Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

Az országgyűlés képviselőházának 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. 129 anyagi védelme érdekében szükséges, hogy az eddig is eredményes működést kifejtett erkölcsi testületek inasotthonok létesítésére buzdittassanak és indokolt esetben ilyen célra anyagi támogatást kapjanak.« Azt mondja tehát az indokolás, hogy már eddig is nagyon eredményesen működtek ezek az inasottjhonok. Ha ezek az inasotthonok megfelelnének, akkor nem mondanám azt, hogy az ezekre f orditott összeg nem beruházás. De mit látunk a gyakorlati életben? Azt látjuk, hogy ezeket az otthonokat felekezeti alapon tartják fenn. Ha ezek állami és községi intézetek volnának, amelyekben felekezetekre való tekintet nélkül bármilyen felekezetű ifjú elhelyezkedést kaphat, akkor rendben volna. De miért kell ezeket felekezeti alapon fentartani? Miért csak a katholikus legényegyesületeket kivánja a kormány támogatni? (Csik József: Azokat nem támogatja a kormány! Tévedésen alapul ez az információ! Hol támogatta?) De támogatja! (Csik József: Hol támogatja? Csak kellene támogatnia, de nem támogatja!) A gyakorlat ezt mutatja, s épen ezért kifogásolom ezeket az inasotthonokat. Hiszen igy már ezeknek az ifjaknak lelkébe beleerőltetik azt a gondolatot, hogy: te, mint katholikus szülők gyermeke, itt helyet kapsz, előnyben részesülsz azokkal szemben, akik nem katholikusok, akik protestánsok, zsidók vagy más felekezethez tartoznak. Ha őszintén akarjuk a felekezeti békét szolgálni, akkor miért van erre szükség? Miért nem egy otthonban találjuk meg az összes felekezetüeket épugy, ahogyan ez községi vagy állami iskolákban van, ahová felekezetre való tekintet nélkül járhatnak a gyermekek? (Csik József: A felekezeti iskolába is járnak másvallásuak!) A felekezeti iskolák más lapra tartoznak. (Kabók Lajos: Ez állami intézmény!) Itt állami intézményről van szó, amelyet az állampolgárok által fizetett adókból tartanak fenn. (Kabók Lajos: Az állami tanoneotthonokat miért kell felekezeti alapon csinálni? — Csik József: Csináljon az állam és a felekezet is!) Bocsánatot kérek, az adóalanyok között zsidók is vannak! (Jánossy Gábor: De mennyi!) Akkor miért csak a katholikus tanoncokat akarják segiteni, miért csak azok felett akarnak őrködni, hogy exisztenciájuat a jövőre biztosithassák? De ezenkívül az indokolás azt mondja, hogy ezek a tanoncotthonok eredményes munkát végeztek. Én tudok egy olyan tanoncotthonról, — Szegedén van — ahol olyan panaszok merülnek fel, hogy a bánásmód valami rémuralomhoz hasonlítható, mert kevés kenyeret, de annál több büntetést adnak a tanoncoknak, és húst csak egyszer egy héten adnak nekik, (B. Podmaniczky Endre: Egészségügyi szempontból! — Csik József: Jó egészségügyi szempont!) és ezenkivül vannak más szigorúbb intézkedések is. Ha azt mondják, hogy nem kell épen mindennap húst enni, ez a korosabb embereknél rendben van, de lehet-e azoknak, akik még csak a fejlődés közepén vannak, egy állami intézetben hetenként egyszer húst adni? Ezt nem lehet nevelésnek nevezni. Ez az, amit valamikor egy főherceg állapitott meg a katonaságra nézve, hogy ott drill van és nem nevelés. De ilyen intézetekben nem drillre van szükség, itt nevelésre van szükség, mert különben elriasztják a szülőket attól, hogy gyermekeiket egy ilyen otthonba vigyék. (B. Podmaniczky Endre: Mi az a drill? — Esztergályos János: A drill az a lovaglóostor, amivel a báró ur annakidején,, huszárkapitány korában ráütött Sándor Pál képviselő úrra. — B. Podmaniczky Endre: Az nem volt djrill! — Zaj. — Halljuk! H^lljukf a jobboldalon.) Az államnak és a községeknek az volna a feladatuk, hogy igenis, vegyék a kezükbe a tanoncnevelést olyan értelemben, hogy szabályozzák azt is, hogy az ifjakat, mint tanoncokat melyik szakmára adják. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Akkor talán el lehetne érni azt, hogy az egyik szakma ne legyen tanoncokkal túlterhelvei holott a másik szakma esetleg nem tud tanonchoz jutni. Mert az az állitás, hogy ta"nonchiány van, nem állja meg a helyét, hanem az áll fenn, hogy a szülők érthető okokból mindig arra a szakmára akarják gyermekeiket adni, ahol épen abban az időszakban konjunktúra van. Ha az volna a helyzet, hogy a munkásság szervezett erejénél fogva nem lehetne valamely szakmába csak ugy ötletszerűen beállitani a tanoncokat, — amint hogy ebben az országban a mi ipartörvényünk értelmében még mindig^ annyi tanoncot lehet elhelyezni egy mesternél, amennyi csak neki jól esik, még ha segédeket, szakmunkásokat nem is tart — ha ilyen értelemben lehetne nálunk tanoncotthonokról szó, akkor erről lehetne beszélni és esetleg ehhez a mi pártunk is hozzá tudna járulni. De olyan tanoncotthonokat, amilyenek a pénzügy minister ur szeme előtt lebegnek, — minthogy azoktól eredményes munkát nem várhatunk — nem helyeselhetünk, és épen ezért nem fogadhatjuk el ezt a tételt olyannak, amelyet hasznos beruházásnak lehet minősíteni. Az igen t. előadó ur, amikor itt az ő rövid fejtegetései során ismertette a törvényjavaslatot, azt egyszersmind támogatta, ami érthető, hiszen az előadó mindig támogatja az előterjesztett javaslatot és az ő elgondolása azonos azzal az elgondolással, amelyet a pénzügyminister ur képvisel. Csak igy érthető, hogy az előadó ur azt mondotta, hogy a stabilizáció óta fellendülést lehet észlelni és megállapítani. Ezt igazán nem értem. A t. előadó ur a pénzügyminister úrral együtt talán nagyot hall és rosszul lát? (Kabók Lajos: Valószínül eg!) Mert hiszen az iparosok és kereskedők körében történő feÍjajdúlások egész sorozata ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Ök azt mondják, hogy már nem birják, összeroskadnak, összeroppannak, ha eleget akarnak tenni azoknak a kötelességeknek, amelyeket itt az állam és különösen a pénzügy minister ur tőlük követel. Amikor az öngyilkosságok és a kényszeregyességek és csődök légiója tapasztalható, ennek az előadó urat és a pénzügyminister urat más elgondolásra kellene már birnia. Ilyen körülmények között nem lehet ilyeneket nyugodtan elmondani anélkül, hogy az ellenmondásra ne adjon alkalmat. Egészen természetes, hogy az ilyen nyilatkozatok azután az ellenvéleményt is kiprovokálják és azokkal szembeni ki kell itt mondani azt, hogy a valóság egészen más, mint amit a t. előadó ur itt mondott. (Peidl Gyula: Csak a bürokrácia fellendüléséről lehet szó!) De a magam részéről azt sem tudom megérteni, hogy miért kivánja az előadó ur azt, hogy a Képviselőház köszönetet mondjon, illetőleg szavazzon meg az ententenek (Temesváry Imre előadó: Ezt nem mondtam!) azért a nagylelkűségért, amelyet tanúsított akkor, amikor az ország kölcsönt kapott. Hiszen rendben van az, hogy az entente ezzel a kölcsönnel ezt az országot segiteni akarta, de valami külön kö18*