Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-203

Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1928 július 12-én, csütörtökön. 153 mann Miksa kereskedelemügyi minister: Én nem tettem!) De tette az elődje és annak fele­lősségét bizonyos súllyal és következményei­ben a kereskedelemügyi minister urnák is vi­selnie kell. (Herrmann Miksa kereskedelem­ügyi minister: Már meg is halt, szegény.) Ne méltóztassék olyan Ígéreteket tenni, amelyeket a t. kormány azért nem teljesíthet, mert későbbi mentegetődzés szerint nincs pénz. Amikor a mandátum kell, akkor nem tö­rődnek azzal, hogy lesz-e pénz azoknak az Ígé­reteknek teljesítésére, amelyeket a mandátum megkapása előtt tettek. Újra kijelentem, hogy nem Mayer Jánosnak volt szüksége a hódme­zővásárhelyi mandátumra, hanem a kormány­nak volt szüksége erre velem szemben és a szociáldemokratákkal szemben. Hála Istennek, én itt vagyok, engem nem tudtak megbuk­tatni. (B. Podmaniczky Endre: Nem is akar­ták!) A kormány teljesítse is igéretét. A régi Képviselőházban, a régi összefér­hetlenségi törvénynek értelmében olyan Ígé­reteknek megtétele, hogy: utat adok, hidat adok, postát adok, italmérést adok (Zaj a szél­sőbaloldalon. — Peyer Károly: Harangot ígér­tek!) a választók megszerzésére, abszolút sem­miségi ok volt a mandátummal szemben. Je­lenleg, ha ilyen ígéreteket tesznek és azokat nem váltják be, s azután mi azokat számon kérjük, azt mondják, hogy az csak felesleges rekriminálás, kicsire nem nézünk. (Zaj a szél­sőbaloldalon.— Propper Sándor: A programúi­ban van, mint a választójog! Ezt sem csinál­ják, azt sem csinálják.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóz­tassék beszédét befejezni. Kun Béla: Ezektől az indokoktól eltekintő­leg lennie kell egy morális szempontnak is. Ez a morális szempont az, hogy amely ígéreteket a kormánykörökből felelős tényezők tesznek, annak beváltásától ne húzódozzanak, (Zaj.) szavuknak, amellyel Ígértek, egész súlyával vonják le egyúttal a következtetést nemcsak önmagukra nézve, ami kötelességük, hanem a nemzeti közvéleményre nézve is, amelynek hangulatát és irányítását játékszerül tekin­teni még sem szabad, (Ugy van! a baloldalon.) T. Képviselőház! Nagyatádi Szabó István, az önök pártjának megalapítója, akire annyi­szor hivatkozni szoktak, igy szólt 1910 decem­ber 7-én itt a Képviselőházban (olvassa): »A kormánypárt — mint mondottam is — azzal a programmal jön, hogy az országot, a népet gazdaságilag megerősíti.« Nagyatádi Szabó Istvánnak, néhai vezérüknek ezt a kijelentését alkalmazzák a t. túloldalról jelenleg is saját­magukra. Erősítsék meg a népet, erősitsék meg az országot, de ugyanolyan igaz akarás­sal és szeretettel, mint amilyennel mindany­nyian ragaszkodunk az anyaföldhöz, mely nekünk a kenyeret adja. Ne felejtsék el, t. túloldali képviselőtár­saim, most a kapuzárás előtt, hogy amikor ón itt látszólag csak helyi, de voltaképen az egész nagy magyar Alföldet s igy az egész országot érdeklő sérelmeket hoztam fel s azok orvoslá­sát kívánom és követelem, akkor minden po­litikától mentesen a közérdek nevében jártam el. Ne felejtsék el t. képviselőtársaim, hogy ama kijelentések ellenére, amelyeket a t. pénz­ügyminister ur tegnap tett, hogy ebben az or­szágban már nem olyan nagy a baj, s hogy ebben az országban az adómérséklések ellenére több jövedelem folyik be, mint amennyit elő­irányoztak, a voltaképeni helyzet az, hogy nyo­mor, vergődés és kétségbeesés van az egiész I vonalon. Ne felejtsék el, hogy ugy a kisgazda­és a földmivesnép, mint a kisiparos- és kis­kereskedőtársadalom, a munkástársadalom szű­kölködik, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) alig­alig tudja számítását megtalálni a holnapra. Csak egy maradt meg a magyar embernek, csak egy szabadsága, egyebe nem maradt, mert hiszen a nép már szórakozni sem tud ugy, mint eddig tette az élet kellemesebb pillana­taiban, nincs rá pénze, egyébként pedig a ha­talom különféle eszközeivel meggyőződése nyil­vánításánál is meg van bénítva, le van nyű­gözve— megmaradt neki a szabadsága az adó­fizetésre és az imádkozásra. Ministeri Ígéretek nem teljesítésével ne tegyék még keservesebbé az adófizetést és ne rontsák meg imádkozását a magyar népnek! (B. Podmaniczky Endre: Sláger volt! — Zaj. — Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi minister ur ki­van válaszolni 1 Herrmann Miksa kereskedelemügyi mi­nister: T. Képviselőház! Kun igen t. képviselő­társam igazán ékes beszédére nem fogok egész terjedelmében válaszolni, hiszen talán ő maga sem kívánja ezt, mert amidőn interpellációját előterjesztette, bizonyára — és teljes joggal — kereste az alkalmat, hogy ezeket az ékes sza­vakat épen még kapuzárás előtt elmondhassa ugy, hogy azt hiszem eleget teszek kötelezett­ségemnek akkor, amikor strikte csak az in­terpelláció tárgyára felelek (Helyeslés à jobb­oldalon.) s a többire nem reflektálok, mert hiszen a költségvetési vita során, és sok min­denféle más alkalommal is, á különböző mi­nisterek már feleltek ezekre az általános és ilyem szép formában előadott kérdésekre. Ami magát az interpelláció tárgyát illeti, meg akarom tartani azt a sorrendet, amelyet Kun képviselőtársam kitűzött s először a má­sodik kérdésre akarok felelni: a döntőbírósá­gokra vonatkozóan. Mielőtt erre felelnék, ki kell jelentenem, hogy az ő általános elmefuttatásának egyik részére is ki kell térnem, arra, amire ő azt mondta, hogy a tröszt hatalma elnyúlik a kor­mányig, s hogy titkos szálak fűznek össze min­ket. Itt én nem mondhatok mást, mint hogy engem semmiféle szál nem fűz össze, s engem semmiféle hatalom nem fenyeget. (Kun Béla: Nem a minister úrra értettem, hanem a mesz­szenyuló titkos hatalmi szálakra! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ugyanezt kell állítanom a döntőbíróságokra nézve is. Most nem megyek bele annak elvi vitatásába, hogy ilyen kérdé­sekben a bíróság, vagy pedig szakbiróságok működnek-e helyesebben. A faktum az t/ hogy a háború alatt és különösen az inflációs idő­ben folytonosan rendezni kellett az áramára­kat és ha ezt a biróságokra bízták volna, ak­kor sohasem tudták volna utóiérni a követel­ményeket. Ez volt az oka annak is, hogy be­hozták a döntőbíróságot. Részben még ma is fennáll az a kívánalom, hogy gyorsabb döntés történjék és én nem lá­tom aggályosnak a helyzetet a döntŐbiróságoik működése tekintetében, mert mindig azok panaszkodnak, akiknek kárára döntött a biró­ság. Ez egyszer az egyik oldalon, egyszer a másik oldalon hangzik fel, de ugyanakkor ugyanannyi ember és érdekelt pedig azt mondja, hogy tartsuk fenn ezeket a döntőbiró­ságolkat. Én ezeket a végtelenségig nem is aka­rom fentartani, (Helyeslés a jobboldalon.) mi­vel azonban az egész kormányprogrammban, a parlamenti munkarendben benne van a vil-

Next

/
Thumbnails
Contents