájáról, ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A helyzet ugyanis ma tényleg t olyan végzetes, hogy ez^ a kérdés majdnem zsákutcába érkezettnek látszik. A kormány tudniillik átengedte ezt az adót a községeknek és városoknak és most arra a szerintem kissé túlkényelmes álláspontra helyezkedik, hogy rábízza a dolgot a községekre és városokra, hadd intézzék el a szegény bortermelők ügyeiket a községekkel és városokkal. Végtére a bortermelés krízise nem olyan, hogy a kérdést az érdekeltek és az autonóm testületek egymás között intézzék el. Ez olyan kérdés, amelyet a kormánynak magának kell elintéznie. Felvetek egy gondolatot. Nem vagyok teljesen analfabéta pénzügyi kérdésekben és így megszívlelésre ajánlom a pénzügyi kormánynak a következőket. Méltóztatnak tudni, hogy annak idején,'amikor arról volt szó, hogy egész adórendszerünket akként építsük ki, hogy a kereseti adót átadjuk a községeknek, nagyon sokan — magam is köztük voltam — aggodalmunkat fejeztük ki az egész konstrukció tekintetében azért, mert óriási nagy egyenlőtlenséget láttunk egyes községek és városok főzött, nemcsak a kereseti adó kérdésében, nemcsak a forgalmiadórészesedés tekintetében, hanem egyéb más kérdésekben is. Hiszen az igazság legelemibb feltételeivel ellenkezik az, hogy egyes községek és városok, amelyek amúgy is nagyon gazdagok, amúgy is óriási ipari és kereskedelmi forgalommal bírnak, háztartásukat
