Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-244

Az országgyűlés hépvisélöházának 2 lesznek! — Krisztián Imre: Mindenkinek dolga van!) Elnök: Csendet kérek. Ne méltóztassék a szónokot zavarni. (Egy hang jobbfelől: Ezt kívánja mástól?) Friedrich István: Azt hiszem, ezt saját pártjában kell elintéznie, én más párthoz tartozom. (Halljuk! Halljuk!) Hanem, mert a képviselő úr ugyanabban az irányban ül, Csontos képviselőtársam jut eszembe, aki ezzel a javaslattal kapcsolatban olyasmit hozott fel, amit szintén nem értettem meg. Képviselőtársam tudniillik azt mondotta, hogy a miniszter úr kezdjen propagandát, amely azt célozza, hogy a vagyonosabb gazdák fiai önkéntesen lépjenek be a hadseregbe. Ezt nem értem, t. Képviselőház, mert ez megvan; tudtommal minden vagyonos gazdának fia, ha akar, önkéntesen beléphet, nem kell a zsoldot elfogadnia. (Vargha Gábor közbeszól.) Arról nincs szó, hogy megváltoztatnák a hat évet, ez nem áll a miniszter úr módjában. (Krisztián Imre: Rövidebb időre, mint 12 év! — Zaj.) Ez nem a kormánytól függ. Azután úgy vettem észre képviselőtársam további mondataiból, hogy ő viszont a kisgazdák, mondjuk, a szegényebb néprétegek fiait meg szeretné kímélni a katonai szolgálattól, mert olyasmit mondott, hogy a szegény embernek jobban van szüksége arra, hogy a fia a gazdaságban segíthessen neki, mint a jómódú gazdának. (Jánossy Gábor: Nem úgy értette!) Ügy emlékszem, hogy ő ezt mondotta. Azt hiszem ez nagyon veszélyes disztinkcióra vezetne. (Jánossy Gábor: ö azt akarja, hogy a hazát ingyen szolgálják, ne zsoldért! Mi is ezt akarjuk!) óhajával ebben a részben egyetértek. De hogy a hadseregben, bármilyen módon is egészül ki, a családapák vagyoni helyzete legyen a mértékadó, ez olyan megdöbbentő novum volna, amelyhez hozzá soha nem járulhatnék. (Jánossy Gábor: Csak példának hozta fel!) Szilágyi t. képviselőtársam a békeszerződés katonai határozmányairól beszélt és felszólította a miniszterelnök urat, hogy a katonai határozmányok megszüntetése tárgyában lépjen a kormány akcióba. A miniszterelnök úr akkor válaszolván Szilágyi Lajos képviselőtársamnak, a békeszerződés ötödik részének bevezető paragrafusát olvasta fel és oda konkludált, hogy a leszerelési konferenciák eredményt nem mutatnak, várnunk kell, e pillanatban nem lehet semmit sem csinálni. A miniszterelnök úr az általa gyakran vallott időelmélethez folyamodott ebben a pontban is. A miniszterelnök urat nem tudom ebben a gondolatmenetben követni és nem tudom, melyik közvéleményre hivatkozik, amikor azt reméli, hogy a világ közvéleménye úgy meg fog változni, hogy ennek a problémának tárgyalása napirendre lesz tűzhető. Ügy látom, hogy a világ közvéleménye ebben a tekintetben már teljesen kiforrott. Igaza van előttem szólott t. képviselőtársamnak, hogy ezek a konferenciák eredmény nélkül végződtek. De nemcsak ott állt meg a világ közvéleménye, hogy maguk a konferenciák meddők voltak, hanem ennek a reakciója is bekövetkezett. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy Amerika éppen most hatalmas flotta-programmot visz keresztül; méltóztatnak tudni, hogy ugyanezt teszi Anglia és ugyanezt csinálja Franciaország. (Jánossy Gábor: Amikor a békepaktumot aláírják ünnepélyesen!) De én úgy látom, hogy arra számítani, — ahogy a miniszterelnök úr gondolja — hogy a közvélemény ezt a problémát KÉPVISELŐHÁZI ÍÍAPIA xvii. .._,„_, 14. ülése 1929 január 29-én, kedden. 105 meg fogja érlelni, nagy tévedés. Hiszen itt van a velünk barátságos Itália miniszterelnöke, Mussolini, aki múltkor egy beszédében bejósolta, hogy 1935-ben Európában valószínűleg olyan események, konflagrációk fognak bekövetkezni, amelyek az olasz hadsereget teljes erőben és teljes felszereltségében kell, hogy találják. Látjuk, hogy hiába bölcselkedünk békés atmoszféráról, hiába reméljük, hogy egész Európa galamb szeli dségű lesz: ez nem fog bekövetkezni. Es mennél későbbre hagyjuk a Szilágyi Lajos képviselőtársam által felvetett kísérletet, szerény nézetem szerint annál nehezebb lesz annak keresztülvitele. Méltóztassék csak megnézni: Franciaországnak egyik szövetségese, Jugoszlávia, éppen most alakult át katonai diktatúrává. Én a világháború megszűnése óta ezt tartom Európa legnagyobb eseményének. Mert egy ország átalakulhat katonai diktatúrává, ez átmenet rendesen zavarmentesen szokott bekövetkezni, de a diktatúrából visszaalakulni valamivé, rendszerint mindig csak nagy katasztrófák árán történhetik meg. Engedelmet kérek, amikor azt látom, hogy a nyugati demokrácia egyik exponense, Franciaország, a legnagyobb szeretettel nézi azt, hogy Közép-Európa déli részében alakul egy mindent elgázoló katonai diktatúra, amely mindent, amiről csak a szerződésekben szó van, a kisebbségi védelemtől kezdve véges végig egyszerűen elgázolhat, és sem Genfben, sem Párizsban, sem Londonban egyetlen egy komoly hivatalos hangnak ez, ellen kifogása nincs, akkor nem tudom megérteni, hogy a miniszterelnök úr miért gendolja azt, hogy az idő még nem következett el egy ilyen kísérletre. (Zaj.) Itt nem lehet blamázsról beszélni, tisztelt honvédelmi miniszter úr, mert ha az ország honvédelméről van szó, akkor húszszor is meg lehet valamit kísérelni, és ha húszszor visszautasítják azt, ez nem Mamáz«. Egy kormányzat arra való, ttiogy — mondjuk — a maga népszerűségét, a maga fajsúlyát, mindenét feláldozza a nemzet érdekében. Ha az urak most nem tartják ennek a kérdésnek felvetését időszerűnek, attól tartok, hogy évek múlva még nehezebb lesz ezt felvetni. De ha csak arról a részről volna szó. amelyet a miniszterelnök úr itt felolvasott! Ennél azonban sokkal siílyosabb a békeszerződés 104. cikkének utolsó bekezdése, amelyet a honvédelmi miniszter úr valószínűleg minden éjjel legalább tízszer megforgat álmában az agTában. Ez a 104. cikk így szól (olvassa): «A magyar hadsereget kizárólag a rendnek Magyarország területén való fenntartására és a határrendőrszolgálatra szabad alkalmazni.» Ez azt jelenti, hogy a békeszerződés szerint a magyar hadserea-et csak a belrend fenntartására és^határrendőrségi szolgálatra szabad felhasználni. Engedelmet kérek, ez azt jelenti; hogy macának ennek az egész nemzet által szeretett kis honvédségnek tulajdonképpen még az elnevezése is beleütközik ebbe a bölcs diktátumba. Milyen katonai entente-zseni'diktálhatta ezt bele a trianoni békediktátumba. Elképzelhetetlen egy olyan katonai agy. amely ilyesmit produkál, hogy a, magyar hadsereg* csak a belső rend fenntartására és határrendőri szolgálatra használható fel. Ilyet még katonai ész nem produkált. (Br. Podi^aniczky Endre: Nem is katonai ész volt az!) Ez kizárja az önvédelem lehetőségét, amelyről Farkas Elemér képviselőtársam és az előadó úr is a múltkor nagyon okosan megemlítették, hogy még

1 semlegességünket sem tudjuk megvédem. Sőt t. képviselőtár16