Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-186

62 Az országgyűlés képviselőházának 186, a bizottság szövegezésében elfogadni, szemben Kéthly Anna képviselőtársunk módosításával, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a bizottsági szöveget fogadta el és Kéthly Anna képviselőtársunk módosítását elvetette. Kérdem már most: méltóztatnak-e a 2. bekezdést elfogadni, szemben Kéthly Anna képviselőtársunk törlési indítványával, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a bizottsági szöveget elfogadta és a törlési indítványt elvetette. Következik az 53. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa az 53. §-t). Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Javaslom, hogy az 53. § első bekezdésében az utolsó sor, vagyis ezek a szavak: »mindkét esetben azzal a feltétellel, hogy a hátrahagyott feleség életének 65. évét betöltötte, vagy állandóan rokkant (32. §)«, töröltessenek. Itt van a törvényjavaslatnak az özvegyekre vonatkozó ama része, amely szemben áll a következő szakasznak a tisztviselők, művezetők, kereskedősegédek és általában hasonló állásban levők özvegyeire vonatkozó rendelkezésével. Figyelmébe kell ajánlanom a minister urnák. — hiszen erről beszéltünk már előzőleg is épen eleget — hogy nem tartom egészséges állapotnak azt, hogy az a családanya, az a feleség, akinek gyermekei vannak, szóval, aki a családjával él, kenyérkereső munkát is végezzen. Az volna a cél, hogy aki férjhez ment, annak számára biztosíttassák az, hogy otthonában családja gondozásának élhessen azáltal, hogy biztosíttatik a osaládfentar tónak az erre szükséges kereset. Ez a javaslat egyenesen megbünteti azt, aki ennek a célnak szolgálatában áll, megbünteti azt, aki olyan szerencsés, hogy férje olyan kereseti és gazdasági viszonyok között él, hogy megengedheti magának azt a mai viszonyok között valóban luxusnak nevezhető helyzetet, hogy feleségét nem kénytelen kenyérkereső munkára kergetni. Ez a javaslat egyenesen megbünteti ezt a férjet azzal, hogyha meghal és hátrahagyja feleségét és gyermekeit, ezt az özvegyet, aki azelőtt a házon kívül soha kenyérkeresőmunkát nem végzett, rákényszeríti arra, — ha csak nincs a javaslat definíciója szerint állandó rokkantsága — hogy kereset után nézzen. Nézetem szerint teljesen lehetetlen egy háztartásban élt asszonynál megállapítani a rokkantságnak azokat a feltételeit, amelyek a 32. §-ban vannak lefektetve. Nem tudom elképzelni, hogy egy háztartásban dolgozó aszszonyról, aki elmegy a gyár kapujába és munkát keres, hogyan fogják megállapítani, hogy valóban megfelel-e a 32. §-ban lefektetett feltételeknek? Amikor tehát az egyik oldalon arra az ideális állapotra törekszünk, hogy az anya valóban családanya legyen és a másik oldalon ugyanezt az igyekezetét megbüntetjük, akkor azt hiszem, a minister ur önmagával jön ellentétbe, hiszen ő az, aki a család védelmének egyik legfőbb propagálója. Ebben a szellemben nyújtok be egy módosítást (olvassa): »Javaslom, hogy az első bekezdés egészittessék ki ezekkel a szavakkal: »... vagy két általa eltartott, 18 éven aluli gyermeke, vagy egy magával teljesen tehetetlen beteg gyermeke van«. Ezzel is megelőzhetjük azt, hogy az az özvegy, aki gyermekekkel marad hátra, munkát legyen kénytelen vállalni, akinek a családban való maradása — még a gyermektelen özvegynek a családban való maradása is — fontosabb ennél, hogy ott ülése 1928 június lé-én, csütörtökön. maradhasson és elvégezhesse, befejezhesse azt a munkát, amelyre ő családjával szemben kötelezve van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Ház! Legyen szabad a t. elnök ur engedélyével visszatérnem arra, amivel az igen t. minister ur a lerovás és kirovás ügyét magyarázta. Akkor én közbeszólásommal a minister urat figyelmeztetni kívántam olyan restanciákra, amelyeket hivatalból követnek el, valamint azokra a restanciákra, amelyeket a munkaadók okoznak. A minister ur szerint hivatalból észrevehető az, hogy a kirovás és lerovás között differencia mutatkozik. De fel lehet tételezni, hogy ilyen restanciák a jövőben is lesznek ennél az intézetnél és hogy ezen restanciák követkézményeképen a munkavállalók kárt szenvednek, amelyet senki sem fog pótolni, épen ezért aggályos szerintem az is, hogy nem a kirovás, hanem a lerovás döntő, amikor ilyen differenciák mutatkoznak. Ami az 53. §-t illeti, itt is főként azért kell felszólalnom, mert az 53. § és az 54. § között mutatkozó differencia egyáltalán nem demokratikus. Ennél az intézménynél az egyenlő mérték elvének a lehetőség szerint érvényesülnie kell. Ha ez egyik szakasz azt mondja, hogy csak azok az özvegyek élvezhetik a segélyt, akik a 65. életévet elérték, akkor nem tudom megérteni, hogy a minister ur miért kivan itt különbséget tenni azzal, hogy az 54. § szerint a tisztviselők, művezetők, kereskedősegédek és hasonló állásban levők özvegyei a korhatárra való tekintet nélkül jogosított erre a segélyre? Rá kell mutatnom arra, hogy ez nem igazságos, mert ha a kötelességek egyformák, akkor a jogoknak is egyformáknak kell lenniök, mert különben kétféle mértékkel állapítjuk meg, hogy kinek-kinek milyen segély jár. Már az előző szakasznál eldőlt az a kérdés, hogy csak a feleség jogosult az anyagi támogatásra és az élettárs nem. Ez szerintem nem valami demokratikus eljárás, mert ha valakinek nem a felesége, hanem hű élettársa marad özvegyül, — bár ezt a hátramaradottat a fennálló törvények szerint nem lehet legálisnak minősíteni, mégis ez nem elég indok arra, hogy figyelembe ne vegyük. Tekintettel azonban arra, hogy ez a kérdés már az előző pontnál eldöntetett, hiába igyekeznék amellett érvelni, hogy nemcsak a feleség, hanem az élettárs is élvezze mint özvegy, az elhalt után, — ha arra máskülönben igényjogosult volt, — ezt a támogatást. Én tehát ajánlom, méltóztassék elfogadni Kéthly Anna képviselőtársam benyújtott javaslatát. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Ház! Az előttem szólott képviselőtársaim már kifejtették azokat az okokat, amelyek ennek a szakasznak igazságtalanságát igazolják. A magam részéről csak arra mutatok irá, hogy példáiul a baleisetbiztositásnál ez a feltétel nincs meg. A balesetbiztosítási törvény tehát ennél igazságosabb és demokratikusabb, mert a baleset folytán elhalt biztosított özvegye minden feltétel nélkül megkapja azt a járadékot, amelyet a törvény valóA jelen törvényjavaslatnak rendelkezése valóban antidemokratikus, mert hiszen más foglalkozási kategóriák hátramaradottainál nem köti ki ezeket a feltételeket és igy joggal tűnik fel majd a munkások özvegyei előtt az a kü-