Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-192

Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1928 június 22-én, pénteken. 245 rikai tröszt azokat a munkásokat, akik jelenleg alkalmazásban vannait a magyar gyufagyáraknál, csak »lehetőleg« fogja biztositani arra nézve, hogy a jövőben is kenyeret kereshessenek és szerezhessenek maguknak, ha dolgozni akarnak. Egy óriási nagy világhatalmasság, egy túl sok milliárddal rendelkező világtröszt még alamizsnát sem köteles nyújtani a paragrafusok betűivel, szellemével és megkötöttségével kifejezetten azoknak a munkásoknak, akik jelenleg a magyar gyufagyárakban dolgoznák? Hát lehet-e itt nyitott ajtót hagyni? Megtörténhetik-e az, hogy ezeket a munkásokat szélnek eresztik, hogy mehetnek koldulni vagy a kenyérkeresetnek megtalálása nélkül szaporíthatják azoknak számát, akiknek nincsen munkaalkalmuk; és akik a mai uralkodó rendszerrel szemben elmondhatják azt, hogy: nem gondoskodtál rólunk, pedig mi továbbra is dolgozni akarunk? (Mozgás a jobboldalon.) T. Képviselőház! Mindezek a vonatkozások és megjegyzések hozzátartoznak az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ezt tartották hét lakat alatt napokig és hetekig. Most már értjük, miért történt ez. Mert ezekre a kérdéseikre bajos a felelet és bajos a magyarázat. Menjünk tovább. Kiknek jut a 36 millió dollár vagyis, magyar pénzben értékelve, 200 millió pengő, amelyet — nagyon kedvezőleg bedobott szó a közvéleménybe — öt és félszázalékos kamatozás mellett axlnak? Kinek jut ez, kik használják fel, miképen, milyen közvetítőszerveken keresztül? Kik aratnak, kik tesznek el esetleg, ha nem is a nadrág-, de a mellényzsebbe ennek a kölcsönnek közvetítése révén súlyos milliókat? (Propper Sándor: A közgazdasági idegenvezetők!) Ezekre a kérdésekre mind felelnie kell a kormánynak. Jól tudom, hogy azokat, akiktől földeket vettek el a. földhöz juttatottak részére, kártalanítani kell. Azt is jól tudom, hogy olcsó kölcsönnel kell ellátni azokat, akik földhöz jutottak, hogy meglévő adósságukat törleszthessék és invesztíciók eszközlésére is legyen tőkeerejük a kölcsön révén. D© nem szabad engednünk, hogy ennél a kérdésnél azok a közvélemény megtévesztésére keverhessék a kártyát, akik a kormány javaslatára azt mondják, hogy az jó, jó és jó, mert hiszen nem is lehet rossz, amit Bethlen István és Bud János hoz. Meg kell vizsgálni a legridegebb tárgyilagossággal, minden pártszemponton felülemelkedően azt, hogy mi van itt a háttérben, mit jelent ez a kölcsön, milyen vonatkoztatásokat lehet hozzáfűzni és mindezekből kicsucsusodólag mi az igazság és mi a való helyzet? Gaal Gaston t. képviselőtársam tegnap már éles szavakkal rávilágított ennek a kérdésnek a meritumára. Megmondotta: hibás beállítás, hogy itt csupán, vagy voltaképen a nagybirtokosoknak kártalanitásáról van szó. Hiszen a nagybirtokoso'k leadták a földjeiket természetas vagyonváltságba, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) s amit a nagybirtokosoktól azonkívül més elvettek, az kisebb része annak a földkomplexumnak, amelyért most kártalanítás jár. (Ellenmondások jobbfelől. — Csik József: Körülbelül ötvenezer hold!) Annak a komplexumnak jelentős részét, mondhatni gerincét, amit elvettek a földhöz juttatottak részére, a háborús szerzemények képezik: a hadi gazdagok földjei. Itt álljunk meg. Akár nagybirtokosoknak, akár középbirfbkosoknak. akár hadigazdagok földje volt az, amit elvettek a föHdreform céljaira, tulajdonosaikat egyaránt kártalanítani kell. mert. ez a magántulajdonon nyugvó állam gazdasági elméletének természe*tes következménye. (Ugy van! Ugy van! a, balközépen. — Propper Sándor: A hadikölcsönöknél ez nem. áll fenn?) Majd erre is rá fogok térni, hogy a kormány itt ezzel ellentétben nagy. mulasztást követett el. Kérdezem azonban. v — mindannyian tudjuk — hogy miért nem járt el a kormány kellő eréllyel a konjunktúra idején a hadigazdagoknak megadóztatásánál? Hiszen a mai kormányrendszernek látható feje, gróf Bethlen István, már akkor is, ezelőtt hét-nyolc esztendővel is uralmon volt, amikor a konjunktúra virult, sőt burjánzott ebben az országban. Azokat, akik könnyen •jutottak annakidején a szerencsés konjunkturális körülmények kihasználásával földhöz vagy ingó vagyonhoz, miért nem adóztatták meg idejében? Miért engedték megadóztatás nélküh hogy a börzejátékoknak váltakozó szerencséje folytán ezekből az egykor igen nagy tőkével rendelkező hadigazdagokból szegények váljanak, akik elspekulálták mindenüket? Miért nem fogták meg őket akkor, amikor lehetett volna? Nem rekriminálok, de a múlt időkre mégis kénytelen vagyok visszapillantani. Ahban az időben, kezdve a legelső hatalmi polcon ülőktől, lefelé mindenki börzézett. Nem lehet tehát csodálni, hogy azokhoz a hadigazdagokhoz, akik szintén hörzéztek és akikkel egy táborba tartoztak a börze révén azok, akik hatalmi polcon ülve, szintén ezt a szerencsejátékot űzték, idejekorán nem nyúltak hozzá és nem fogták meg őket ott és akkor,, ahol és amikor kellett volna? Pedig ez államérdek lett volna. Akik könnyen szereztek mérhetetlen nagy vagyonokat ezelőtt hét-nyolc vagy tíz esztendővel, amely vagyonok azóta semmivé valtaïk, akik könnyen szereztek a keresztény nemzeti erkölcsnek ellenére nagy pénzeket, azokat miért nem adóztatták meg kellő időben? Nem háríthatja a t. kormány másra a felelősséget e mulasztás elkövetéseért, mert hiszen töhb-kevesebb változattal akkor is a mai kormányrendszer volt uralmon, a mai kormányrendszernek látható feje ós látható igazgatói intézték a kormány ügyvitelét. Ezek után joggal kérdezhetem, hogyha elmulasztották ennek a kötelességnek teljesítését annak idején, akkor miképen veszik most maguknak azt a jogot, hogy 50 esztendőre lekössék a magyar fogyasztópiacpt?^ Ahelyett, hogy olcsó kölcsönnel máshol néznénk utána, amint a főváros vagy a református egyetemes egyház cselekedte, most idehozzák a svéd-amerikai trösztöt és azt mondják, hogy ez előtt kénytelenek vagyunk meghajolni, mert ha nem cselekednek, akkor még rosszabb állapot következnék be. Hát nem gondolnak-e arra, túloldalon és a kormányon, hogy a megszállott területek magyarságának jövő érdekeit is áldozatul dob- ; ják oda a svéd-amerikai trösztnek? Hiszen nem hiu ábránd, nem jelszó, hanem hit, bizonyosság, amely vérünk minden cseppjében ott kering, szivünk minden kis dobbanatában ott lüktet, hogy nem is 50, nem iá 25 év múlva, hanem már hamarább a Kárpátoktól övezett ősi magyar föld újra a mienk lesz! Ha ez így van, ha ez igazság, mert cáfolatot erre^ senki sem tud mondani, aki magyarul érez és magyarul gondolkozik, akkor szabad-e a visszacsatolandó területek magyarságát a trösztnek kiszolgáltatni, eminens anyagi érdekeinek súlyos megtépázásával, önrendelkezési joguknak gúzsbakötésével? Hiszen 50 esztendő múlva e Háznak tagjai közül alig lesz valaki életben. (Propper Sándor: Bethlen István igen! :^-j