Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-218

72 Az országgyűlés képviselőházának 2 A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. (Peyer Károly: Milyen jó szivük van ! — Jánossy Gábor: Mindig jó szivünk van !) Karafiát h Jenő : Nem akarok vele visszaélni ! T. Ház ! Oly kérdéssel kivánok a Ház színe előtt foglalkozni, amelyet több mint hét esztendő előtt hoztam először szőnyegre a Házban, amikor 1921. június 20-íkán elmondott interpellációm alkalmával többek között azt a kérdést intéztem gróf Bánffy Miklós akkori külügyminiszter úrhoz, vájjon hajlandó-e a m. kir. kormány, illetve a m. kir. külügyminiszter az utódállamok kormányainál lépéseket tenni abban az irányban, hogy a magyar sajtótermékek a tőlünk elszakított területeken akadálytalanul terjeszthetők legyenek. Bánffy Miklós gróf külügyminiszter azonnal megadott válaszában akkor annak a reményének adott kifejezést, (Peyer Károly : Azóta egy kicsit elment innen! — Jánossy Gábor: Jó magyar ember az! — Györki Imre : Most jó román ember odaát! — Jánossy Gábor: Ott is jó magyar ember! — Zaj. — Elnök csenget.) hogy talán már a legközelebbi időben ebben a tekintetben örvendetes változásról adhat számot, miután sajtótermékeinknek a határokon való átjuttatásának kisebbségi nézőpontból sürgős rendezést igénylő ügye már a marienbadi tanácskozások során szóba került. Bár mi sem állott távolabb tőlem, minthogy az akkori kormányt, illetve annak utódait ebben az elszakított magyarságra nézve rendkívüli jelentőségű, valóságos kulturális létkérdésben bármikor később a közömbösség, a nemtörődömség, vagy bárminemű mulasztás vádjának a gondolatával illessem, mégis öt esztendei türelmes várakozás után 1926 április hó 26- ikán a Házban tartott beszédemben az úgynevezett békeszerződésbeli jogokat is csúffá tevő igazságtalanságok hosszú sora felett lelkemben elkeseredve, érthető fájdalommal állapítottam meg újból, hogy az elszakított országrészek területén 1926-ban még mindig csak két lapot kvalifikáltak az utódállamok olyanoknak, mint amelyek nem veszélyeztetik a trianoni határokat és hogy e két lapon, a Népszaván és a Világon kívül egyetlen egy magyar sajtóorgánum sem léphette át a határokat, sőt még egy kizárólagos szépirodalmi tartalmú politikamentes lap, mint Herczeg Ferenc lapja : az Űj Idők sem terjeszthette 1926-ban, vagyis a békekötés utáni hatodik évben a kisebbségeket még az úgynevezett trianoni békeszerződés szerint is megillető magyar kultúrát! (Jánossy Gábor : Félnek azok még a levegőtől is!) Rámutattam egyidejűleg akkor arra is, hogy az erőszakkal elszakított területrészek tősgyökeres milliós magyar közönsége ennek folytán berlini vagy egyéb külföldi, tehát idegen forrásokból eredő, sokszor kétes szépirodalmi értékű termékekre kénytelen szorítkozni, pedig ezek még az utódállamok biztonsági nézőpontjából éppenséggel sem rejtettek reájuk nézve semmivel sem több, illetve semmivel sem kevesebb veszedelmet magukban, mint bármely más ízig-vérig magyar szellemi termék.^ Azóta, t.,Ház, ebben a régóta vajúdó kulturális létkérdésben mindössze három jelentős esemény történt- (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Az egyik az 1927. augusztus 26-án tartott nemzetközi sajtókonferencián, annak Burnham elnöklésével tartott 5. teljes ülésén, Vészi József főszerkesztő felszólalása, aki az illusztris nemzetközi gyülekezet előtt mint megdöbbentő tényt tette szóvá, hogy az utódállamok kormányai a magyar sajtó egyetemét területeikről még mindig mindenütt kizárják, odajutásukat még mindig minden elképzelhető módon teszik tehetetlenné és 1927-ben, tehát nyolc évvel a háború befejezése 8. ülése 1928 november 14.-én, szerdán. és hét évvel a békeszerződések megkötése után a magyar sajtót még mindig hajtóvadászatszerűen üldözik. A Népszövetség által egybehívott eme nemzetközi sajtóértekezleten az egész művelt világ nagy nyilvánossága előtt mondotta el a magyar delegátus, hogy az utasnak, aki Magyarországot elhagyja, a határon a legnagyobb kellemetlensége támad abból, ha véletlenül magyar újságot felejt magánál, mert a magyar lapot a trianoni határőrök dinamitbombákhoz hasonló gyilkos holminak tekintik. Szóvátette továbbá, hogy Cseh-Szlovákia általában csak a régi Csehország, Morvaország és Szilézia területére enged be magyar újságot, a Magyarországtól elszakított vidékekre, ahol a tulajdonképeni magyar olvasóközönség él, nem. Jugoszláviában is csak fehér holló számba megy a bebocsátott magyar újság, Romániában pedig még ennél is furcsábbak az állapotok. Ennek illusztrálására hozta fel a Pester Lloyd főszerkesztője néhai Ferdinánd király esetét, aki történetesen lapjának előfizetője volt ós akinek érdekében a budapesti román követség szinte szemrehányóan azzal a kérdéssel fordult egy alkalommal a lap kiadóhivatalához, hogy miért nem küldik pontosan őfelsége a király számára az általa előfizetett példányokat ? Miután megállapítást nyert, hogy a követség által előírt címzéssel : «Őfelségének, Románia királyának, Bucarest, Királyi Palota», az expedició nap-nap után minuciózus pontossággal megtörtént, nemsokára megállapítást nyert az is, hogy a román határrendőrség mindenkivel szemben egyforma mértékben túlbuzgó közegei akarták megakadályozni királyuknak a magyar hirlapok által terjesztett «móregaDyaggal» való inficiálását. És a határhatóságok gyámkodásai ellen még Nagyrománia királyának is expedienshez kellett folyamodnia, aki a helyett, hogy e pillanatig sem védhető rendeletet hatályon kívül helyeztette volna, csellel élt és a diplomáciai futárszolgálat mentőangyalait vette igénybe, csakhogy minden alattvalóiát megillető lapelőfizetői jogát legalább kerülő úton érvényesíthesse. Vészi József végül igen helyesen fejtette ki, hogy milyen súlyos veszedelmet rejt magában, ha a sajtó nemzetközi pozíciója és befolyása megdől, ha minden nemzetközi vita lehetetlenné válik, ha a publicisztika hatása nem terjeszkedhetík az országhatárokon túlra és így külföldön visszhangot nem kelthet, mert az eszmék kívánatos nemzetközi csereforgalma nélkül a világ előrehaladását többé nem szolgálhatja. A sikeres felszólalásra tudvalevően Mavrodi Vitorul, a román külügyminisztérium sajtófőnöke válaszolt. Bár elismerte, hogy elvileg nem lehet teljes mértékben helyeselni valamely nemzet sajtójának kitiltását, mégis a mellett kardoskodott, hogy a magyarországi sajtót még sem lehet Nagyromániába beengedni, mert izgató hangja az erdélyi magyar kisebbség körében állandó izgalmakat okoz és a magyar kisebbségben azt a hitet terjeszti el, hogy a trianoni szerződés nem örök, (Élénk felkiáltások a jobboldalon : Csak nem hiszik, hogy örök! — Jánossy Gábor: Nem kell azt mondani, természetes!) hogy a trianoni szerződés megváltoztatható és a magyar kisebbségben tartós illúziót kelt, (Jánossy Gábor: Nem illúzió! — Ügy van ! Ügy van ! a jobboldalon.) különösen mikor velünk elhitetni igyekszik, hogy a békeszerződések csak múló természetűek és azok reviziója küszöbön áll. Állitásának igazolására idézte a Pesti Hirlap augusztus 19-iki számát, mely Szent István király ünnepének előestéjén jelent meg. Én gondosan elolvastam a jegyzőkönyv francia nyelvű szövegét, amely erről szól és átnéztem a Pesti Hirlap vonatkozó számát. Szórói-szóra nem találtam meg a felhozottakat,