Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-229

Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1928 december 6-án, csütörtökön. 383 lamenti vita legyen, nagyon is fogni kell az ellenzéket és nagyon is szükség van az ellenzékre. Sajnos azonban, ezek a javaslatok késnek és késnek. Egyetlenegyről sem tudok, amelyet legalább beharangoztak volna. Nem hallunk egyetlenegyről sem. Ennélfogva ezek nem okok arra, hogy mi most elővegyük a házszabályrevizió kérdését. Valami egészen más ok lehet az, ami miatt a házszabályrevizió kérdése most felmerült. Általánosságban ezt azzal magyarázom, hogy ma a magyar közéletben a mohóság uralkodik. Az én városomban például most volt a polgármester választás, ahol mi jelentékeny kisebbségben voltunk, mégsem elégedtek meg a titkos szavazás rendes formájával, hanem kitaláltak valami fényezett lapokat s ilyennel szavaztattak, hogy még azok sem merjenek az ellenfélre szavazni, akik különben odaszavaztak volna. Ugyanezt látom a t. többség részéről a házszabályrevizió során is. Itt már minden rendben van. A nógrádi választási rendszer szerint polgári ellenzéki képviselő alig is jött be a parlamentbe Igazán kicsiny az ellenzék száma, semmitől nem kell tartani, ami a többség létét fenyegetné, a t. többségi pártban nincs semmiféle olyan bomlási processzus, amely később esetleg eary ellenzék kialakulását mozdítaná elő, ennélfogva én a házszabályreviziónak semmi szükségét sem látom és nem tudom mással jellemezni a helyzetet, minthogy még azokat, a házszabályokban véletlenül bentmaradt kisebbségi jogokat is kinyirbálni igyekeznek, amelyeket valahogy ott felejtettek. Ezzel tudom csak megmagyarázni a most tervezett házszabályreviziót. Nekem ezekről a házszabályokról egészen más felfogásom van. A házszabályokat nem tartom bizonyos lényegtelen eszközöknek a parlamentarizmusban. A parlamentáris életnek, az erkölcsi elvek érvényesülésének legális formája ez, amelyet, — ha az államot nem tekintjük egyszerű gépezetnek, amelyből ha kiveszünk egy csavart, azután mással helyettesítjük, hanem szerves organizmusnak tekintjük, — minden szerv egyetértő működésével, tehát a kisebbség egyetértő működésével kell módosítani. így kell tehát a házszabályrevizió gondolatát felvetni és igyekezni kell azt olyan módon megvalósítani, hogy úgy a többség, mint a kisebbség a maga részéről megfelelőnek találja azoknak a szabályoknak foglalatát, amelyek szerint az alsóház parlamenti működését folytatja. Ez, sajnos, ma nem történt meg. Felvetette a gondolatot a többségi párt egy-két tagja. Csodálatos, hogy nekünk, akik elég sokat pihenünk, szociális javaslatok helyett idehozták ezt és — ha a bizottsági üléseket is beleveszem — itt ülünk már Isten tudja hányadik napja ennek a fontos házszabályreviziónak kérdése miatr, s a mai napon már odalyukadunk ki, hogy azokból a lényeges módosításokból, amelyeket a parlamentarizmusban való haladás érdekében be méltóztattak állítani, amilyen például ez az angol bizottsági rendszer, voltaképpen már semmi sem lesz, igen csekélyre fog zsugorodni a házszabálymódosítás célja. Csak egyet fognak biztosítani; a kormánynak, illetőleg a miniszternek fölényét a parlament alsóházával szemben. És ebből a kérdésből is voltaképpen sablont csinálnak, amely a beszédekben is mindig érvényesül, kritikát, amely felmerül a parlamentarizmussal szemben és tovább menve, felmerül rendesen magával a Házzal szemben is. Ez érvényesül mosta házszabály viták során. Másfelől pedig igyekeznek megindokolni a javaslatot azok, akik ezt a házszabályreviziót előhozták, mert ebből a szempontból a felelősség kétségtelenül őket terheli. Ükét terheli egyfelől azokért a változtatásokért, melyeket javasolnak, másfelől szerintem azért az időfecsérlésért is. amellyel a trianoni Magyarország életéből ezen házszabályrevizió céljaira hosszú időt, heteket, sőt hónapokat vettek el. Én is hallottam azokat a beszédeket, amelyek a parlamentarizmussal foglalkoztak, és a jelenlegi Ház helyzetét is kritika tárgyává tették. Kezdte a sort Griger Miklós igen t, képviselőtársam, aki után Lakatos Gyula és Torncsányí Vilmos Pál képviselőtársaim következtek. Méltóztassanak megengedni, hogy ón is, mielőtt a célkérdésre rátérnék, az ő részükről felvetett gondolatokkal foglalkoztassam. Előrebocsátom, hogy én a parlamentarizmusnak híve vagyok, egyfelől tudományos meggyőződéhből, mert tökéletesebb alakulatot nem ismerek, (Meskó Zoltán : Aki nem híve, annak nincs itt helye !) másfelől erkölcsi meggyőződésből és alkotmányos érzésből (Élénk helyeslés jobb felől.) s ennélfogva én a házszabályrevizió kérdését nem mint ellenzéki és nem mint kormánypárti ember bírálom most el, hanem abból a szempontból, hogy vájjon pluszt jelent-e a parlamentarizmus érdekeinek előbbr<vitelében, avagy pedig nem egyéb időfecsérlésnél s retrográd intézkedéseivel a parlamentáris elvek érvényesülését nem szolgálja. T. Ház ! Mivel itt nagyon sokan utaltak a múltra, én is kénytelen vagyok bizonyos tekintetben visszatekinteni. A parlamentarizmust az emberiség természetes fejlődésének találom, mert amint a jogok a felsőbb rétegekről lassankéni átszállottak az alsóbb társadalmi osztályokra, mihelyt bizonyos fokú műveltséget elértek az egyes nemzetek, s mihelyt a képviseleti rendszert behozták, abban a pillanatban meg kellett hogy jelenjék a parlamentarizmus s ez nemcsak Angliában, hanem minden alkotmányos életben kellett hogy jelentkezzék, mert ez a legtökéletesebb kormányzati forma, amely formán belül voltaképpen erkölcsi szabályokkal igyekeznek előmozdítani azt, amit Stuart Mill, egy kiváló tudós úgy határozott meg, hogy minél inkább biztosítani kell az erkölcsi erők érvényesülését egy nemzet közéletében és ezzel fejleszteni a nemzet jellemét. Mint ahogy egyes országok történelme bizonyítja, ennek a helyzetnek kialakulása más és más volt a szerint, hogy milyen volt a nemzet helyzete történelmi szempontokból, volt-e nemzeti szerencsétlenség, amely a nemzet fejlődését megakadályozta, vagy sem? Angliában, ahol az utóbbi évszázadokban legkönnyebb volt a helyzet, ahol legkevésbbé voltak súlyos belzavarok, könnyebb volt a helyzet és ott fejlődött kútulajdonképpen az a parlamentarizmus, amelyre mi mindig hivatkozni szoktunk. Belgiumban, amint Tomcsányi Vilmos Pál t. képviselőtársunk megemlitette, az 1830. évi belga alkotmány tökéletesebb, talán szimetrikusabb foglalata a parlamentarizmus elvi szabályainak és meg kell állapítani azt is, hogy az 1848 : III. tcikk ezen kontinentális minta, a belga alkotmány alapján jött létre. Ez azonban nem volt valami papiros törvényalkotás a maga házszabályaival együtt, hanem a nemzeti lélek működésének természetes folyamata volt: az a rendszer, az a küzdelem, az a harc, ameiyet elődeink, a Karok és Rendek, a mohácsi nemzeti szerencsétlenség óta törvényhozásunkban végeztek Mondom, ennek a küzdelemnek és harcuak lermészetes folyománya volt az 1848 : III. tcikk törvénybeiktatása, amely a magyar nemzetet egyfelől felszabadította a rendiség alól, másfelől pedig az önálló nemzeti állam gondolatát először valósítja meg.