Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

13Ô Az országgyűlés képviselőházának szönetmondásra nincsen szükség, mert amellett, hogy jó dolgot csinált, jó üzletet is csinált az entente; és ha ezt a jó üzletet nem bánja meg, ha nincs megbánni valója, akkor ez többet ér, mintlha itt a törvényhozó testület külön köszönetet mondana neki ezért a kölcsönért. (Jánosy Gábor: Az csak formaság, nem a lélekből fakadó köszönet! — Peidl Gyula: És formaságból gavallérok vagyunk!) T. Ház! Nem hagyhatom szó nélkül azt, amit képviselőtársunk, Friedrich István ur, a munkásságról elmondott. Minden esetre nagyon elismerésre málló az, ha itt a magyar Képviselőházban egy képviselő azt mondja, hogy a munkásságról nem szabad megfeledkezni, mert a magyar munkásság, — a szociáldemokrata munkásságot értette — tehát a szervezett magyar munkásság egyike a legintelligensebb munkásságoknak. Ha ez igaz, ha ezt ebben a Házban ellenmondás nélkül el lehet mondani, akkor nem volna szabad megtörténni azoknak a dolgoknak, amelyek itt mindig megtörténnek. Akkor nem volna szabad megtörténnie annak, amit itt az Államnyomdáról mondottam. Akkor ezt az egységes, szervezett munkástábort abban, amire törekszik, — és törekszik olyan értelemben, hogy állami feladatokat is teljesit — támogatni kellene. De az ellenkezőjét tapasztaljuk az életben. A mai kormányzati rendszer a munkásság szakszervezeteinek és egyesületeinek működése elé gáncsokat vet és akadályokat gördit. Ha igaz az. amit Friedrich István képviselő ur a munkásságról mondott, hogy azzal meg kellene értetni az állami gépezetnek formáit, akkor a kormányzaton levő államférfiaknak a munkásságnak emiitett törekvéseit támogatniuk kell. Hiszen ez a munkásság a háborúban, a háború után is és mindenkor, amikor neki ehhez kellő ereje volt, teljesítette feladatát az állami rend fentartása körül. Akkor nem volna szabad annak megtörténnie, amit ebben az országban tapasztalunk, hogyha valakiről tudják, hogy szociáldemokrata, ez már elég ahhoz — pedig a szociáldemokrata párt ma legális párt .ebben az országban, — hogy megkülönböztetett bánásmódban részesüljön, — hogy igy fejezzem ki magam, azért, mert nagyon sokan vanak még ebben az országban olyanok, akik nem tudnak disztingválni szociáldemokrata és kommunista között. Ha, mondom, ezt tudomásul veszem olyan értelemben, ahogyan itt Friedrich István képviselő ur mondotta, hogy tudniillik az mégis valamely részről, az ellentáborban elismerést jelent, akkor beszédének azt a részét, amely... (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Jánossy Gábor: Igyál és beszélj tovább! — Derültség. — B. Podmaniczky Endre: Egészségére! — Kabók Lajos: N.em kell biztatni, birja ő!) Kérem, ha az urak kivánják, kettőig is beszélek! (Halljuk! Halljuk jobbfelől. — Graeffl Jenő: Gyerünk! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Rothenstein Mór: Ha rám nézve mérvadó egyének azt mondják, hogy fejezzem be beszédemet, akkor mint fegyelmezett ember befejezem. (Éljenzés jobbfelől.} De azt el kell mondanom, hogy Friedrich István képviselőtársam beszédének azt a részét, amelyben itt úgyszólván kardcsörtetésről beszélt, helyeselni nem tudom. A munkásság, a mi pártunk már ismételten tanúbizonyságát adta annak, hogy elitéli azt a kényszerbékekötést, amely megtörtént. Ha mi erre a békekötésre azt mondjuk, hogy ez csak az erőszaknak, a hatalomnak kifejezője volt, és ha mi ezt nem tudjuk helye202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. selni és csak olyan békét tudnánk akceptálni háború után is, amely a két fél megegyezése alapján jön létre: akkor ezzel — azt hiszem, — odáig mentünk, ameddig mindenkinek el kell mennie és el lehet mennie. S ha mi azt mondjuk, hogy minden erőnkkel, minden szellemi fegyverrel azon fogunk dolgozni, hogy ez az igazságtalan béke revideáltassók. (Elénk helyeslés jobbfelől.) akkor ezzel is eleget teszünk kötelességünknek. De kardot ne csörtessünk (Felkiáltások jobbfelől: Nem csörtetett kardot! — Friedrich István: Senki sem csörtetett kardot, én sem!) és ne tüntessük fel a dolgot ugy, mintha nekünk nagyon tetszetős volna az, ha ismét háború következnék be. (Friedrich István: Ezt nem mondtam! Ugy látszik, a képviselő ur nem értette meg azt, amit mondtam!) Én ezt igy értettem. (Jánossy Gábor: ßosszul értette!) Hogy erre válasz is következzék, és hogy félreértés ne legyen, ezért tartottain szükségesnek erre röviden válaszolni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Igen t. Képviselőház! Mindezeknél fogva az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Mozgás jobfelől.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Klein Antal! Klein Antal: T. Ház! Én az ellenzéki oldalon ülő Friedrich István t. képviselőtársammal teljesen egyetértek abba, hogy a gazdasági válság nem egy üres jelszó, hanem szomorú valóság. (Ugy van! Ugy van!) Tapasztalati tények igazolják azt, hogy minden egyes termelési ág — talán egy-két privilegizált nagy ipari vállalatot kivéve — súlyos válsággal küzd. Midőn ezt innen a kormánypárt padjairól is kétségtelenül elismerem, ugyanakkor nem érthetek egyet t. képviselőtársamnak azzal az érvelésévei, hogy ezért a válságért egyedül a kormányt tegyük felelőssé. Ez a válság, amely a hiteldrágaság, a termelés irrentabilitása, a hitelviszonyok és az értékesités nehézségei és a többi folytán reánkszakadt, nem speciális magyar jelenség, hanem világjelenség, amely mindenütt, még a győztes államokban is megvan. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Épen ezeket a bajokat orvosolni, gyengíteni, kisebbíteni hivatott ez az előttünk fekvő beruházási törvényjavaslat. Amidőn ennél a javaslatnál egyes tárcákhoz nagyon röviden, sürgőnystilusb

an óhajtok hozzászólni, elsősorban örömmel üdvözlöm a földmivelésügyi tárca beruházásait. Ebben a tekintetben legyen szabad a földmivelésügyi minister ur ügyelmét felhivni arra is, hogy nem egyedül Tokaj Hegyalja és annak vidéke az, amelynek szőlői felújításra szorulnak, továbbá hogy borpincészet létesítésére Szekszárd bor vidékének is nagy szüksége van. A népjóléti tárcánál hálás köszönetemet és elismerésemet nyilvánitom a népjóléti minister urnák az ő nagy szociális alkotásáért, amelyet ebben az országban pártkülönbség nélkül mindenki elismer. (Ugy van! jobbfelől.) De ugyanakikor — azt hiszem — elismeréssel kell adóznunk valamennyiünknek r az adóalanyoknak is azért, hogy ezeket a súlyos áldozatokat meghozták. (Jánossy Gábor: Elsősorban ezeknek!) Ebben a tekintetben leszek bátor a népjóléti minister ur szíves figyelmét felhivni egy, a Munkásbiztositónál ma dívó, szerintem helytelen eljárásra. Én e tekintetben az illetékes tényezőknél, a Munkásbiztositó elnökénél már eljártam, de reparációt nem kaptam, s ezért ma a népjóléti minister úrhoz fordulok.