Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-201
201. ülése 1928 július 10-én, kedden. 08 Az országgyűlés képviselőházának csekély mértékben fogadja el és arról, hogy épen az utóbbi időben a Munkásbiztositó Pénztár azokat a pénzeket, amelyek eddig a vidéki intézeteknél voltak és amelyek nekik az olcsó hitelnyújtási lehetőséget adták, kivonták a vidéki intézetekből. Nem tudom, hogy hova teszik ezeket a pénzeket, nem tudom, miért történt, hogy elvették ezeket a pénzeket a vidéki pénzintézetektől. (Propper Sándor: A Leszámítolási Bankba teszik. Huszár Károly ott igazgatósági tag! — Kassa y Károly: Nem hiszem, Huszár Károly nem tesz ilyeneket!) Mondom, ezt nem tudom, de hogy ugyanakkor, amikor itt a Képviselőházban állandóan kiabálunk, hogy olcsó pénzt a vidéknek, megtörténik, hogy a vidéki pénzintézetektől, amelyekrek olcsó pénzzel kellene ellátniok a vidéket, elszedik a pénzt: azt én fantasztikus dolognak tartom! Méltóztassanak megengedni, hogy a hitelkérdéssel kapcsolatban csak pár szóval megemlitsem és a pénzügyminister ur figyelmét felhívjam arra, hogyan képzeli a t. minister ur azt. hogy a vidéki kisgazdatársadalom olcsó pénzhez tudjon hozzájutni, amikor minden egyes felvett kölcsönnek 2-5%-a állami illeték. (Kassay Károly: Két és félszázalék?) Nem az adó, mert 1%-ot kell fizetni a kötvény után, azután fizetni kell a bekebelezési állami illetéket, a törlési állami illetéket és a váltóilletéket. Hogyan lehet akkor itt a Képviselőházban állandóan arról beszélni, hogy majd olcsó kölcsönhöz fogjuk hozzájuttatni a vidéki lakosságot, amikor ez teljes lehetetlenség? Mert addig, amig 2-5% állami illeték van a kölcsönöknél, olcsó kölcsönről beszélni nem lehet. T. Ház! Nagyon örülök, hogy amikor erről a kérdésről, az úgynevezett hasznos beruházásokról beszélek, jelen van a népjóléti minister ur. A t. minister urnák bizonyosan nincs tudomása róla, ós hiszem, hogy a legsúlyosabban meg fogja torolni azt, amit mondani fogok. Mezőkövesd községben 120 kisiparos büntető parancsot kapott azon a címen, hogy többszöri felszólítás ellenére a betegpénztári járulékokat nem fizették be. Erre az iparosok bementek Miskolcra, a központba és igazolták, hogy tartozásaikat mind a százhúszan kifizették. Ezt a hivatalban meg is állapitották, de kidobták őket azzal, hogy mivel a büntetőparancs már ki van bocsátva és fellebbezés nem volt, ennélfogva ki kell fizetni a büntetési tételeket. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Kérem az adatokat!) Ezennel tisztelettel átnyújtom az adatokat. Amikor azonban az iparon és a kereskedelmen segíteni akarunk, lehetetlen helyzet az, hogy azt az iparost, akinek tanonca nem jelenik meg a tanonciskolában, vagy pedig nem megy el a vasárnapi misére, — e szerint azt követelik az iparostól, hogy kezénél fogva vezesse oda a tanoncot — nem pénzbüntetéssel sújtják, hanem becsukják, annak ellenére, hogy nem lakik nála a tanonc. Ha csak az ország egyrészéből kaptam volna az idevonatkozó panaszokat, nem hoztam volna ezeket ide a t. Ház elé, de vannak községek, ahol harminc-negyven számra tanúsítanak hasonló eljárást az iparosokkal. Ugyancsak hasznosoknak tartom a beruházások közül a falusi kislakások építésére nyújtandó kölcsönöket. Nekem az volt a meggyőződésem, amikor felállították a Faksz-ot és megindult ez az egész falusi kislakás épitőakció, hogy most már remélhetőleg megszűnnek az országban azok a lakások, aJhol kicsiny ablakok vannak, ahol egészségtelen szobában együtt lakik egy egész család és ahol a télen penész virít a falakon. Azt gondoltam, ha már van ilyen állami akció, az állam csak gondoskodni fog arról, hogy az a generáció, amely a jövendő Magyarország generációja, egészséges levegőjű házakban nőj jön fel. És mi történik? Nem kell elmenni Palócországba, nem kell elmenni Magyarország még meglévő messzi vidékeire, ahol vasút sem jár, hanem a fővonal mentén, ahol a keleti express megy, az az express, amely a Balkánt Parissal és a Nyugattal öszeköti, Szajol mellett kétségbeesés és reszketés megnézni, hogy a jövendő magyar generáció milyen nyomorult kis házakban nő fel. Azoknak a lakásoknak nincs pádimentuma, de még ablakok sincsenek azokon a házakon és valósággal kétségbeeséssel nézem ezt a helyzetet, s amikor ezt a tételt hasznos beruházásnak mondom, amikor örömmel szavazom meg ezt a pontot, akkor egyszersmind nagyon szeretném, ha eltűnnének Magyarországról épen ennek az akciónak kapcsán azok a szerencsétlen és nyomorult kisházak, amelyek a tüdővésznek lesznek terjesztő helyei. Itt van a harmadik tétel, amelyet én mint hasznos beruházást tudok megemlíteni: a közutak fejlesztésére felvett összegek tétele. Nagyon, örülnék, ha Magyarországon végre rendbe jönnének a közutak. Efhhez azonban két dolog kell. Elsősorban azoknak a vállalkozóknak, akik a közutakat épitik, végre tudomásul kellene venniök azt, hogy nem kell mindig töméntelen pénzt keresni. Sajnos, a magyar vidéki útépítés akként fest, hogy a régi útra rávernek egy csomó kavicsot, jön a henger, amely ráhengereli, és megmutatja, hogy félig-meddig megvan a kohézió, azután homokot vernek rá* kijönnek a vármegyéktől megvizsgálják és erre átveszik az utat. Jön az első eső és ismét nincs magyar ut. Nem kell messzire menni: Budapest székesfővárostól kilenc kilométerre, Rákosszentmihály község határában a cinkotai itcénél, (Malasits Géza: A pesterzsébeti határon!) vagy a pesterzsébeti határon, meg lehet ezt látni. (Rassay Károly: Vagy a hűvösvölgyi utón, az is jól néz ki! — Friedrich István: De csak az egyik része!) Az utépitésre óriási összegeket vesznek fel és erre kiderül, hogy azok az utak, amelyeket az országban ezen a pénzen megépítenek, két esztendő múlva újból megépíthetők. Azok az utak pedig, amelyek itt vannak a székesfőváros közvetlen közelében, de nincs olyan szerencséjük, hogy valami hatalmasság járjon rajtuk — mert t. Képviselőház, ha egy hatalmas nagy ur jár valamelyik vidéki utón, az azt az utat megépítteti. (Malasits Géza: De még menynyire!) itt, Budapest közvetlen közelében portengerben és sártengerben vannak. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon,) Itt van az a másik kérdés, amelyet Rassay képviselőtársam megemlít, és amelyről állandóan olvasunk az újságokban, (Halljuk! Halljuk!) hogy a Ford-gyár ajánlatot adott be a kormánynak, amelynek értelmében a Szeged és Budapest közötti ut építésére kölcsönt ad az országnak abban az esetben, ha viszont a Ford-gyár a maga automobiljainak behozatalánál bizonyos kedvezményt kap. Nem tudom, vannak-e ilyen tárgyalások, tett-e a Ford-gyár ilyen ajánlatot, ellenben épen a gyufa után már sohasem tudom, hogy kitől, miért vesznek fel kölcsönt, mert hiszen a gyufa volt az első, akkor indultunk meg a lejtőn. (Propper Sándor: Dehogy, a Talbot volt az első!) Lehet, hogy a Talbot, én meg hagyom magamat ezen a téren győzni. Az ellenben bizonyos, hogy
