Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-185
3 0 Az országgyűlés képviselőházának dekében vagyok bátor a második bekezdéshez a következő módosítást javasolni (olvassa): »Ha a biztosított« szavak után szúrassanak be ezek a szavak: »mindkét szemére vak, vagy . . .« Ezután folytatódnék a javaslat szövege (olvassa): »... biztosítási viszonyának tartama alatt mindkét szemére megvakult...« Ezzel nem ütünk nagy rést a matematikai alapon, mert hiszen ebbe a kategóriába mindössze 30—40 szerencsétlen tartozik ma is, amikor pedig a világháború után a vaksági százalék meglehetősen felemelkedett. Azt hiszem, megsérteném a t. Házat, ha ezt a javaslatot bővebben indokolnám. Kérem annak elfogadását. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Senki sincs feljegyezve. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! Amit Petrovácz igen t. képviselőtársam kivan javaslat alakjában, annyira emberséges és másrészt annyira könnyen teljesíthető is, hogy javaslatához a magam részéről hozzájárulok és annak elfogadását kérem. (Helyeslés.) Sajnos, egészen más ' álláspontra kell helyezkednem Propper t. képviselőtársam javaslatával szemben. (Propper Sándor: Szóval az én javaslatom nem emberséges?!) Talán méltóztassék megvárni mondataim pergését olyan türelemmel, mint amilyen türelemmel én végig szoktam várni t. képviselőtársamét. Tény, az ő okfejtéséből is egészen világos, hogy majd életbelépvén ez a javaslat, természetes, hogy azokra nézve, akik immár magas korban vannak vagy már megrokkantak, nem tudja kiterjeszteni a maga hatását, mert hiszen akik a 65 éves életkort már elérték, nem tartoznak bele a biztosításba, legfeljebb önkéntes biztosítás utján tartozhatnak bele. Beletartozhatnak munkaviszonyuk alapján, amennyiben kívánják, hogy önkéntesen biztosíttassanak, mivel azonban a korhatárt 55 évben szabtuk meg, ennek következtében felvételük természetesen lehetetlen a kötelező biztositás keretében. Abban igaza van t. képviselőtársamnak, — és az ő mérges közbeszólásával szemben konstatálom, hogy épen ezt akartam^ megállapítani — hogy nagyon emberségesen és nagyon humánusan már az általános vitánál felhivta a kormány figyelmét erre a kategóriára, amely bizonyos keserűséggel gondolhat arra, hogy azért, mert őt már öreg korában érte ennek a szociális intézkedésnek életbelépése, neki már semmi haszna nincs a szociálpolitikának ebből a ténykedéséből. Ebből azonban nem következik az, amit t. képviselőtársam levezet, hogy tudniillik egyszerűen vegyük be ezeket az általa javasolt feltételek mellett a javaslat hatáskörébe, mégpedig azon az alapon, hogy tagjai voltak egy másik biztosítási ágazatnak. Nem lehet fedezet nélkül terheket vállalni, t. Képviselőház! A betegségi ágazat jövedelme neim lehet fedezete az öregségi és rokkantsági ágazat terheinek, ennek következtében nem lehet összekapcsolni a kettőt. Most ebben a válaszomban tökéletesen azon a nyomon járok, mint amely nyomon jártak a felszólalásaikban épen a szociáldemokrata t. képviselő urak, tiltakozván az ellen, hogy a biztosítási ágazatok között anyagi kölcsönösséget teremtsünk, hogy tudniillik az egyik ágazat esetleges feleslegéből egyenlítsük ki egy másik ágazatnak esetleges mankóját. Én ezt az elvet tökéletesen helyesnek találom, de épen azért, mert he185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. lyesnek találom, nem fogadhatom el a t. képviselő urnák ezt a javaslatát. Azt méltóztatott mondani, hogy ez rideg üzlet. Ez nem üzlet, mert hiszen az üzlettől a szociálpolitika épen abban különbözik hogy a szociálpolitikában egy szemernyit sem lehet megtalálni az üzletből, és viszont a biztosító magántársaságok nem szociálpolitikát, hanem üzletet kivannak csinálni. Ha tehát nekik előnyös egy biztositási üzlet, azt egészen biztosan megcsinálják; de ha az nem előnyös nekik, akkor semmi körülmények között sem hajlandók szociálpolitikát csinálni, nem hajlandók a rizikót vállalni olyan óriási mértékben, mint aminő mértékben itt a stabilitás szempontjából stzükség van, arra, hogy a munkás teljesen biztosítva legyen befizetett járulékai után a megfelelő járadék elnyerhetésére. Ezt a momentumot nem szabad szem elől tévesztenünk. Akármilyen hatalmas az a bizositótársaság, akárminő külföldi tőkékkel van biztosítva, akárhányszor próbálja helyzetét viszontbiztosítással szilárditani, végeredményben még sem tud akkora stabilitást szerezni és biztosítani ügyfelei számára, mint aminőt ez a törvényjavaslat stipulai és nyújtani kíván. Ha az az intézet megbukik, ha a külföldi börzéken krach van, ha a részvények értéktelenekké válnak, ha a viszontbiztosítási viszony megszűnik, felbomlik, ha fizetésképtelenség van, akkor szaladhat azután az a szegény biztosított az üres papirossal a kezében. Itt pedig csak egy Veszedelem ingathatja meg a stabilitást ennek a tervezett intézménynek: ha maga az állam, az egész ország bajba kerül, de viszont ha az egész ország bajba kerül, akkor természetesen minden intézmény meginog. Nagyon kérném tehát t. képviselőtársaimat, ne méltóztassanak ennyire kegyetlenül megszinezetten leszólni a törvényjavaslat intézkedéseit és szellemét, mert őszintén megvallhatom, hogy erre nem szolgál rá ez a törvényjavaslat. Valamint azt is méltóztassanak nekem egyszer már elhinni, hogy semmiféle korszakalkotó alkotásra nekem igényem nincs, és senki a kormány tagjai közül ezt ezzel való vonatkozásban ki nem jelentette. (Propper Sándor: A kormány sajtója!) Semmiféle korszakalkotó érdemre én igényt nem. jelentettem be. Kérném a t. Házat, méltóztassék a szakasznak ezt a részét eredeti szövegében elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 39. §. első bekezdése meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A második bekezdéshez Petrovácz képvisőle ür egy pótló indítványt nyújtott be. Ennélfogva bátorkodom a kérdést ugy feltenni, hogy a bizottság szövegezéséivel szembeállítom Petrovácz Gyula képviselő ur pótló inditványát. Ez az indítvány tulajdonképen szövegébenmegegyezik albizottság által megállapított szöveggel, csak egy pótlást tartalmaz, tudniillik: »mindkét szemére vak, vagy« szavakat kívánja beiktattatni. Kérdem tehát, méltóztatnak-e a 39. ;§. 2. bekezdését a bizottság szövegezésében elfogadni, szemben Petrovácz Gyula képviselő ur pótló indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a bizottság szövegezését elvetette és a vele szembeállított Petrovácz-féle szöveget fogadta^ el. j Ugyanennél a szakasznál Györki képviselő ur egy uj, harmadik bekezdés felvételét indítványozta. Akik azt elfogadják, méltóztassanak
