Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

Az országgyűlés képviselőházának 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. 141 nőket. Ott megtörtént az az eset, hogy ezeket a hősöket az asszonyok verték véresre és ennek a fokosnak és ennek a sapkának tulajdonosa ma kórházban fekszik azoktól az ütlegektől, amelyeket az asszonyoktól kapott. (Nagy zaj.) Nem valami nagy hősök lehetnek tehát ezek a sasok, akik megtanultak gyorsan röpülni onnan a téglagyárból. Csak egy körülmény az, amelyért különösen ide kell hozni ezt az esetet, és ez a hatóság szerepe. A hatóság szerepe ebben a kérdésben nagyon feltűnő és nagyon gyanús. (Propper Sándor: Nem is gyanús! Egészen tiszta!) Ezek az egyének fegyverrel járnak. Ez a szerszám, amelyet bemutattam, nem játék. Ez az útonállók szerszáma. Valamikor a betyárok a Bakonyban (Propper Sándor: Rózsa Sándor járt ilyennel! — Zaj.) használtak ilyen támadó fegyvereket és ugy látszik, ezek a Rózsa Sándor ivadékok most újból akarják ezt behozni. (Propper Sándor: Ez az Önök konszolidációja.) Jellemző, hogy ezek közül a munkások közül többeket letartóztattak, ezeket az egyéneket, akik megjelentek ott, akik engedély . nélkül mentek be egy gyár udvarába és békés, ott dolgozó munkásokat bántalmaztak, nem tartották szükségesnek letartóztatni, hanem csendőrökkel kisérték ki az állomásra, hogy el tudjanak utazni,, Volt egy másik eset is, ehhez hasonló, pár héttel ezelőtt. Egy Dohány nevezetű egyén, akinek röpirata is van, melyet ő irt alá, amelyben a legszélsőségesebb hangon uszit a szociáldemokraták ellen, mindenki ellen (Mozgás a jobboldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Azt szabad?) — bocsánat, önök nem tudják, miért uszított, — azért, mert neki a szociáldemokraták nem voltak elég radikálisak, kommunista mozgalmat akart csinálni, ő igenis azt hirdette, hogy az egységfrontot, stb-ket kell csinálni. Tehát egy szélsőséges kommunista röpirat terjesztője ez az egyén. Megjelent a Dunaparton és a hajókirakó munkásokat munkájuk közben támadta meg azzal, hogy ezeket a munkásokat pedig kiveri munkájukból és kényszeríteni akarta az v

ott levő főnökséget, hogy az általa ajánlott munkáso^ kat alkalmazza. Azok a munkások, akik ott dolgoztak, véletlenül nem is voltak tagjai semmiféle szakszervezetnek, de érezvén azt, hogy itt munkájukról van szó, — vidéki paraszt emberek voltak, akik ott dolgoztak, — féltették munkahelyüket és ezt a Dohány nevezetű egyént, meg egypárat alaposan helybenhagytak; (Felkiáltások jobb felől: Akkor rendben van!) úgyhogy kénytelenek voltak elmenekülni ós lemondani arról, hogy ilyen módon juttassák a maguk társait munkához. Hogy miféle emberek ezek, arra jellemző az, hogy ez a Dohány meghívást kapott ezektől az egyénektől, hogy szintén jelenjék meg, de ebben a meghívásban akadályozva van azért, mert időközben lecsukták. Lecsukták pedig azért, mert társainak munkabérét ott a dunai rakodóparton ellopta. Ezért társai megverték, úgyhogy egy darab ideig kórházban is feküdt, azután letartóztatták. Ezért nem tudott Baranyai ur meghívásának eleget tenni, nem tudott elmenni arra az invitációra, amelyet kapott. (Zaj.) Ezeket az embereket védte a csillaghegyi csendőrség. A csillaghegyi csendőrség vezetője az ott dolgozó munkások vezetőjének, a helyi csoportelnöknek azt mondotta, — megírtuk nyilvánosan, — hogy: vigyázzon magára, mert maga nem fog soká itt virágozni! Kérdem, mi alapon fenyeget meg egy hatósági közeg, egy esendőrtiszthelyettes, egy csendőrőrmester dolgozó békés munkásokat, akik védik lakóhelyüket, akik védik lakásukat, — mert ők otthon voltak. Ezek jöttek ki Csillaghegyre azért, hogy őket bántalmazzák, de rosszul sikerült, kettő már mentőkoosin ment haza. Ez valószínűleg gyakrabban meg fog történni igy, mert keztyüs kézzel ezekkel az urakkal szemben nem fogunk odaállni. Elnök: Figyelmeztetnem kell, hogy beszédideje lejáróban van, szíveskedjék beszédét befejezni. Peyer Károly: Egy mondat még. Csak arra kérem a belügyminister urat, válaszoljon egészen nyíltan, mi köze van ezeknek az alakulatoknak a ministeriumhoz, milyen nexusban van a belügyi államtitkár ur személy szerint ezekkel az alakulatokkal, (Sztranyavszky Sándor: Semmifélében!) mert a belügyminister ur személyével önkénytelenül is kombinációba lehet hozni ezeket az alakulatokat, — mert hiszen ezek Salgótarjánból jöttek — és abban az időben keletkeztek, midőn az ön választása volt ott, tehát nagyon helyes volna, ha a belügyminister ur minden kétséget kizárólag megállapítaná azt, hogy semmi köze ezekhez. (Sztranyavszky Sándor: Már megállapítottam!) A másik pedig az a tény, hogy méltóztassék a hatóságot utasítani, hogy necsak a sztrájkoló munkásokkal szemben járjanak el, ha egy sztrájktörőnek pofont adnak, hanem tessék egyforma eszközökkel eljárni, amikor Dohányféle emberek odamennek és munkahelyükön dolgozó embereket ki akarnak verni munkájukból s rákényszeritik a felügyelőket és a munkavezetőket arra, hogy az általuk ajánlott munkásokat alkalmazzák. Ne tessék keresztény és nemzeti jelszóval elintézni ezeket a dolgokat. Itt van egy lap cikke, amely lap irányával nem azonositom magam, — eszem ágában sincs azt az irányt követni, — de jellemző, hogy ez az irányzat is, amely velünk élesen ellentétben áll, miképen vélekedik erről a aze-_ méttárs as ágról. Elnök: Ismételten kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni! Peyer Károly: Tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék beszédidőmet három perccel meghosszabbítani. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Ugy látom, hogy a Ház a meghoszszabbitáshoz hozzájárult. Peyer Károly: Ezt irja ebben a lapban Zsilinszky Endre volt képviselő (olvassa): »De ez a föltevés is azonnal semmivé válik, mihelyt tudjuk, hogy ugyanezek a »fasiszták« szégyenletes fogalmazásu körlevelekben pumpolták a hatóságokat nyomorúságos lapjukra, sőt tudtommal a munkaadókat is, és hirdetéseket gyűjtöttek azoktól a gyárosoktól, akikkel szemben a munka érdekeiért kellene sikra szállániok. Ha a szovjet fizetné ezt a rosszhirü Scheyer urat, akkor sem lehetne becstelenebb és rombolóbb módszert kieszelni minden nacionalizmus kiirtására a munkásság szivéből ennél.« A végén pedig ezt mondja (olvassa): »Nem fedezünk olyan mozgalmakat, melyek börtöntölteléket állítanak à szocialista front ellen felvonuló csapatok félére, akik aztán e csapatok jóhiszemű és meggyőződéses magyar részét frázisok zuhatagával elkábítják és erkölcsi zsákutcába vezetik, esetleg egyenesen a bolsevizmus kanjaiba.« Ezt nem én mondom, hanem egy olyan újságíró mondja, akinek hazafiasságát talán még a túloldalon sem vonják kétségbe, akinek a leglesujtóbb véleménye van erről a társa-