Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-230

Az országgyűlés képviselőházának 230. ülése 1928 december 7-én, pénteken. 395 san eljárni ós megakadályozni azt, hogy a kispolgárság, a kisiparosság érdeke ellen ilyen merénylet követtessék el. Felhívom a t. kereskedelemügyi miniszter urat, tessék tisztán és becsületesen nyilatkozni arról, hogy mi történt a kulisszák mögött.' (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Semmi!) mi a magyarázata annak... (Herr­mann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Mit hisz maga én rólam, mivel szolgáltam én rá erre?! — Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Felkiáltások a jobboldalon: Igaza van a mi­niszternek! Micsoda jogon beszél így!) Csen det kérek képviselő urak! Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a felszólalt képviselő úr a miniszter úr személyét nem támadta és nem sértette meg, ennél fogva kérem a miniszter urat is, hogy szíveskedjék nyugodtságát meg­őrizni. Pakots József: Igen t. Képviselőház! Leg­feljebb a hangsúly olyan, amely izgathatta a t. miniszter urat. [Úgy van! Ügy van! a jobb­oldalon.) ez azonban ebből az ügyből szárma­zik. Én a miniszter urat megkérdezem és ehhez jogom van, (Herrmann Miksa kereskedelem­ügyi miniszter: Az igen, csak tisztességes han­gon!) ez törvényhozói kötelességem. Kérdem tehát, mi a magyarázata annak, hogy a t. mi­niszter úr leírt a főváros tanácsához, hogy egy nagyvállalatot részesítsen autórendszámok­ban? Ez benne van Folkusházy alpolgármes­ter úr nyilatkozatában. A miniszter úrnak te­hát meg kell indokolnia azt, hogy ő, aki a kis­exisztenciák védelmének képviselője, akiknek a kisiparos ós kisexisztenciáikat kell támogat­nia, hogyan vállalkozhatik arra, hogy tőke­erős, nagy és idegen tőkéből táplálkozó új alakulásokat támogat és azoknak siet segítsé­gére? Itt az ország közvéleménye, a t. Képvi­selőház előtt kell számot adni a miniszter úr­nak erről a sáfárkodásáról, mert végre azért vagyunk itt, hogy az ország érdekét képvisel­jük, és ne magánvállalkozásoknak engedélyez­zünk donációkat és koncessziókat íeljesen in­gyen, akkor, amikor a kisexisztenciák számára a legnagyobb nehézségeket támasztják ezen engedélyek megszerzésénél. Amikor egy-egy bérkocsi-iparosnak vagy autófuvarozónak sú­lyos anyagi feltételeket szabnak, ugyanakkor a nagyvállalatoknak egyszerűen ingyen oda­ajándékozzák ezt a 250 rendszámot, aminek illusztrálására, hogy az mit jelent, még csak egyet bátorkodom elmondani. Számításom szerint körülbelül 800 pengő az a havi összeg, amelyet tisztán jövedelmez egy autótaxi. Ha most ezt a 800 pengős jövedelmei, amiből egy kisiparoscsaíádnak kell meglelnie, i s gy ilyen nagy vállalkozás 250 autórendszáin birtokában élvezi, akkor ez azt jelenti, hogy 2.240.000 pengő évi jövedelme van ennek a vál­lalatnak minden esztendőben a 250 autórend­raára után. Ez a 2,240.000 pengő jövedelem azt hiszem — kivéve a tantiénieket — nagyrészben kivándorol Svájcba, a tisztelt bankár uraknak. Kivándorol a magyar pénz ebből a nyomorult országból, ahol annyian éheznek, kivándorol a magyar pénz a budapesti közönség zsebéből... (Br. Podmaniczky Endre: Lassan, lassan, ne izguljon annyira!) Az urak lehetnek ezzel a kérdéssel szemben közömbösek, (Ellenmondások a jobboldalon.) mi azonban fővárosi képviselők vagyunk, nekünk kötelességünk a főváros la­kosságának érdekeit képviselni. Gondoljanak azonban a t. képviselőtársaim arra is, hogy amikor autótaxira ülnek» akkor önök a svájci bankházak adófizetői. Ez ellen önöknek is tilta­kozniuk kell. Kérem a t. miniszter urat, adjon megnyug­tató felvilágosítást. Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr óhajt szólani. Herrmann Miksa kereskedelemügyi minisz­ter: T. Képviselőház! Azt hiszem, érthető mó­don fel kellett háborodnom akkor, amikor a képviselő úr úgy támadott rám, ahogy táma­dott. Hiába mondja azt. fhogy ő az én egyéni becsületemben nem akart megtámadni, mégis csak megtámadott. (Ügy van! a jobboldalon.) Én azért háborodtam Pel e miatt, inert ez az ügy mindig abból a szempontból bíráltatott el ná­lam, — egyetértésben egyébként a belügyin i­raszter úrral — hogy mihozzánk azok a hullá­mok, amelyek ilyen koncessziók kiadásánál rendszerint felkavartatnak, semmi szín alatt ne csapjanak fel, amit azért lehetett elérni, mert hiszen a rendszámok elosztása nem a miniszté­riumnak, nem a kormánynak, hanem tisztán és kizárólag a főváros tanácsának feladata. Hogy ebbe a kérdésbe egyáltalában belebonyolód­tunk, annak okát a következőkben ismertetem. Amint itt a Házban mái- kifejtettem, a ma fennálló állapot és az ipartörvény között tulaj­donképpen bizonyos összeütközés van. A fővá­rosnak van 1911-ből egy szabályrendelete,amely a taxiengedélyek kiadását a tanácsra ruházza rá. Az Ipartörvénybe viszont bekerült egy pont, amely az iparengedélyeknek, a fuvarozási « ngedélyeknek kiadását a kerületi előljáróeá gokra, mint elsőfokú iparhatóságokra bízza és ennek következtében tulajdonképpen nem volt meg a jogalapja annak, hogy a főváros tanácsa e/eket az engedélyeket tovább is kiadja. Itt mármost áthidalásról kellett gondos­kodni, ami úgy történt, hogy gondoskodni aka­íimk arról, hogy az áj antótörvényben beve­gyük azt, hogy a székesfőváros tanácsa adja ki az engedélyeket. Mivel azonban ennek a törvénynek tető alá jutása hosszú időt vesz Igénybe és általános volt az elkeseredés, hogy kevés taxi van forgalomban, én, amint azt már itt kifejtettem, túltettem magamat az össze­ütközésen és továbbra is felhatalmaztam a szé­kesfővárost a taxiengedélyek kiadására, avval a megokolással, bogy az új törvényben mi azt amúgy is rá akarjuk ruházni és nincs kétség az iránt, fhogy a törvényhozás ezt el fogja fo­gadni, mert hiszen elvégre egészen észszerű dolog, hogy ne a miniszter osztogassa a taxi­engedélyeket, (Ügy van! Ügy van! a jobbolda­lon.) aki a viszonyokat nem ismerheti annyira, hanem az a szerv, amely a fővárosi élettel közvetlen összeköttetésben van. (Egy hang a baloldalon: Ez a közgyűlés!) Mi volt a gáncsoskodás első részel Az, hogy nem én, hanem a minisztérium nagyon óvatos volt éppen e miatt az összeütközés miatt: összesen — azt hiszem — csak 180 engedély ki­adásához akart hozzájárulni,addig amigadolog annak rendje-módja szerint tető alá nem ! rül. Akkor még nagyvállalkozásról egyáltalán szó nem volt. S a minisztériumnak egy nagyon érdemes férfia. aki evvel az üggyel az én távol­létemben foglalkozott, abból a felfogásból in­dult ki. hogy ezt föle»- kisexiszteneiáknak kell juttatni s azért vett fel csak Ilyen korlátolt számot. Mikor ez a rendelet elment a főváros­hoz, általános volt a fÖlháborodás: kevés a taxik száma, a taxi-rendszámokat szaporítani kell és legalább 505 rendszámra ki kell adni az engedélyi Amikor visszajöttem szabadságomról, én is meg voltam győződve, hogy itt aprólékosan, 60*

Next

/
Thumbnails
Contents