Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-200
Az országgyűlés képviselőházának 20 megtörténjék. Nem lehet megvádolni azzal, hogy mohó lett volna és bele akarta volna szorítani az államot olyan obligé vállalásába, amely felesleges lett volna, csak azért, hogy Ő a maga számitását megtalálja. Meg kell objektive állapitanom, hogy a földbirtokos osztály bárminő nehéz gazdasági és hitelviszonyok között is van, nem maga jött arra a gondolatra, hogy ilyen formában próbálja a földbirtokreformnak a pénzügyi elintézését forszírozni. De nagyon természetes dolog, hogyha az állam a megoldás módját meg tudta találni, azt elfogadja, el is kell fogadnia, mert ez egy kérdés végleges elintézése; másrészt pedig egy gazdasági fellendülésnek lehet kiinduló pontja. Ennélfogva mi a nagy gazdaságoktól azt várjuk, hogy az ilyenformán kapott pénzt tényleg használják fel invesztíciókra, belter jesebb gazdálkodásra ós a mezőgazdasági ipar fejlesztésére, mert csak igy lehet reményünk arra, hogy azt a rengeteg szakképzett tisztviselőt, mérnököt, munkást, akik ma munka nélkül lézengenek, most valamiképen felszivják. Azt várjuk, hogy ez az egész sereg mezőgazdaságilag képzett munkaerő elhelyezést fog találni a mezőgazdaságban, mert csak akkor szolgál tényleg rá a földbirtokososztály arra a gondoskodásra, amelyben mégis csak részesiti as állam ezzel a javaslattal. Ezeket kivántam megjegyezni és én szociális szempontból ennek a szakasznak a megoldását helyesnek találom, védhetőnek találom — mégpedig a kisemberek szempontjából találom védhetőnek — és jó megoldásnak, mert kerületünkbe azzal a tudattal fogunk elmenni, hogy igenis, hozzájuttattuk könnyű fizetési feltételek mellett a parcellatulajdonost a telekkönyvi tulajdonhoz és ezzel megszereztük neki azt a megnyugvást, amelyre szüksége van, hogy az intenziv gazdálkodáshoz tényleg hozzá kezdhessen. A szakaszt elfogadom. Elnök: Szólásra következik*? Petrovics György jegyző: Baracs Marcell! Baracs Marcell: T. Ház! Amikor mi a bírálat jogával élünk, egyúttal bizunk a meggyőzés lehetőségében. Mert ha ez nem forogna fenn, ennek következménye az volna, hogy bírálatunk vagy elnémulna, vagy túlságosan hangossá kellene hogy váljék. Nem látom kizártnak épen a tárgyalások során azt, hogy a mi argumentumaink belehatolnak többségi párti t. képviselőtársaink lelkébe is és há nyomban nem is érjük el az eredményt azzal, hogy inditványainkat elfogadják, meggyőződésünk az, hogy érlelődnek a mi gondolataink és igen sokszor előadva a mi meggyőződésünket voltaképen az urak, t. képviselőtársaink belső meggyőződésének is kifejezést adunk. Ami a jelenlegi szakasz rendelkezéseit illeti, senki, aki a modern polgári társadalom álláspontján áll, — értem azt, aki szociális érzéssel telitett, de még mindig a kapitalista termelési rendszer álláspontján áll — nem zárkózhatik el semmiféle téren attól, hogy azr állam mindazt, amit polgáraitól igénybe vesz, a kellő ellenértékkel honorálja. Csak az a nagyon sajnálatos, hogy amig az állam a maga polgáraitól száz százalékosan követeli a törvényszerű teljesitményeket, minden kifogás, minden ürügy és minden alkalom jó arra, hogy amikor csak lehet, tagadja meg az állam polgáraitól azt, amivel nekik tartozik. Csatlakozom Haller István képviselőtársamnak ahhoz a reménységéhez, hogy az az igen görcsös és makacs ellenállás, amelyet a pénzügyi korKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ. XV. '. ülése 1928 július 6-án, pénteken. 77 mány, az egész kormány és őt követve az egységespárt is tanusitott akkor, amikor az állam járadéktartozásának honorálásáról, elsősorban a hadikölcsön kötvények valorizásáról volt szó, ez az ellenállás előbb-utóbb meg fog szűnni, és nemcsak anyagi kötelességeit fogja teljesíteni a kormány, hanem egyúttal hélyreállitja polgáraiban a bizalmat az állam erkölcsi erejében, erkölcsi gondolkozásában is, helyreállítja azt a meggyőződést, hogy nemcsak a polgárok vannak az állam kedvéért, hanem az állam is tartozik legalább annyi erkölcsi és anyagi felelősséggel és kötelességátérzéssel polgáraival szemben. Természetes, hogy senki, aki ezen az alapon áll, nem zárkózhatik el attól, hogy a megváltást szenvedőnek földjeik teljes ellenértékét juttassa. Itt azután a meggondolásba belevegyülnek bizonyos megfontolások: hogyan és miként 1 ? Bátor vagyok a t. Ház figyelmét felhívni arra, hogy igen konzervatív nemzetgazdászok épen az ilyen célokra megváltott földek ellenértékét nem szívesen adják tőkében, hanem a földtulajdon tekintetében egészen különlegesen fenforgó mindeféle szempontok figyelembevételével teljesen elégségesnek és igazságosnak találnak egy járadékkötvényekbeii történő kielégítést. Itt az a kérdés, hogy az elméletet véve a mai gyakorlati helyzetnek milyen megoldás felel meg. Amikor ezt fontolóra vesszük, le kell mérnünk azt, hogy mikor készpénzmegváltást adunk a kártalanitandóknak, ennek tulajdonképen mi az anyagi hátránya, milyen áldozatokkal jár ez, és meg kell fontolnunk viszont azt, vájjon, ha csak járadékkötvényeket, földváltságkötvényeket adunk, valóban az-e a helyzet, hogyha ezeket értékesiteni -akarják, el vannak-e zárva attól, hogy tőkéhez is juthassanak járadékkötvényieik értékesítésével? Bátor vagyok lehető rövidséggel és inkább csak ütemszerüleg kifejteni azokat a szempontokat, amelyek itt figyelembe jönnek. Amikor földváltságkötvényt adok az illető kezébe, tulaj donképen egy forgalomképes kötvény papirt adok neki át, egy, az üzleti piacon forgalmi lehetőséggel, forgalmi értékkel bíró kötvényt, amely már csak azért is értékkel bir, mert hiszen ennek az értékpapírnak százszázalékos ingatlanfedezete van. Méltóztassék megfontolni, hogy az állam azt, hogy készpénzben váltsa meg az igényt, ahhoz a feltételhez köti, hogy az illető elégedjék meg követelésének 75% -ával. Nem is egészen 75%-aval, mert hiszen nem ma, hanem háromesztendei időközben három részletben kapja meg ezt a 75%-ot. (Felkiáltások a jobboldalon: 66!) Pardon nem 75, hanem 66%. Én csak egyszerűen felteszem a kérdést, mégpedig nem is elméleti szempontból. Mert ha elméleti szempontból vetném fel a kérdést, akkor azt kellene kérdeznem, hogyha valaki, magánember, hitelezőjével ilyenféle üzletet köt, akkor erre a lehetőséget neki csak az adja meg, hogy az a hitelező vagy könnyelmű vagy anyagi szorultságban van. Az 1883 : XXV. tcikk 1. §-a szerint ez egyenesen az uzsora vétségét követi el, kihasználja hitelezőjének, az ellenszerződőnek könynyelműségét vagy szorultságát és csak azért, hogy az pénzhez jusson, kényszeríti arra, hogy kétharmaddal elégedjék meg. Egy bizonyos erkölcsi árnyékot vet arra, aki ilyen üzletet köt, aki ilyen üzletbe belekényszeríti a megszorultat, még akkor is erkölcsi árnyékot vet rá, ha ez a nemesen gondolkozó egyen, egyed maga az állam. Nézzük csak meg. Itt jön a földváltságkötvény. Egy földváltság11
