Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-216

16 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én, pénteken. hogy ennek a jóravaló becsületes embernek odaadjam, hogy építsen. Banktól kapott pénzen ilyen házakat építeni nem lehet, mert a vidéken a bankkamatláb ma 12 °/o s ahhoz még egy csomó sallang járul, úgyhogy ha a mai bankkamatláb mellett felvett pénzből épülnek fel ezek a házak, ezeket munkásember nem tudja igénybe venni, mert nem tudja a lakbért fizetni. Inkább marad egészségének rovására, családja egészségének rovására hitvány félszerekben és odúkban, még sem megy oda lakni. ( Jánossy Gábor : Ügy van !) T. képviselőház ! Hogy mennyire jótékony hatással lenne ez az egyes városokra, erre vonatkozólag legyen szabad csak megint azt a várost említenem, amelyet szerencsém van képviselni. Győrben a lakásviszonyok a lehető legkrudéiisabbak. A város már nem tud mit csinálni azokkal, akik laknst igényelnek. A Dunaparton igénybevett két hatalmas gabonaraktárt, amely valamikor a Strasser és König cég tulajdona volt. Gabonaraktárak voltak ezek, amelyek belül fából vannak, ezeket alakították át lakásokká. Tűz veszélyesek, a paikányok csak úgy hemzsegnek ebben a két gabouaraktárban. A város mindent elkövet, hogy valamelyes rendet teremtsen ott, de rozoga épületek ezek s az a körülmény, hogy a környéken iöbb gabonaraktár van, lehetetlenné teszi ott a patkányok elleni védekezést. Ebben a két gabonaraktárban több, mint 200 család jó néhány tucat gyermekkel húzódik meg és tengeti le ott azokban a meglehetősen levegőtlen, szűk odúkban az életét. Azután a háború alatt létesített budai úti barakk-kórházat is átalakították barakk-lakásokká. Átalakították barakk-lakássá a régi kórházbarakot is, ahol valamikor kiütéses tifuszos katonák feküdtek. Ezek ma munkáslakások, de nemcsak munkáslakások, hanem magánalkalmazottak, sőt közalkalmazottak is hajlékot találnak ezekben a lakásokban. Egy tönkrement hajógyár épületét, a Fluviát szintén átalakították, úgyhogy a legborzalmasabb és legnyomorúságosabb lakásviszonyok mellett tengődnek ott az emberek. A város T maga részéről tényleg mindent elkövet, hogy munkáslakásokat építsen. Ebbeli törekvésében azonban szemben találta magát a belügyminiszter úrrall aki a költségvetésbe felvett öszszegnek felét törölte, azt mondván : egyelőre egy millió pengő elég arra, hogy Győrben munkáskislakásokat építsenek. (Propper Sándor : Fehérlelkű bölcs!) Ha a püspökséghez fordulunk, hogy könyörüljön már meg ezeken a szegény embereken, tegye lehetővé, hogy a Kápolna-dombon kapjanak lakást, építsen egy házat, ahol el lehessen helyezni ezeket az embereket, a püspökség kijelenti : mi olyan szegények vagyunk, mint az egér, amely a templomban szaladgál, nekünk nincsen pénzünk. A káptalan kijelenti, hogy neki sincs pénze, legkevésbbé arra, hogy házat építsen, összes alapjai tönkrementek, devalválódtak, nincsen pénze. (Igaz ! Ügy van ! a jobboldalon.) A kapitalista vállalatok, amelyeket esetleg rá lehetne szorítani arra, hogy munkásaiknak lakásokat építsenek, szintén dörzsölik a kezüket és azt mondják: nincs miből, szívesen tennők, vérzik a szívünk, amikor szegény embereket látunk nyűtt ruhában eljönni ide dnlgozni sápadtan és tudjuk, hogy a rossz lakásviszonyoktól ilyenek, de nem tudunk semmit sem csinálni, mert nincs pénzünk. Egy ipari városban, amelyben sok ezer és ezer munkás és munkásnő dolgozik, nemcsak az egészség, hanem a közerkölcsiség rovására is mennek azok a lakásviszonyok, amelyek ott ma feltalálhatók. Éppen azért mondom, jótékony hatással lenne, a lakásépítkezés fellendítését mozdítaná elő az. ha a miniszter ur a házadóból befolyó összegeknek legalább felét a népjóléti minisztérium útján részben nagyon alacsony kamatozással kölcsön adná azoknak, akik kellő biztosítékot tudnak nyújtani arra nézve, hogy a kölcsönt visszafizetik, másfelől pedig közérdekű lakásokat építene és ilyen lakások építését előmozdítaná olyan helyeken, azokban a városokban, ahol a lakásviszonyok kirívók és ahol a városi tanács képtelen építtetni és képtelen a magaeie3éből megoldani a szörnyű lakáskérdést. Még egy körülményt vagyok bátor a miniszter úr figyelmébe ajánlani, amelyre már Bródy t. képviselőt rsam is rámutatoit, nevezetesen az adómentességet. Tényleg úgy van, ahogv Bródy t. képviselőtársam mondotta, hogy az új házak 25 évi adómentességet élveznek, a régi, lerombolás alá kerülő házak azonban csak az esetben részesülnek 25 évi adómentességben, ha az a ház, amelyet a lerombolt ház helyére építenek, legalább négyszer olyan nagy. mint az előző ház volt. Legyen szabad itt megint saját pátriámról beszélni- Győr szűk utcáiban, a belvárosban feles számmal vannak olyan házak, amelyeket már régen le kellett volna rombolni és helyükbe már régen új házakat kellett volna építeni. A terület nMgysága és az építkezési szabályok azonban lehetetlenné teszik, hogy a régi lerombolt ház helyébe négyszer akkora ház épüljön fel. Egy 100—150 négyszögölnyi területen nem lehet a negyedik emeletig felmenni, különösen nem Győrben. Nem lehet olyan házakat építeni. Én tehát azt kérném, hogy az 1925. évi XVIII. t.-c. egyik szakaszának módosításával tegyék lehetővé, hogy necsak az újonnan épülő házak, hanem a lakás célját szolgáló toldaléképítkezések, nemkülönben a lerombolt házak helyébe épült új házak is élvezhessék ugyanazt az adókedvezményt, amelyet az újonnan épülő házak élveznek. Ezzel is az építkezést mozditanánk valamennyire előre és ezzel is valamennyivel közelebb jutnánk a lakáskérdés megoldásához. Beszédem végéhez érve, most sem tudok mást mondani, mint azt, hogy a kormány nemcsak közbiztonsági, nemcsak szociális érdeknek tesz elegei, hanem — legyen szabad az urak jelzőjét használnom — általános nemzeti érdeket is szolgál akkor, amikor különösen a vidéki városokban minden rendelkezésére álló eszközzel elősegíti és előmozdítja a lakásépítkezést. Hihetetlen állapotok uralkodnak és ezeken az erkölcsi, egészségügyi és egyéb szemponttól hihetetlen állapotokon a házadó kivetési kulcsának ez a leszállítása nem segít, hanem csak elkeseredést szül. Elkeseredést szül azok között a kisiparosok, kiskereskedők, értelmi és fizikai munkások között, akik azt látják, hogy az állam óriási feleslegekkel doldozik és a feleslegek rendszerét nem szüntetik meg, ellenben amikor az anélkül is elviselhetetlen magas lakbért megállapítják, sietnek rögtön a háztulajdonosok terhein enyhíteni, holott igen sok termelő értékes rétege volna a társadalomnak, amelynek adóterhein enyhíteni keliene. De ha már a kormány eltökélte és elhatározta magát arra, hogy a házadó kivetési kulcsát leszállítja, akkor tegye ezt az intézkedést némileg elfogadhatóvá, némileg elviselhetővé azzal, hogy a házadóból befolyó jövedelem 507o-ából a lakásépítést mozdítja elő és törekedjék lakásépítéssel segíteni azokon a szörnyű állapotokon, amely szörnyű állapotok közt a vidék munkássága, a vidék apró értelmisége tengődni kénytelen. Mivel úgy érzem, hogy ennek a kormányzati rendszernek úgyis hiába beszéltem, mivel semmiféle törekvést nem látok arra nézve, hogy a lakáskérdés tényleges és komoly enyhítésén a kormány dolgoznék s mivel úgy látom, hogy az egész adócsökkentés nem egyéb, mint ajándék az a nélkül is dúsgazdag budapesti háztulajdonosoknak és