Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-229

372 Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1928 december 6-án, csütörtökön. latot, hogy a házszabályok szoros nexusban vannak egyéb fontos kérdéseikkel, például a választójog kérdéséivel. Ezt semmiképpen sem tehetem magamévá, mert elvi szempontból a tanácskozási rend szabályozása tekintetében egyedül az az irányadó, hogy azokat a feladatokat, amelyeket meg kell oldania, tényleg helyesen meg is tudja oldani. Teljesen mindegy, milyen alapom ül össze a Ház; a fő az, hogy miféle feladatok vannak rábízva, ettől függ, hogy miféle tanácskozási rendre van szüksége. Ezért tehát az ellenzéki oldalról elhangzott ezt az érvelést nem tehetem magamévá. De nem tehetem magamévá azt a megállapításukat sem, hogy a mi viszonyaink között tulajdonképpen nincsen szükség házszabályrevizióra, mert a régi házszabályok keretei között is egészen jól meg lelhet oldani ezeket a feladatokat ós meg lehetne oldani a jövőben is. őszintén megmondom, t. Képviselőház, hogy én azzal a törvényhozói munkával, amelyet az utóbbi időben végeztünk, nem vagyok megelégedve. Nem úgy értem ezt, hogy az eredménnyel, a törvények tartalmával nem vagyok megelégedve, hanem azzal, ahogyan mi tanácskozunk, ahogyan* mi a törvényeket alkotjuk. Aki őszintén magába száll és végiggondolja a dolgot, igazat kell, hogy adjon nekem, és képviselőtársaimmal beszélgetve, nagyon sokszor igazat is adtak nekem abban, hogy ahogyan nálunk eddig tanácskoztak, ahogyan a bizottságokban folyt a tárgyalás és ahogyan a plénumban is folyt és folyik a tárgyalás, az nem méltó ennek a testületnek komolyságához, (Jánossy Gábor: Tökéletesen igaz!) nem méltó a magyar országgyűlés Képviselőházához. Éppen azért, ha ez így van, akkor megint nem fogadhatom el az ellenzéknek azt a felfogását, hogy a mai házszabályok, a mai tanácskozási rend, az a mód, ahogyan ma tanácskozunk, helyes, megfelelő, jó. Itt valami hiba van és minthogy hiba van, ezen javítanunk kell. (Györki Imre: Hiba a titkos választójog hiánya! — Jánossy Gábor: Nem abban van a hiba! — Györki Imre: Csak az a hiba! — Jánossy Gábor: Az emberekben van a hiba mindig! — Györki Imre: Nem, kérem, abban van a hiba, hogy nincs titkos választójog! — Jánossy Gábor: Sohasem az intézmények a hibásak! Magunkban van a hiba, uraim!) Elnök: Csendet kérek! (Csák Károly: Egy recepttel minden betegséget nem lehet meggyógyítani! — Györki Imre: De sokat igen, ha nem is mindent!) Tomcsányi Vilmos Pál: Szóval a házszabályreviziónak szükségességét én is vallom. Az előadó úr javaslatában sok igen szép és igen jó részletes intézkedés is foglaltatik. Ezekre kitérni nem akarok; ezek részletek. Nemcsak azért nem akarok ezekre kitérni, mert elvi általánosságban helyeslem azokat, hanem, mert úgy tartom, hogy ezekről majd a részletes vila során fogunk beszélni és ott lesz alkalmunk ezeket megvitatni. Kn tehát csak a döntő elvi kérdést óhajtom mai felszólalásom tárgyává tenni. Mielőtt erre rátérnék, engedjék meg nekem, hogy egy percre a 33-as bizottság szerepével is foglalkozzam. Némely oldalról kifogás tárgyává tették azt, hogy a 33-as bizottság túllépte hatáskörét, amikor ezzel a javaslattal lépett a Ház elé. Ezt a nézetet nem tudom osztani. Amikor a Ház megtisztelte azt a 33 képviselőt azzal, hogy rájuk bízta a házszabályok revíziójának előkészítését, — amint az előadó úr igen helyesen mutatott rá — egészen általános felhatalmazást és megbízást adott nekik abban a tekintetben, hogy gondolják meg, mi a hiány a mostani házszabályokban és a törvényhozás munkája a mai körülmények között milyen újításokat kíván. A felhatalmazás tehát általános természetű volt és amikor ez a bizottság munkáját megkezdte, csak több napon át tartó töprengés és vitatkozás után jutott el odáig, hogy egy rendszert, egy gondolatot tudott felállítani, amelyet ebben a javaslatban végig kidolgozott. Azt hiszem tehát, hogy a 33-as bizottság híven teljesítette kötelességét, legalább is ezt akarta tenni. Ezt bátor vagyok itt hangoztatni. Ebben a munkájában a revízió céljaként azt állította fel, hogy a parlamentet munkaképessé kell tenni; képessé arra, hogy azokat a nagy feladatokat, amelyeket a modern állani a törvényhozás feladatain] kijelöl meg: ludja oldani lehető időmegtakarítással és különösen olymódon, hogy szakszerűen vitassa meg a kérdéseket. Ezt a gondolatot a bizottság olyképpen véli megoldani, hogy a Ház munkáját, a Ház működését két részre osztja és megkülönböztet plenáris munkát és bizottsági munkát. Ügy véljük, hogy ennek a két munkának természete

1 különböző: egészen másféle munkát kell végeznie a törvényhozónak a plenáris üléseken és mást a bizottságban. A plénum arra való, hogy az általános elveket, az általános kérdéseket vitassuk meg; arra való, hogy itt tartsák a képviselők a nagy beszédeket, a szónoklatokat, amelyekben esetleg progrnmmszerű nyilatkozatokat is tesznek. Itt kell a pártoknak elvi állásfoglalásukat bizonyos kérdésekihez, bizonyos javaslatokhoz kifejteni. Ezzel szemben a bizottsági tárgyalás célja a tanácskozás, egymás meggyőzése, a kapacitálás. A bizottságban nem szükségesek a nagy szónoklatod, hanem szakszerű viták. (Űfjy van! Ügy van! a jobboldalon.) ott azon a formalizmuson, amelyet az ilyen plenáris üléseken kénytelenek vagyunk elismerni, enyhíteni, segíteni lehet és a kötetlen tanácskozást lehet bevezetni. Így érjük el tulajdonképpen a eélt, így tudunk szakszerűek lenni. Ez a megkülönböztetés adta a bizottságnak azt a gondolatot, hogy a kérdések tárgyalásánál tényleg precízebben válasszuk el a Ház működésében ezt a két stádiumot. Ezt a gondolatot, hogy tudniillik

r általános vitával kezdjük a plénumban, azután a részletes tanácskozás a bizottságban menjen végbe, nevezik angol rendszernek. Én ezt az elnevezést szeretném teljesen elkerülni, mert hiszen az egész angol rendszerből tulajdonképpen csak az a gondolat van átvéve, hogy az általános plenáris vitával kezdjük és azután következik a részletes vita a bizottságban. Semmi más az angol rendszerből nincs átvéve. Éppen azért ezt többet nem is akarnám hangoztatni. Elegendő, ha azt mondjuk, hogy olyan rendszert állapítunk meg, hogy az áiltailános vitával kezdjük a javaslatok tárgyalását és azután megyünk át a részletes vitára. Ez tulajdonképpen az elvi kérdés, amelyben az előadói javaslat és a kisebbségi javaslat egymással szembenáll. Az a kérdés: vájjon helyes-e az, hogy először idejövünk a plénurwba az általános vitával? Némelyek azt a kifogást teszik ez ellen, hogy ez tulajdonképpen a képviselő jogát, szólásszabadságát csorbítja, a képviselőnek azt a jogát, hogy résztvehessen a javaslatok kimunkálásában és tárgyalásában, tudniillik csorbítja abban a vonatkozásban, hogy a tár-