Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-191

Az országgyűlés képviselőházának 191. ülése 1928 június 21-én, csütörtökön. 2iô leihet ebből kiolvasni; itt van a szerződés, elejétől végig. Most már értem, hogy miért fázott a ' t. kormány attól, hogy ezt megmutassa nekünk. (Bródy Ernő: Egy hónapig nyomták!) És én azt hiszem, hogy a t. ministerelnök urnák ez a mai bevezető szakszerű beszéde valahogy azt a tónust akarta intonálni, amely mellett az ellenzékkel szemben majd a t. képviselő urak felszólalhatnak. (Élénk ellenmondások a jobboldalon.) Én azt hiszem, most már elkövetkezik a felszólalásban a váltógazdaság, és én két csoporthoz intézem kérésemet. Először azt, hogy a magánjogászok szólaljanak fel. Itt van például Tomesányi Vilmos Pál nyugalmazott igazságügyminister ur, aki a magánjogi kodifikáeió egyik előadói tisztét vállalta. Tessék elolvasni t. képviselőtársamnak ezt a szerződést és a plénum előtt véleményt mondani arról, hogy ez kétoldalú szerződés-e? Tessék véleményt mondani nemcsak t. képviselőtársamnak, de a többi jogásznak is a túloldalról mind arról, hogy kinek van itt előnye, kinek vannak itt prerogativái, ki van kiszolgáltatva a tröszt-e az államnak, vagy az állam a trösznek, van-e egyenjogúsítás, van-e itt lehetőség a visszacsinálásra? Nem, fájdalom ezt visszacsinálni nem igen lehet, legfeljebb ugy, ha levonja a t. kormány ennek a konzekvenciáit, politikailag pedig fordul azokhoz, akik magukat ellenzékieknek nevezik. Vegyenek példát a mai felszólalások egyikkéből, ahol egy kormánytámogató kiváló egyéniség azt mondta, hogy itt megszűnt a kormány támogatásának a lehetősége és aki azt mondta, hogy szavazatának indokolása erkölcsi alapon nyugszik, azt erkölcsi okokból tagadja meg. Most én azt mondom, emelkedjünk fel a régi parlamenti tradiciók magaslatára, emelkedjünk fel odáig, ahol nem ez volt a tárgyalási rend, hogy előbb elkezdődik az ellenzék ostroma, hanem az volt a tárgyalási rend, hogy felállt a minister, felállt a kormányelnök és azt mondotta: T. Képviselőház, ez a magyar közgazdasági életfejlesztéséhez szükséges, és azt mondotta, indokolom ezekkel és ezekkel a közgazdasági előnyökkel. De itt hetekig bújócskát játszani a szerződéssel, azután pedig mindenki a becsületét félti, akit nem is támadnak, ez érthetetlen. Nem bántja az ellenzék sem a kormány becsületét, sem a képviselők egyéni becsületét. Az ellenzék ostromolja a közbecsületet és a közerkölcs nevében annak az érdeknek a megóvását, amellyel itt egy nép teljesítőképességét teszik próbára, idegen hatalomnak adott kedvezésért. T. Ház! Ezt_ félretenni nem lehet és nem szabad. Indokoljuk a magunk álláspontját szakszerű érveléssel, • tényekkel, a szerződésből vett idézetekkei, indokoljuk a világegyetem parlamentjeinek a felfogásával, közgazdasági indokokkal és azon lehetőségekkel, amelyek itt abuzusként csekély kivétellel mindig jelentkeznek. Azóta emelkednek a panamavádak Magyaroszágon, amióta olyan jelenségek mutatkoznak, hogy ministeri aktivitásukból eltávozó ministerek, valamint magasrangu köztisztviselői állásokból eltávozó nyugalomba menő urak nevei mindig ott figuráinak a részvénytársaságok és pénzhatalmasságok listáin. (Dabasi-Halász Móric: Tomesányi Vilmos Pál nincs benne egyikben sem! így nem lehet általánosítani!) Bocsánatot kérek, nem általánosítok. A Compass-t tessék nézni. Wekerle Sándor sohasem engedte meg magának ezt, pedig nagy finánc-tudós volt és a valutareform az ő nevéhez fűződött. Erkölcstelennek tartotta volna, hogy ministeri állásának otthagyása után tudását egyéni célok és gazdasági érdekek szolgálatába állitsa. Ellenben szokássá vált, hogy a cégek névlistáján előforduljanak előkelő nevek, mint biztatójelenségek, hogy ez is ott van, az is ott van. Nem mondunk mi neveket. Én nem támadok, chacun a son gout, de a politikai igazolásunk és az a demokrata politikai érzület, amely naggyá tesz Nyugat-Európában gazdaságilag államokat, — mert higyjék meg nekem Németország ipari fellendülése és az, hogy például Stockholmban is leigázás utáni első időben az angolokkal szemben a német gépgyártás vitte el a pálmát — mutatja az erők összetételének oly lehetőségeit, amelyek a munkában való egyesülést és a puritán egyetértést adják pártpolitikai klasszifikáció nélkül. Nekünk ugy látszik jól esik az, a politikai izlés is megengedhetővé teszi, hogy abban az atmoszférában, amelyben itt üres parlament élőt egy olyan erőltetett vita létrehozása közepette, amelyben csak mi vagyunk a támadók és a védekezés néma szembenézésben merül ki, vagy legfeljebb hadbaküldenek jóhiszemű, jóravaló, becsületes magyar képviselőket az önök soraiból... {Jánossy Gábor: Nem küldték! Önként mentek! — Csontos Imre: Nem küldtek engem seml) Én azt szeretném, hogy közgazdasági értékek és közgazdasági argumentumok vonuljanak fel. (Jánossy Gábor: Helyes! Jönni fognak! — Fábián Béla: Mikor? A vita befejezése után!) Én elmondtam, hogy közgazdaságilag ez egy értéktelen valami, hátrányos, kimutattam ezekből az adatakból, hogy vétkezünk a magyar nép teljesítő képessége, adózó képessége, ipari képességei, gyártási képességei és gazdasági képességei ellen, ha eladjuk ötven évre jussunkat egy idegen hatalomnak. Ne tegyük meg. Ne tegye meg a i többség. Higyjék meg nem fognak tudni különösen azok, akik földmiveskerületeket képviselnek, nem fogják tudni megvigasztalni azokat a borongós arculatokat, amelyek itt fogat vicsorgatva, némán tűrik azt, hogy a többségi erő ilyen szerződést kényszeritsen a magyar népre. (Farkas Elemér: Ebben a kérdésben téved a legjobban, mert azok a tömegek jól felfogják, hogy miről van itt szó. — Bródy Ernő: Terheket kapnak előnyök nélkül!) Mondja meg nekem t. képviselőtársam, mit kapnak ezért ezek a tömegek? (Bródy Ernő: Az egymillió munkás! — Farkas Elemér: Hozzájutnak a földhöz juttatóttak, hogy adósságukat kifizethessék!) Ha ön egy adatot mutat nekem arra vonatkozólag, hogy az a nép, amelynek szolgálatában állónak tartja a szerződést, kap is ezen a címen valamit, akkor meggyőzni engedjük magunkat. De mindaddig, amig ez, a konok némaság, amig a numerikus többség erejében való bizakodás, mig, a parlamenti létszám az, amely az önök argumentációját képezi, amig ismeretlen terveket állitaniak ide előtérbe, (Bródy Ernő: TJj állásokat!) addig nem láthatunk ebből mást, mint annak az elhibázott pénzügyi koncepciónak folytatását, amelyet akként fejezek ki: szegényedő társadalom, gazdagodó állam. Mert a magánháztartások mérlegei mind deficittel és nélkülözéssel teljeseik, az állam pedig dicsekvő lukrativitás. Ha önöknek ez dicsekvés, akkor nekünk elkeseredés, ha önöknek biztatás, nekünk kétségbeesés, ha önöknek vigasztalás^ akkor nekünk keserves könnyhullatás. Mi az ilyenhez szavazatunkkal soha, de soha hozzá nem járulunk és bizunk abban, hogy az utolsó negyedórában mégis felébred a közíelkiismeret, és ugy, amint mi, önök sem fogadják el általa-