Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-203

Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1928 július 12-én, csütörtökön. 153 mann Miksa kereskedelemügyi minister: Én nem tettem!) De tette az elődje és annak felelősségét bizonyos súllyal és következményeiben a kereskedelemügyi minister urnák is viselnie kell. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Már meg is halt, szegény.) Ne méltóztassék olyan Ígéreteket tenni, amelyeket a t. kormány azért nem teljesíthet, mert későbbi mentegetődzés szerint nincs pénz. Amikor a mandátum kell, akkor nem törődnek azzal, hogy lesz-e pénz azoknak az Ígéreteknek teljesítésére, amelyeket a mandátum megkapása előtt tettek. Újra kijelentem, hogy nem Mayer Jánosnak volt szüksége a hódmezővásárhelyi mandátumra, hanem a kormánynak volt szüksége erre velem szemben és a szociáldemokratákkal szemben. Hála Istennek, én itt vagyok, engem nem tudtak megbuktatni. (B. Podmaniczky Endre: Nem is akarták!) A kormány teljesítse is igéretét. A régi Képviselőházban, a régi összeférhetlenségi törvénynek értelmében olyan Ígéreteknek megtétele, hogy: utat adok, hidat adok, postát adok, italmérést adok (Zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Harangot ígértek!) a választók megszerzésére, abszolút semmiségi ok volt a mandátummal szemben. Jelenleg, ha ilyen ígéreteket tesznek és azokat nem váltják be, s azután mi azokat számon kérjük, azt mondják, hogy az csak felesleges rekriminálás, kicsire nem nézünk. (Zaj a szélsőbaloldalon.— Propper Sándor: A programúiban van, mint a választójog! Ezt sem csinálják, azt sem csinálják.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Kun Béla: Ezektől az indokoktól eltekintőleg lennie kell egy morális szempontnak is. Ez a morális szempont az, hogy amely ígéreteket a kormánykörökből felelős tényezők tesznek, annak beváltásától ne húzódozzanak, (Zaj.) szavuknak, amellyel Ígértek, egész súlyával vonják le egyúttal a következtetést nemcsak önmagukra nézve, ami kötelességük, hanem a nemzeti közvéleményre nézve is, amelynek hangulatát és irányítását játékszerül tekinteni még sem szabad, (Ugy van! a baloldalon.) T. Képviselőház! Nagyatádi Szabó István, az önök pártjának megalapítója, akire annyiszor hivatkozni szoktak, igy szólt 1910 december 7-én itt a Képviselőházban (olvassa): »A kormánypárt — mint mondottam is — azzal a programmal jön, hogy az országot, a népet gazdaságilag megerősíti.« Nagyatádi Szabó Istvánnak, néhai vezérüknek ezt a kijelentését alkalmazzák a t. túloldalról jelenleg is sajátmagukra. Erősítsék meg a népet, erősitsék meg az országot, de ugyanolyan igaz akarással és szeretettel, mint amilyennel mindanynyian ragaszkodunk az anyaföldhöz, mely nekünk a kenyeret adja. Ne felejtsék el, t. túloldali képviselőtársaim, most a kapuzárás előtt, hogy amikor ón itt látszólag csak helyi, de voltaképen az egész nagy magyar Alföldet s igy az egész országot érdeklő sérelmeket hoztam fel s azok orvoslását kívánom és követelem, akkor minden politikától mentesen a közérdek nevében jártam el. Ne felejtsék el t. képviselőtársaim, hogy ama kijelentések ellenére, amelyeket a t. pénzügyminister ur tegnap tett, hogy ebben az országban már nem olyan nagy a baj, s hogy ebben az országban az adómérséklések ellenére több jövedelem folyik be, mint amennyit előirányoztak, a voltaképeni helyzet az, hogy nyomor, vergődés és kétségbeesés van az egiész I vonalon. Ne felejtsék el, hogy ugy a kisgazdaés a földmivesnép, mint a kisiparos- és kiskereskedőtársadalom, a munkástársadalom szűkölködik, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) aligalig tudja számítását megtalálni a holnapra. Csak egy maradt meg a magyar embernek, csak egy szabadsága, egyebe nem maradt, mert hiszen a nép már szórakozni sem tud ugy, mint eddig tette az élet kellemesebb pillanataiban, nincs rá pénze, egyébként pedig a hatalom különféle eszközeivel meggyőződése nyilvánításánál is meg van bénítva, le van nyűgözve— megmaradt neki a szabadsága az adófizetésre és az imádkozásra. Ministeri Ígéretek nem teljesítésével ne tegyék még keservesebbé az adófizetést és ne rontsák meg imádkozását a magyar népnek! (B. Podmaniczky Endre: Sláger volt! — Zaj. — Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi minister ur kivan válaszolni 1 Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: T. Képviselőház! Kun igen t. képviselőtársam igazán ékes beszédére nem fogok egész terjedelmében válaszolni, hiszen talán ő maga sem kívánja ezt, mert amidőn interpellációját előterjesztette, bizonyára — és teljes joggal — kereste az alkalmat, hogy ezeket az ékes szavakat épen még kapuzárás előtt elmondhassa ugy, hogy azt hiszem eleget teszek kötelezettségemnek akkor, amikor strikte csak az interpelláció tárgyára felelek (Helyeslés à jobboldalon.) s a többire nem reflektálok, mert hiszen a költségvetési vita során, és sok mindenféle más alkalommal is, á különböző ministerek már feleltek ezekre az általános és ilyem szép formában előadott kérdésekre. Ami magát az interpelláció tárgyát illeti, meg akarom tartani azt a sorrendet, amelyet Kun képviselőtársam kitűzött s először a második kérdésre akarok felelni: a döntőbíróságokra vonatkozóan. Mielőtt erre felelnék, ki kell jelentenem, hogy az ő általános elmefuttatásának egyik részére is ki kell térnem, arra, amire ő azt mondta, hogy a tröszt hatalma elnyúlik a kormányig, s hogy titkos szálak fűznek össze minket. Itt én nem mondhatok mást, mint hogy engem semmiféle szál nem fűz össze, s engem semmiféle hatalom nem fenyeget. (Kun Béla: Nem a minister úrra értettem, hanem a meszszenyuló titkos hatalmi szálakra! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ugyanezt kell állítanom a döntőbíróságokra nézve is. Most nem megyek bele annak elvi vitatásába, hogy ilyen kérdésekben a bíróság, vagy pedig szakbiróságok működnek-e helyesebben. A faktum az

t/ hogy a háború alatt és különösen az inflációs időben folytonosan rendezni kellett az áramárakat és ha ezt a biróságokra bízták volna, akkor sohasem tudták volna utóiérni a követelményeket. Ez volt az oka annak is, hogy behozták a döntőbíróságot. Részben még ma is fennáll az a kívánalom, hogy gyorsabb döntés történjék és én nem látom aggályosnak a helyzetet a döntŐbiróságoik működése tekintetében, mert mindig azok panaszkodnak, akiknek kárára döntött a biróság. Ez egyszer az egyik oldalon, egyszer a másik oldalon hangzik fel, de ugyanakkor ugyanannyi ember és érdekelt pedig azt mondja, hogy tartsuk fenn ezeket a döntőbiróságolkat. Én ezeket a végtelenségig nem is akarom fentartani, (Helyeslés a jobboldalon.) mivel azonban az egész kormányprogrammban, a parlamenti munkarendben benne van a vil-