Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

60 Az országgyűlés képviselőházának védi belátást, az ügyvédi szempontokat érzik megsértve akkor, amikor a törvényjavaslat e propozicióját támadnák. Magam is elfoglalnék az ügyvédi hivatásban valamely helyet, de tel­jesen elvonatkoztatom magamat ettől a minő­ségemtől. Kizárólag az én ügyvédi hivatásom, ügyvédi foglalkozásom által nem befolyásolt törvényhozói objektivitással kívánom vizsgálni azt, vájjon ez a szakasz a helyes törvényhozói intencióknak megfelel-e vagy nem. Abban a felfogásban sem osztozom, hogy a jogegyenlőségnek valamely eklatáns - sérelme forogna fenn akkor, amikor a törvényjavas­lat ebben a beneficiumban merőben csak azo­kat kívánja részesíteni, akik szegény sorsban vannak az úgynevezett földhöz juttatandók, vagy földhöz juttatottak osztályához tartoz­nak, ellenben elhanyagolja ugyan ezt az intéz­kedést akkor, amikor azokról van szó, akiknek földjét megváltották. Megértem azt a szociális gondolkodást, amely a lelkileg, a műveltség és vagyon dolgában elmaradottakról hatványo­zottan gondoskodik, ellenben az értelmiség és vagyon dolgában jobban szituáltakra magukra rábizza, hogy érdekeikről ugy gondoskodjanak, ahogy ők azt a maguk lelki és anyagi erejé­vel elvégezni képesek. Én tehát, amikor a tör­vényjavaslatnak ezt az intézkedését bírálom, nem azt nézem, hogy a földhöz juttatottakat akarja a saját ügyvédjükkel szemben segíteni. Valósággal köszönettel kell fogadni azt, hogy az ügyvéddel szemben nem fogadja egyúttal fokozott, hatványozott, helyén nem való védel­mébe még azokat a földbirtokosokat is, akiket az ügyvédek a birtokrendezési, a megváltási eljárás során képviseltek. Ha ezt a javasolt intézkedést nézem, csak­ugyan azt látom, hogy itt erős bizalmatlanság nyilvánul meg, de bizalmatlanság nemcsak az ügyvédekkel szemben, hanem nyilván azok­kal a bíróságokkal szemben is, amelyek egyéb­ként a mi törvényeink értelmében hatáskörrel bírnának arra, hogy az ügyvédek és ügyfeleik között a költségek tekintetében felmerülő dif­ferenciákat elintézzék. Az ügyvédekkel szem­ben erős bizalmatlanság nyilvánul meg. Hogy az ügyvédség rászolgált-e erre, ennek meg­ítélését rábízom mindenkire, aki nem bizonyos alperesi elfogultsággal nézi azt a nemes hiva­tást, amelyet folytatunk. Az ügyvédek mindig a nemzetet szolgáló jogvédő hivatásnak magas­latán voltak, és e hivatásuk teljesítésében sahasem feledkeztek meg arról, hogy foglal­kozásuk kenyérkereső természetét összhangban kell tartaniok azzal a magasabb rendeltetés­sel, amelyet magukra irányadónak ismertek el akkor, amikor erre a nemes pályára léptek. A mai állapot mellett is, ha ezt nem iktat­ják törvénybe, nem kell tartani attól, hogy a szegény ember ügyvédi visszaélésnek áldozata lehet. Ez ellen még abban az esetben is., ha az ügyvédi rendtartás 54. §-a alapján szabad egyezkedés utján állapították meg a munka­díjakat, megvédi maga az ügyvédi alaptör­vény, de megvédik a bíróságok is. Az ügyvédi rendtartás tudniillik 54. §-ában a felek szabad­ságára bízta azt, hogy a jutalomdíj tekinteté­ben megyegyezzenek; hozzátette azonban, hogy illő jutalomdíj megtérítését követelheti az ügyvéd a féltől. Tehát a joggyakorlat is — akkor, amikor felülbírálja még szerződéses megállapodás esetén is a fél kívánságára, hogy vájjon az ügyvéd 'helyesen követelheti-e a jó erkölcs szempontjából és az eset méltá­nyossági körülményei szerint is azt, amit szer­ződésileg kikötött — mindig megtalálja épen az ügyvédi rendtartás emiitett intézkedése 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. alapján a módot és eszközt arra, hogy a mél­tánytalanul, mondjuk illetlenül magasan meg­állapított jutalomdíjat leszállítsa. A rendes bíróságnál is védelmet talál tehát az ilyen díjmegegyezés által magát megröviditettnek érző fél, ha tényelg meg lett rövidítve. De nemcsak rendes bíróságainknál találja ezt meg, hanem megtalálja az Ügyvédi Kamaránál, mint fegyelmi hatóságoknál. Magam 15 eszten­dőn keresztül irányítottam az ország első ka­marájának fegyelmi judikaturáját, mint ka­marai ügyész és most már körülbelül 10 esz­tendeje, mint a fegyelmi bíróság egyik elnöke, és biztosítom a t. Képviselőházat, hogy szinte köztudomású az, hogy az ügyvédi fegyelmi bíráskodás sokkal szigorúbb, sokkal krudéli­sabb, mint aránylag a birói, pláne, mint az egyéb köztisztviselői fegyelmi bíráskodás. Sa­ját ügyészi és elnöki tapasztalatomból mond­hatom, hogy valahányszor felmerült az az eset, hogy az ügyvéd egy értelmileg gyenge, gazdaságilag szegény emberrel szemben mél­tánytalanul magias díjkikötéssel élt, a fegyelmi bíróság a legszigorúbban megbüntette az ügy­védet, mert hivatásunk nemességéhez tartozik annak szociális elismerése is, hogy a szegény, az értelmileg gyengébb, a tanulatlan ember­nek tapasztalatlanságával, megszorultságával visszaélni egyenesen erkölcstelen, tehát egyene­sen az ügyvédi rendtartásnak megtorló intéz­kedéseit provokáló bűn. Kettős védelemben ré­szesül tehát ma is minden fél: egyrészt a ren­des bíróságok részéről, másrészt a kamarák fegyelmi bírósága részéről is. De mondom, ha az ügyvédekkel szemben feleslegesen bizalmatlan álláspontra helyezke­dik a törvényjavaslatnak terybevett intézke­dése, ugyancsak felesleges és érthetetlen bizal­matlanságot tanusit azokkal a bíróságokkal szemben, amelyeket mostani törvényeink az ügyvéd és az ügyfél közti perviták elintézésére kijelölnek. Nem.érthető az> hogy miért szol ennek a törvényszakasznak szövege olyanfor­mán, hogy kizárólag az, Országos Földbirtok­rendező Bíróság állapítja meg bármelyik fél kérelmére a költségeket, amikor tisztelet az Országos Földbirtokrendező Biróságnak, de nem kisebb tisztelet illeti meg azokat a királyi bíróságokat, amelyek törvényeink szerint eddig ezekben a kérdésekben a döntésre hivatottak I voltak. Sőt ha nézzük a bírálatokat, amelyek ki­sérik az Ofb-nek és a rendes bíróságoknak működését, akkor azt kell mondanunk, hogy rendes bíróságaink működése, — judikaturaja előtt — kivéve talán olyan ügyek intézését amely bizonyos politikai inficiáltsággal van­í nak terhelve, — a legmélyebb tisztelettel haj­I lünk meg, és csak utalnunk kell arra, hogy ab­i ban a gazdaságilag zavaros időszakban, amely 1 követte a háborút és a háború utáni leromlá­! sokat, a legsúlyosabb problémákat a legna­j gyobb bölcsességgel és a legnagyobb igazság­' érzettel oldották meg. A rendes bíróságok e működése ellen soha I kifogás nem merült fel, amit nem lehet olyan ! osztatlanul megalapítani arról a bíráskodásról, 1 amelyet az Ofb. gyakorol és amelyet inficiál az a körülmény, hogy ez a biróság, — amint ; már számtalanszor ismételték — nem csak bi­I rósági, hanem hatósági teendőket is végez, és épen, mint hatóság olyan politikai belátásokat kell, hogy valamely vonatkozásokban szem előtt tartson, amelyeket azután akarva-akarat­lanul alkalmaz működésének azokban a vonat­kozásaiban, amelyekben pedig kizárólag és

Next

/
Thumbnails
Contents