Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-185

41 Az országgyűlés képviselőházának illetékesnek sem az igen t. képviselő urat, sem saját magamat, aki egy nagy vállalat pénzügyi és általános üzletpolitikai ügyeit intézem, és aki a munkabér-részletekbe e pillanatban már csak azért sem akarok belemélyedni, mert, ez évi március 29-én a költségvetés általános vitája alkalmával igen bőven tettem meg észrevételeimet mindazokra, amik előzőleg e tekintetben itt a szociáldemokrata képviselő urak részéről elhangzottak. Bátor voltam akkor megállapítani, hog:y a rendelkezésemre álló adatok szerint a vezetésem alatt álló vállalatnál az átlagos munkabérkereset mintegy 1'5%-kal nagyobb, mint a budapesti üzemekénél (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hallatlan! — Propper Sándor: Akkor el lehet képzelni, hogy milyen a budapesti kereset !) és még ennél is nagyobb százalékkal több az országos átlagnál. (Esztergályos János : A kifizetett összeg 63 pengő a hónap végén 400 órára !) Hivatkozott a képviselő ur egy folyosói beszélgetésre, amelyből merítettem én azt az ellentétet, amely itteni szavai és folyosói szavai között fenáll. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt az ellentétet azok után is, amiket a képviselő ur itt mondott, megszüntethessem, mert az ellentét fenáll. Nekem csakugyan egyszer életemben volt szerencsém vagy volt alkalmam az igen t. képviselő úrral találkozni. Ez történt pedig itt a Ház folyosóján, amikor az igen t. képviselő ur utánam jött és a következő szavakkal aposztrofált : «Méltóságos uram, gratulálok, most jövök Ózdról, láttam azokat a gyönyörű munkásházakat, amelyeket épittettél.» (Felkiáltások a jobboldalon : Nahát !} Semmiféle panaszt nem is adott elő, nem is adhatott elő, (Esztergályos János : Hallatlan ! — Zaj a szélsőbaloldalon), annál kevésbé, mert azt hiszem a t. képviselő ur sem fog ellentmondhatni annak, hogy önt nem tekinthetem az ózdi munkásság jogos képviselőjének. Az igen t. képviselő ur és a szociáldemokrata párt szemében a legnagyobb bűnöm épen az, hogy nem sikerült az én vezetésem alatt álló vállalatnak a munkásságát a maguk céljaira beszervezni. (Propper Sándor: Ne mondja. — Esztergályos János : Hát a csendőrök ?) Köztudomású dolog, — hiszen mindenki tudja, — hogy ebben az országban egyetlenegy nagy vállalat van, amelyben a munkásságnak túlnyomó többsége, 80—90%-a nem tagja a szociáldemokrata pártnak. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Kabők Lajos : Csendőrszuronnyal !) Ez az én bűnöm, és ezért a bűnért nyugodtan vállalom a felelősséget a nemzet Ítélőszéke előtt. Ezt válaszolom az igen t. képviselő urnák. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Propper Sándor : Nyilt szavazás csendőrszuronnyal ! — Esztergályos János szólásra jelentkezik.) Elnök : Milyen cimen kivan a képviselő ur szólani ! (Esztergályos János : Személyes megtámadtatás cimén kérek szót ! — Derültség a jobboldalon ) A szó a képviselő urat megilleti ! Esztergályos János : T. Képviselőház ! A magyar képviselőházban már sokat megértem, a többségi párt egyes tagjainak merészségével már szemben találtam magamat (Csontos Imre : Borzasztó dolog !), azzal a merészséggel azonban, amellyel itt Biró Pál képviselő ur a köztünk való találkozást előadta, azzal a merészséggel nem találkoztam. (Derültség a jobboldalon.) Megállapítom, hogy Biró Pál képviselő urnák a találkozás formájára vonatkozó előadása elejétől végig szemen szedett valótlanság. (Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök : Az interpellációkra térünk át. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az első interpellációt, amely Györki Imre képviselő uré, felolvasói, 185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa) : «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi minister úrhoz. Nyilatkozzék a kereskedelemügyi minister ur, vájjon miféle politik

ai vagy gazdasági okok voltak azok, amelyek lehetetlenné tették, hogy a Munkás Dalegyletek Országos Szövetsége által pünkösdkor Debrecenben rendezett dalosünnep alkalmából az odautazó dalosok féláru vasúti kedvezményt kapjanak ?» Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek, képviselő urak ! Szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. (Pakots József : Egyszer vannak itt, akkor is kaszinóznak! — Felkiáltások jobbfelől : Ugyan ! Ugyan !) Györki Imre: T. Képviselőház! A társadalmi szolidarizmusnak az a gyönyörű megnyilatkozása, amely az imént folyt le előttünk (Derültség a szélsőbaloldalon), egy másik társadalmi szolidarizmusnak nagyon jellemző esetét kell hogy felidézze bennem és ez a társadalmi szolidarizmus, amelyről szólni akarok, a kereskedelmi minister ur gesztusában nyilatkozott meg, amikor a Magyarországi Munkás Dalegyletek Szövetsége azzal a kérelemmel fordult a minister úrhoz, (Propper Sándor : Társadalmi szolidarizmus !) hogy ez évben pünkösdkor Debrecenben tartandó munkás dalosünnepélye alkalmával az odautazásra kedvezményes vasúti jegyet engedélyezzen. (Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Halljuk! Halljuk! Ez nagyon érdekes! Tessék csak idefigyelni!) Tudni kell, t. Képviselőház, hogy a magyarországi szakszervezetek... (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, a jobboldalon! (Farkas István: Röhögjenek csak urak, röhögjenek! — Propper Sándor: Lesz még böjtje ennek a farsangnak! — Kuna P, András: Ki csinált farsangot? Nem mi! — Csontos Imre közbeszólj Csontos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Györki Imre:... nemcsak egyoldalúan a köréjük tömörült, tagjaik közé sorakozott tagok gazdasági érdekeivel törődnek, hanem nagy gondot fordítanak a tagok kulturális művelésére, kulturális fejlesztésére is. És amikor ezt itt leszögezem és amikor mindenki, aki a gazdasági szervezetekbe tömörült munkásság kulturális működését figyelemmel kiséri és értékeli, kell hogy tudja, micsoda nagy munka az, amikor a munkában kifáradt, a munkában hosszú időn át dolgozott emberek esti szabad idejüket azzal töltik, hogy elmennek a szaksíervezetekbe és ott a könyvtárakban olvasnak, ott folyóiratokat, tudományos lapokat forgatnak, hogy magukat tovább képezzék, akkor ugyancsak örömmel kellene látni mindenkinek, aki ebben az országban a kulturális haladásért dolgozik, azt is, hogy a szervezett munkások közt olyanok is akadnak, akik esti idejüket arra használják fel, hogy daloljanak, énekeljenek, hogy a dalkulturát valahogyan növeljék. És amikor ez a helyzet, akkor a kormánynak örülnie kellene és elő kellene segiteni azt (Farkas István: Ha pálinkát innának, jó gyerekek volnának!), hogy kulturális működésük előmozditása végett dalosünnepélyre jöjjenek össze, és ehhez az államnak támogatással kellene hozzájárulnia és lehetővé kellene tenni az ilyen ünnepélyes összejöveteleket. (Farkas István: De ezek nem pálinkáznak! — Krisztián Imre: Fáj, hogy most is nincs a szája előtt egy literrel ! — Zaj.) Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kereskedelemügyi minister ur, akinek pedig gondot kellene fordítania az egyesületekben tömörült ipari munkások kulturális továbbképzésére, mert ebben az esetben erről volt szó, — akinek a munkások kulturális cselekedetét elő kellett volna segítenie,