Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-201

Az országgyűlés 'képviselőházának 2 01. ülése 1928 július 10-én, kedden. 99 megindultunk a lejtőn és most a lejtőn megálás nincs. Ennélfogva nem tudom, hogy most folynak-e a Ford-gyárral, vagy valamelyik más automobilhatalmassággal tárgyalások arra vonatkozólag, hogy útépítési kölcsönt adnak és ennek ellenében az illető vállalat gyártmányait kevesebb vámmal, vagy pedig vám nélkül engedik be az országba. Mindenesetre egyre kérem a kormányt: ne törvényjavaslat formájában tudjuk ezt meg, hanem legyen olyan szives a kormány, közölje a dolgot a társadalommal és abban az esetben, ha ilyen kölcsön felvételéről van szó, lehetőleg más automobilgyárakat is méltóztassék megkérdezni, hátha más automobilgyárak még más utakat is hajlandók ebben az országban megépíteni és nagyobb kölesönöket hajlaT-^k adni, mint a Ford-gyár. (Rassay Károly: Most egyelőre a játékkaszinó van soron! Most nem lehet még ezzel foglalkozni! — Friedrich István: Úgyis repülőgépek jönnek! ügy is repülni fogunk egy év múlva! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Fábián Béla: Sok minden készül; amint Rassay képviselőtársam mondja, játékkaszinó készül, mások meg azt mondják, benzin is készül. Azt mondják, hogy eladják az olajat, eladják a benzint. Nekem mindehhez csak az az egy a kérésem: abban az esetben, ha Forddal méltóztatik szerződni, vagy azzal, aki a benzinkirály és az olajkirály, — nem tudom, ki az — méltóztatik kölcsönök adására szerződni, méltóztassék megkérdezni az érdekelt köröket is, de nem ugy, mint ahogy a kormánynak meg méltóztatott őket kérdezni a rézgálieszállitásnál. A rézgálicszállitásnál megtörtént az, hogy azt a négy rézgálicgyárat, amely Magyarországon van, megkérték, tegyenek ajánlatot az államnak rézgálicszállitásra, és egyben felszólították őket arra, hogy közösen tegyenek ajánlatot, hogy ne kelljen veszekedni azon, milyenek legyenek az árak. (Friedrich István: Csak a rézgaliciáner hiányzott! — Meskó Zoltán: Ismerjük ezt már 1920-ból! — Friedrich István: A gálic-ügy minden évben idejön!) Elnök: Csendet kérek! Fábián Béla: Nem tudom megérteni, miként lehetséges az, hogy a kormányzat, amely nek az volna az érdeke, hogy a gyárak „egymással konkurráljanak és lehetőleg mentől olcsóbb ajánlatot törekedjenek beadni, miért, kivánja, hogy a gyárak álljanak össze? (Friedrieh István: Ez a koncentráció! Ezt nem f értik? — Derültség.) A négy gyár most w már a kormány felhívására be is adta az ajánlatot közösen s erre az történt, hogy azon a címen, hogy ez a négy gyár kartellben van és hogy nem akarják odaadni kartellnek a rézgálicszállitást, odaadták egy ötödik gyárnak, amely egyáltalában nem volt rézgálickészitésre berendezve. (Friedrich István: Ez a fejlesztés!) Van négy rézgálicgyár Magyarországon, amelyeknek nincs munkájuk. Sajnos, nincs munkájuk, mert amint magából ebből a törvényjavaslatból is méltóztatnak látni, Magyarországon a szőlősgazdák annyira tönkrementek, hogy már rézgálicot sem tudnak vásárolniErre a kormány olcsó rézgálicot akart adni a szőlősgazdáknak. Ahelyett azonban, hogy a Magyarországon eddig megvolt négy gyártól szerezte volna be a rézgálicot, most óriási öszszeggel, szerintem káros beruházással — ez ismét káros beruházás — feltámaszt hamvaiból egy ötödik gyárat, (Rassay Károly: Százezer pengőt ad neki!) ad neki nem is százezer, hanem 600.000 pengőt, óriási pénzt. Ha ezt az óriási pénzösszeget már ki akarták dobni az ablakon, szerény véleményem szerint nagyszerűen fel lehetett volna használni úgyhogy odiadta volna például a népjóléti minister urnák arra a célra, hogy megszűnjék az a helyzet, hogy egy hónapra 5 pengő 75 fillért kap egy olyan tisztihadiárva, akinek apja és anyja ellhalt, és hogy megszűnjék az a szerencsétlen helyzet, hogy egy olyan közlegénynek vagy altisztnek árvája, akinek apja elesett a harc téren s anyja is meghalt, 3 pengő 25 fillért kap egy hónapra. Ezt a kimutatást ismételten a népjóléti minister ur figyelmébe ajánlom. Tudom, hogy a népjóléti minister ur adna, ha volna pénze s azért azt mondom, inkább ilyen célokra kell pénz. mint káros beruházásokra. (Kun Béla: A pénzügyminister urnák is tudnia kellene! — Propper Sándor: Ki az a gálicgyáros? — Rassay Károly: Azt a földmivelésügyi minister ur tudja, nem a népjóléti minister ur! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! Fábián Béla: Nem magától csinálta a földmivelésügyi minister ur, nem az ő ügye ez. (Meskó Zoltán: Kié?) T. képviselőtársam kormánypárti képvislő, ennélfogva jobban kellene tudnia a benfentes dolgokat, mint nekem. (Meskó Zoltán: Tévedésben van a képviselő ur! — Friedrich István: Hát mit tudtok, ha ezt sem? — Dabasi Halász Móric: Semmit. — Derültség. — Propper Sándor: Az, elnöki tanács csak tudja! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, különben kénytelen leszek a közbeszóló képviselő urakat név szerint megnevezni. (Rassay Károly: Mi tudjuk azt valamennyien!) Rassay Károly képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. Fábián Béla: Nagyon hasznos beruházásnak tartom — és ezt a külkereskedelmi mérlegnek feltétlenül javára fog szolgálni — azt az összeget, amelyet a kormány a gyümölcstermelés fejlesztésére vett fel. Nagyon szomorú dolog az, hogy az a Magyarország, amelynek a legízletesebb és legkitűnőbb almája és a legnagyszerűbb gyümölcse volt mindig, az erdélyi területek elcsatolása után, sajnos, épen alma és más gyümölcs behozatalára oly óriási összegeket kénytelen áldozni, amely óriási összegek a magyar külkereskedelmi mérlegnek a terhére szolgálnak. Én tehát ezt a tételt nagy örömmel látom, valamint örömmel látom, — ugyancsak a magyar külkereskedelmi mérleg javítása szempontjából — hogy a magyar kormány végre komoly lépéseket kiyán tenni külföldön a borértékesires terén. Örömmel halljuk azt, hogy Zürichben, Kopenhágában és mindenütt, ahol a külföldön felállitoták ezeket a borértékesitő helyeket, ezek végre sikeresen és eredménnyel dolgoznak. Csak arra kérem a kormányt, méltóztassék próbálkozni ezen a téren, mert valahánykor végigmegyek az Alföldön^ de nemcsak az Alföldön, hanem a szerencsétlen és nyomorult Tokaj-Hegyalján, látom, hogy az emberek kétségbeesésükben, munka- és keresethiány miatt a körmüket rágják, annyira nincs pénzük. Remélem tehát, hogy ezeknek a vidékeknek a katasztrofális helyzetén sikerülni fog segíteni. Most rá kell térnem azokra a beruházásokra, amelyeket káros beruházásoknak nevezek (ÍSálljuk! Halljuk!) és amelyek felfogásom szerint nemcsak hogy előre nem fogják vinni az ország sorsát, hanem ezek megint egy csomó embernek a kenyerét fogják elvenni. (Halljuk! Halljuk!) Ezek között a gálic-ügyön kivül négyet tudnék felsorolni.