Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-244
104 Az országgyűlés Mpviselöházánah ezzel a felfogással, ha olyan útra megyünk, amelyen nem azt hangoztatjuk, hanem olyan törekvéseket, kísérleteket érlelnek és akarnak elérni, hogy a leszerelés kudarcot vall Európában, akkor a magyar nemzet, à magyar törvényhozás is mondjon le a béke szolgálatáról, mondjon le a leszerelés gondolatáról és a békeszerződés katonai határozmányai megváltoztatásának követelésével lépjen át az általános hadkötelezettség terére: újra őszintén és nyiltan figyelmeztetni kívánok arra, hogy ez nem a béke útja, ez nem az az út, amelyen a magyar nemzet igazságai érvényesülhetnek és amellyel orvosolhatjuk azokat a hihetetlen sérelmeket, amelyek bennünket a trianoni békeszerződésben értek. Én ez alkalommal is el kívántam ezeket mondani és még egyeszer a legnagyobb őszinteséggel figyelmeztetek meggondolásra: a mi utunk csak a béke útja lehet, nekünk ezt az utat kell követnünk, mert ezen az úton érhetjük el igazságaink érvényesülését. (Helyeslés a szélsőoaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Friedricíh István! Friedrich István: T. Képviselőház! Őszintén bevallva, előttem felszólalt igen t. képviselőtársam gondolatmenetét nem tudtam megérteni. Képviselőtársam először abból indult ki, hogy az egész, javaslat nem időszerű. Ebben a tekintetben is más véleményen vagyok. Ügy látom, hogy képviselőtársam abból a szempontból tartja időszerűtlennek, hogy korai, én, miniszter úr, későinek tartom és örültem volna, ha már évekkel ezelőtt került volna ez a javaslat a Ház elé. De amükor a képviselőtársam annyira a lelkére beszél a kormánynak, hogy maradjon és legyen pacifista és csak a béke útján keresse a magyar igazságot, akkor kissé megdöbbenek. Mert én egy tekintetben talán rokonszenvezek a képviselő úr által megadott iránnyal, olyképpen, hogy én is a nyugati demokráciákat tekintem követendőéinek, de amikor katonai szempontokból a nyugati demokráciákra nézek és látom, hogy a francia köztársaság a militarizmus csúcspontján áll, (Ügy van! Ügy van!) akkor nem tudom, hogy hova nézzek. Ha nyugatra nézek, látom a francia köztársaságot egy militarista állam formájában, ha keletre nézek, akkor látom a szocializmus kulminálását egy-egy szovjetdiktatúra alakjában. Tehát bármennyire szeretném én is, hogy a béke útján eljussunk a magyar igazsághoz, ebben hinni nem tudok. Bevallom, voltam egyszer én is pacifista. Pacifista voltam akkor, amikor a magyar bakák Varsónál. Bukarestnél, Szalonikinél és Doberdón álltak. Akkor pacifista voltam. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) De amikor Magyarország legnagyobb része idegen megszállás alatt áll, akkor ne bölcselkedjünk azon, hog-y talán ezzel a javaslattal, amely nem mond mást, mint hogy katonáinknak nyugalombavonuláskor egy kis, szerény végkielégítés járjon .ki, militarista érdekeket szolgálunk-e. Ha t. képviselőtársam ezt militarista szempontokkal hozza összefüggésbe, azt hiszem, ez súlyos tévedés. (Várnai Dániel: Egy szót nem említettem erről! Engem félre tetszett érteni!) Remélem, t. képviselőtársam, hogy félreértettük egymást. Akkor is el van érve a cél. Farkas Elemér t. képviselőtársam felvetette azt a panaszt, hogy a magyar közvélemény '44. ülése 1929 január 29~én, "kedden. nem érdeklődik a honvédelmi kérdések iránt, e tekintetben letargiában t van és fel kellene rázni a magyar közvéleményt. Én nem tudok teljes egészében csatlakozni ehhez a megállapításához. Én úgy látom, hogy a magyar közvélemény teljes bizalommal és szeretettel van azok iránt, akiknek a kezében van ma a magyar honvédelem, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) ezt rájuk bízza és követi azt a tanácsot, hogy erről sokat beszélni ma nem szabad» ez ma a bizalom kérdése. Hiszen csak egyre utalok: Mayer-Csajkovits ezredes előadása az egész magyar közvéleményt valósággal felrázta. Erről későbben bővebben is fogok szólani. Engem inkább az a részvétlenség döbbent meg, amelyet itt tapasztalok. Igaz, hogy számos felszólaló nagy szeretettel fogadta ezt a javaslatot, — és ez tényleg megnyugtató és üdítő hatású — de majdnem igazat kell adnom Klebelsberg igen t. miniszter úrnak, aki azt mondotta valamelyik beszédében, hogy jobb, ha az ember azt, amit meg akar mondani, egy cikk alakjában megírja, mert ennek nagyobb publicitása, nagyobb hallgatósága van, mintha egy beszédben mondja el azt az ember a parlamentben. Uraim, méltóztassanak körülnézni, majdnem egészen magunk között vagyunk. (Br. Podmaniczky Endre: A bizottságok tárgyalnak! — Várnai Dániel: A bizottságot házszabályellenesen hívták össze!) A bizottságban a fürdőjavaslatot tárgyalják, (Jánossy Gábor: A megyei javaslatot tárgyalják! — Br. Podmaniczky Endre: A közigazgatási reformot! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Friedrich István: Akkor is többen lehetnének jelen ennek a javaslatnak a tárgyalásánál. (Várnai Dániel: Házszabályellenesen hívták össze a bizottságot. — Zaj. — Br. Podmaniczky Endre közbeszól.) Én a képviselő úrnak ügybuzgalmát igazán csodálattal látom, mert a képviselő úr tényleg a Háznak legszorgalmasabb tagja. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) De csak arra hivatkozni, hogy a közvélemény letargiában van, nem lehet. Itt igaza van Klebélsberg miniszter úrnak, hogy jobb, ha az ember megírja egy cikkben a mondani valóját, mert méltóztassanak elhinni, hogy nagy lelkierő kell ahhoz, üres padok, (Zaj.) teljes részvétlenség mellett úgynevezett politikai és úgynevezett parlamenti szónoklatokat elmondani. A szónok természetesen ilyenkor feláll és nem mondja el beszédét teljes egészében, hanem kvázi szemelvényeket ad elő feljegyzéseiből azok részére, akik véletlenségből éppen a teremben vannak. (Jánossy Gábor: En bizony elmondom mindazt, ami a lelkemen van!) Méltóztassék elképzelni, hogyha a keresztény gazdasági testvérpárt most nem volna jelen, talán szívességből és egy^ kis rokonszenvből, akkor igazán elmondhatnám, hogy magunk között vagyunk: a mélyen t. miniszter úr, az előadó úr, a miniszter úr szakreferensei és én. Majdnem ott tartunk. Es nem csodálkozom, hogy Farkas Elemér t. képviselőtársam, aki tényleg — amint egyik képviselőtársam is mondta — durch und durch katona, szintén itt van. Prónay képviselőtársammal sincsen máskép, mert ő is durch und durch katona. (Jánossy Gábor: Már akkor mi rólunk se tessék megfeledkezni!) Ne méltóztassék tehát csak a közvéleményre utalni, hanem utaljunk önmagunkra is, mert ez a kép, amely itt elibénk tárul, érthetetlen, szomorú, annak ellenére, hogy bizottsági ülések is vannak. (Jánossy Gábor: Tökéletesen igaza van!. — Vargha Gábor: Majd elsején itt
