Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-185

Az országgyűlés képviselőházának 185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. 37 vagyok figyelmeztetni a mélyen t- Képviselőházat arra, hogy ezzel igen veszedelmes precedenst és gyakorlatot csempészünk be u törvényhozásba, amely gyakorlat és precedens nem kívánatos, nem lehetséges és keresztülvihetetlen. (Esztergályos János : Csupa gáncs !) Méltóztassék az eredeti szöveget meghagyni. Én a javaslat alapján állok ebben a pillanatban és ebben az esetben és kérem, méltóztassék az eredeti szöveget és a kirótt szót meghagyni és ne méltóztassék kijavítani, mert ezt igazságtalanságnak tartom. (Esztergályos János : A minister ur is igy mondja ! — Derültség a jobbotdalon.) Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Képviselőház ! Ebben az esetben Propper képviselő ur nem arra adott iskolapéldát, hogyan nem szabad beszélni, hanem arra adott példát, hogyan kell beszélni. Tény az, hogy amit ő előadott, az egyike a legkardinálisabb problémáknak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Viszont az előadó urnák mégis igaza van, mert hiszen a módosítás ebben az esetben a paragrafus további részeiben mindenhol tényleg stiláris, mert hiszen lerótt járulékokról van szó a továbbiakban is. Mégis nagy kérdést érintett Propper t. képviselőtársam felszólalásában, mert

< hiszen a lerótt és kirótt járulékok differenciája egy egész világ. (Ugy van ! a jobboldalon.) Kirótt járulék az, amelynek be kellene folyni, lerótt járulék pedig, amely tényleg befolyt. Tökéletesen igaza van t. képviselőtársamnak abban, hogy az 1927. évi XXI. t. c. is a kirótt járulék elve alapján áll, figyelembe nem véve azt, vájjon a kirótt járulék tényleg befolyt-e abban a mértékben, mert a munkás nem szenvedheti ennek kárát. Én azonban tisztelettel arra vagyok bátor felhivni a Ház magas figyelmét, hogy két tökéletesen ellentétes materiáról van szp. A betegségi biztositásnál arról van szó, hogy a járulékokból befolyó összeg konszumáltatik azokra a célokra, amelyek naponkint felmerülnek, temérdek sokezer embernek a gyógyítása, táppénzzel való ellátása alakjában s egyéb ilyen formában. Ebben a matériában pedig díjtartalékgyüjtésről van szó, a pénz nem konszumáltatik, nem fogy el, hanem díjtartalékok alakjában meg kell, hogy maradjon, mert felelős az ő díjtartaléka azért, hogy a járadékot, amennyiben valakinek megnyílik erre a jogigénye, zavartalanul és szakadatlanul tudja fizetni. A második különbség pedig ott van, t. Ház, hogy a betegségi biztositásnál a kölcsönös segély sokkal nagyobb mértékben megnyilvánul a munkások között abban a formában, hogy az is fizeti a betegségi járulékot, akinek egészsége esetleg virágzó s esetleg 10—20—30 éven keresztül sem őmaga, sem hozzátartozói semmiféle módon nem veszik igénybe a járuték befizetése ellenében a pénztár juttatásait. Viszont ezzel szemben van nagyon sok munkás, aki 52 héten keresztül egyfolytában beteg, vagy azonkívül is minden esztendőben több izben veszi igénybe a pénztár szolgáltatásait. Ez a materia — mondom — egészen más, mint az, amelyet itt tárgyalunk. Itt ugyanis arról van szó, hogy az a bizonyos Horváth János, akiről méltóztatott említést tenni, követeli magának, hogy bizonyos éveken keresztül teljesített fizetései ellenében az ő járadékát folyósítsák. Hogy a kirótt és lerótt szisztéma között feltétlenül nagy lehet a különbség, azt én elismerem. Én nekem mégis a lerótt járadék szisztémájának alapjára kell helyezkednem, hiszen itt fizetésről van szó: a díjtartalék nem vehető igénybe magasabb járadék kifizetésére abban az esetben, ha a magasabb járadék megalapozására szükséges járulékot nem fizették be a pénztárba. (Esztergályos János : A munkás erről nem tehet!) Ennek következtében én kénytelen voltam heteken keresztül a legjobb szakemberekkel folytatott viták után magam is eltérni attól az eredeti gondolatomtól, még a törvényjavaslat kodifikálása elölt, hogy a kirótt járulékok alapján nyissuk meg a jogigényt a járadékra. Erre kénytelen voltam én is, mert kénytelen voltam meghajolni azok előtt az argumentumok előtt, amelyeket a legjobb szakemberek tártak elém és amelyekkel bizonyították előttem, hogy a kirótt járulékok szisztémája alapján való járadékigény, a kiszámitási szisztéma a biztositó intézetet esetleg igen nagy veszedelembe viszi. Én is ezt a kérdést tettem fel nekik : vájjon miért károsodjék az a munkás, aki ártatlan abban, hogy munkaadója nem fizeti be a kirótt járadékot, nem teszi azt lerótt jáiadékká? Erre vonatkozólag, őszintén szólva, nem tudtak nekem teljes mértékben megnyugtató választ adni, amint hogy megvallom őszintén, én sem tudok teljes mértékben megnyugtató választ adni. Semmi más megnyugvás nincs ebben, mint az, hogy a munkaadók lelkismerete élénkebb lesz, mint aminő a betegségi biztositásnál, hogy a biztositó intézet maga kellő gondossággal fogja kezelni ezeket a számlákat és ezeken a fejlapokon, vagy mondjuk, folyószámlákon fel fog tűnni annak a kezelő hivatalnoknak magának, hogy ime, itt megszakadás állott be, mert hiszen a könyvelés felhívja az ő figyelmét arra, hogy vagy nem fizetik be a járulékösszeget, vagy pedig a kirótt járulékkal szemben kisebb járulékösszeget fizetnek be. Magának az intézménynek kell tehát lehetőleg ugy kezelnie ezt a kérdést, hogy a munkásságnak a lehető legkisebb kára legyen belőle. Én tehát ezen az alapon kérem, méltóztassék a szakaszt az előadó ur módosításával eltogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltûztatik-e a 46. §-t eredeti szövegében fogadni el, az előadó ur módositása ellenében 1 (Nem !) A Ház az eredeti szöveget elvetette, tehát a szakaszt az előadó ur módosításával jelentem ki elfogadottnak. Következik a 47. §. Gubicza Ferenc jegyző : (olvassa a Â7. §-t., amely észrevétel nélkül elfogadtatott. — Olvassa a Â8. §-t.) Elnök : Szólásra következik ? Gubicza Ferenc : Györki Imre. Györki Imre : T. Ház ! Már a 31. §-nál eldőlt a nagy vita — hatalmi szóval - a felett, amelyet a 48. §-nál is szóvá akarok tenni, nevezetesen a biztosítási korhatár leszállítása felett 65 évről 60 évre. Minthogy a 31. §-nal a többségi párt jónak látta (Rothenstein Mór : És a matematika.) ezt a dolgozókra nézve káros, kellemetlen és rossz javaslatot törvénybe iktatni, én tisztán lelkiismeretem megnyugtatása végett ennél a szakasznál is elvi álláspontomat t'entartva, beterjesztem javaslatomat, amely azt célozza, hogy 65 év helyett 60 év iktattassák be a törvénybe. Elnök : Kivan valaki szólni ? (Esztergályos János szólásra jelentkezik) Esztergályos képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János : Ennél a szakasznál is találkozunk azon gátak egyikével, amely gátakkal körül van bástyázva ez a szociálisnak nevezett törvényjavaslat. (Éry Márton : Hát nem az ! — Propper Sándor: Nem! Csak a foima, csak a színezet !) T. Ház ! A javaslat kimondja, hogy a rokkantsági, illetve aggkori biztositás a 65-ik életévvel kezdődik. Ebből az igen t. népjóléti minister ur egy-