Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-202
124 Az országgyűlés képviselőházának építési alapot s mindezek megtörténte után, ma július 11-én konstatálnunk kell. hogy a kereskedelemügyi ministerium részéről az útépítés tekintetében rendelkezések ezideig nem történtek. Ellenben halljuk a következő érdekes helyzetet, halljuk azt, hogy a kereskedelemügyi ministerium kőbányanyitási gondolatokkal foglalkozik s halljuk és olvassuk, hogy a vármegyei törvényhatóságok is kőbányákat igyekeznek vásárolni. Ezek közül a vásárlások közül két boszszantó, felháborító és botrányos példát kell a Képviselőház elé hoznom. Ha jól tudom a földmivelésügyi minister urnák három kőbányája van: Visegrádon, Dunabogdányon és Tokajban vannak bányái. Viszont tudom, hogy a kereskedelemügyi minister urnák is három kőbányája vau és pedig Nagybátonyban, Hosszuhetényben és Tarcaíon. Kiragadok ebből a hat kőbányából egyetlenegyet, a hosszuhetényi kőbányát és itt a nemzet színe előtt kívánok foglalkozni azzal a kérdéssel, hogyan és milyen áron került ez a kereskedelemügyi kormány rendelkezése alá, Hosszuhetény Baranya megyében fekszik és a pécsi püspökség és káptalan közös telekkönyvi tulajdonát képezi az a földterület, amely kőbányaszámba megy. Érdekes, hogy a pécsi püspökség és káptalan 1918-ban bérbeadták kőbányájukat egy Eördögh nevű menekült főszolgabirónak. Nem sikerült megtudnom a menekült főszolgabiró ur keresztnevét, csak azt tudom, hogy a püspökség egy Ördögh nevű menekült főszolgabirónak adta bérbe, aki kötelezte magát arra, hogy öt éven belül a bányát berendezi és üzembe fogja tartani. Ördögh főszolgabiró ur e szerződési kötelezettségének nem tett eleget, amiből kifolyólag a pécsi püspökség őt beperelte, a pécsi törvényszék előtt pert inditott a szerződés érvénytelenítése iránt, (Bud János pénzügyminister a teremben megjelenik.) Érdekes és most nagyon örülök, hogy a pénzügyminister ur megjelent, mert a pénzügyminister urat az a hallatlan pénzpazarlás, amelyet szóvá teszek, a legközelebbről érdekelni fogja. Amikor már a pécsi püspök beperelte a főszolgabiró urat, hogy nem tesz eleget szer ződési kötelezettségének, a főszolgabiró ur feljött a kereskedelemügyi ministerium utépitő osztályába s felajánlotta a saját, már perbefogott szerződését átvételre. A kereskedelemügyi ministerium — nem tudom, kiket kérdezve meg, kikre hallgatva — ezt a szerződést átvette, megállapodott a főszolgabiró úrral s a megállapodás szerint a bánya bérletét a főszolgabiró úrról a kereskedelemügyi ministeriumra ruházták át. A kereskedelemügyi ministerium akkor vállalta, hogy Ördögh főszolgabiró urnák fizet érte három vagon buzaértéket, mert még akkor buzaértékben beszéltek — ez 1923-ban volt — és kötelezte magát egy bányaigazgatói állást fentartani a főszolgabiró ur számára havi 10 millió korona fizetéssel, ami 1923-ban tekintélyes összeg volt. Erre, amint a kereskedelemügyi ministerium ezt a megállapodást megkötötte, a pécsi püspökség örömmel szüntette be a pert Ördögh nyugalmazott főszolgabiró ellen és igy azután a szerződés akadálytalanul átruháztatoít a kereskedelemügyi ministeriumra. A kereskedelemügyi ministerium dolgozni kezdett a telepen, nem hallgattak a szakértőkre, nem hallgattak arra, hogy ez nem alkalmas terület. Maga a kő minősége sem alkalmas és drága az úgynevezett lefedés. Most tanultam meg azt a magyar szót, hogy a »lefedés« mit jelent. Ez 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. azt jelenti, hogy azt az agyagos területet, amely a kőréteg felett van, le kell hordani, ami pedig irtózatos költség minden kőbánya nyitásánál. Ez aa a terület, amelyet a kereskedelmi ministerium ördögh főszolgabiró úrtól átvett, a lehető legkedvezőtlenebb volt ebből a szempontból. 3—7 méter vastagságig terjedt az az anyagréteg, amelyet a lefedési munkálatokkal el kellett távolítani. Mindehhez hozzájárult az, hogy 8 kilométerre van a legközelebbi vasútállomás a hosszuhetényi bányától. Ennek dacára a kereskedlmi ministerium megállapításaim szerint 15—16 milliárdos befektetéseket eszközölt ezen a területen. Utánalapoztam, de sehol nem tudtam megállapítani, hogy a kereskedelemügyi ministerium milyen pénzből vette ezt a 15—16 milliárdot, amelyet a hosszuhetényi bányába befektetett. A bányának napi 30 vagon a termelése. Beszéltem szák ember ékkel; s a szakemberek nevetnek az ilyen üzemen, hiszen napi 30 vagont termelő kőbánya üzeme nem lehet rentábilis; napi 120 vagon termelés az a menynyiség, amely kifizeti magát. Az, állam tehát belement olyan üzletbe, amely paponta csak 30 vagont tud termelni, amely magában hordja a bukás, a deficit csiráját. Hiszen lehet itt napi 30 vagonos termeléssel prosperálni'? Ellenben a kereskedelemügyi ministerium ugy oldotta meg a kérdést, hogy nem teljesítette az Ördögh nyugalmazott főszolgabíróval szemben vállalt azt a kötelezettségét, hogy neki három vagon buzaértéket fizet és fizet mint bányaigazgatónak 1923-as árfolyammal számított havi 10 millió korona igazgatói fize-. test. Erre Ördögh főszolgabiró beperelte az államkincstárt. Nem tudom, hogy a pénzügyminister urnák van-e tudomása arról, hogy a kir. törvényszék és vele egyezőleg a kir. Tábla már is elmarasztalta az Államkincstárt négy és félmilliárd korona kártérítési összegben. (Strausz István: Jó üzletet csináltak!) Az állam tehát máris négymilliárd koronát köteles fizetni a főszolgabirónak. Ide kellett hoznom ezt a kérdést, mert lehetnek eltérőek a vélemények abban a tekintebten, hogy az állam vegyen-e kőbányát, vagy pedig ne vegyen, de abban a. tekintetben nem lehet eltérő felfogás a képviselők között, hogy ilyen módon bányát szerezni a kormánynak, illetőleg az államnak nem szabad. Ilyen üzletbe belemenni, egy rosszminőségü kőbányát megvenni, ahol a lefedési költségek irtózatos nagyok, ahonnan a követ még nyolc kilométerre kell szállítani a legközelebbi vasútállomásig, ahol egy nyugalmazott főszolgabirónak Isten tudja, milyen módon szerzett jogai vannak és amikor ezzel a közbeiktatott valakivel is, — hiszen a kormány mindig a közbeiktatott valakiket akarja kiküszöbölni — számolni kell. Hát hogy kerül közbe egy nyugalmazott főszolgabiró egy ilyen horribilis pénzösszegre szóló követeléssel és miért kell az államnak olyan módon bányát szerezni, hogy egy nyugalmazott főszolgabirónak csak eddig megitélt követelése az állammal szemben négy és fél milliárd koronát tesz ki? Mivel pedig már két egybehangzó ítélet van az államkincstár ellen, valószínűleg letétbe is kellett helyezni a négy és félmilliárd koronát. Nem tudom, honnan tudott a pénzügyminister ur előteremteni négy milliárd koronát a kereskedelemügyi ministeriumnak ilyen vétkes mulasztásaira. Erre választ kérek és erre választ vár mindenki. A kormányt amúgy is nagyon figyelik a magánvállalatok, mert a magánvállalatokat a kereskedelemügyi minister felszólította arra,