Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-190

Âz országgyűlés képviselőházának 190. ülése 1928 június 20-án, szerdán. 191 ilyen külpolitikai érdekeket honorálni még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi áll e mögött. De engedelmet kérek, amint az egész Talbotkölcsönt is tagadhatatlanul bizonyos homály fedi ugyanúgy ilyen homályban botorkálunk ennél a javaslatnál is. Nem tudom, — kár, hogy nincs itt a kereskedelemügyi minister ur — hogy sürgős volt-e az egész elektrifikálási akció^ akkor, amikor a földbirtokreform finanszirozása még nem volt elintézve. Emlékezik az államtitkár ur arria, hogy amikor Budapest székesfőváros törvényhatósága, kölcsönt keresett, nyilvános pályázatot irt ki Budapest és számos ajánlat érkezett hozzá. Akkor a minister ur megjelent a fővárosi 12-es pénzügyi bizottságban, amelynek én is egyik szerény tagja vagyok és ugy emlékszem, hogy az államtitkár úrhoz is volt ott szerencsénk. Akkor rettenetes szigorral léptek fel,, a legkülönbözőbb kívánságokkal, óhajokkal, tilalmakkal és követelésekkel állottak óda, hogy mit nem szabad, hogy nem szabad és miként sízabad! Különösen emlékezem egy nagyon szigorú úrra, akit a Nemzeti Bank delegált oda — sajnos, tiszteletreméltó nevére nem emlékszem, — aki olyan szigorúan tárgyalt ott velünk, mintha Kamerun kormányával állott volna szemben és főleg féltette az inflációtól a magyar pénzpiacot, mert ha a főváros húsz millió dollárt hoz az országba és azt elhelyezi a magyar bankokban, akkor ez inflációt fog jelenteni. Ezt mondotta a Nemzeti Bank delegáltja. (Bródy Ernő: Számkukacok!) Azért vettünk fel csak 20 millió dollárt, mert a kormány tcíbbet nem engedélyezett. De biztosithatom az államtitkár urat. a városházán nincsen olyan hivatalos közeg és nincsen a törvényhatósági bizottsági tagok közül egyetlen egy sem. még az önök pártja, a hivatalos kormánypárt részéről sem, aki a fővárosnak ilyen h it el javaslatát elfogadta volna. Elképzelhetetlen volna, hogy a főváros pénzügyi politikája ilyen kölcsönnel merné megzavarni Magyarország hitelpolitikáját, mint amilyen a szóban lévő kölcsön. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Gál Jenő: Bugacon sem, nemhogy a fővárosban! — Malasits Géza: Ilyent Albániának kinálnak fel, de kérdés, hogy elfogadja-e!) Nekem alkalmam volt. amikor mostanában Berlinben jártam, együttlenni egy amerikai pénzcsoport illusztris európai képviselőjével, aki több izben tárgyalt itt különböző tranzakciókról a kormánnyal és amennyire az én információim, terjednek, — ha az igen t. kormány erre a tranzakcióra versenytágyalást irt volna ki, feltétlenül kapott volna ajánlatot. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ez meg is nyugtatott volna bennünket, mert ha látjuk, hogy versenytárgyalást hirdet, ahogy a főváros csinálta és beérkezik 6—8 ajánlat, amelyek drágábbak vagy kellemetlenebbek, akkor nincs is vitára való ok és akkor természetesen deferálni kell. De amint a Tal bot-ügyben kerülték a nyilvános pályázat kiírását, ez ismétlődik most is, és ez ellen kell innen az ellenzék oldaláról tiltakoznunk. Nem elég, ha mi az urak egyéni integritásában megbizunk, nem elég, ha az Önök oldaláról olyan nagy önfeláldozás van, hogy megszavaznak — bocsánatot kérek — majdnem mindent vaktában, mert az urak sem ismerik, mi van abban a szerződésben. Az urak azonban már előre megmondják, hogy el kell fogadni. Amit mi mondunk, az nem minden áron való ellenzékieskedés, hanem azt mondjuk, méltóztassanak bennünket abba a helyzetbe hozni, hogy legalább tudjuk, mi van abban a szerződésben. Az a legelemibb pszichológiai jelenség, hogyha velem valamit közölni nem akarnak, akkor természetes, hogy kezdek gyanakodni, nem gyanakszom oly irányban, hogy e mögött valami nagy individuális üzlet van, hanem gyanakszom, hogy ebben a szerződésben olyan súlyos kikötések vannak, amelyeket pszichológiai okokból nem mernek nekünk feltárni. Ha pedig ez nem áll, akkor én, ha államtitkár volnék, aki az államtitkárság mellett törvényhozó képviselő is vagyok, felállanék és megnyugtatnám ezt az ellenzéket. Elvégre mégis csak parlament vagyunk, (Felkiáltások a baloldalon: Volnánk!) mégis csak az kell, hogy legyen a cél, hogyha már egymást meggyőzni nem tudjuk, legalább ilyen súlyos helyzetekben megfelelő felvilágosításokat kapjunk. Mi megkövetelhetjük, hogy ezt a szerződést, amely súlyosan belekapcsolódik ebbe a törvényjavaslatba, amely törvényjavaslat egészen más okokból született meg, mint amilyen alakban most tárgyaljuk, nekünk kellő időben, legalább a tárgyalás kezdetén bemutassák. Zlinszky István t. képviselőtársamnak egy közbeszólása megütötte a fülemet. Azt mondta Zlinszky t. barátom, hogy ennek a gyufaügynek a jövedelmezősége nincs is biztosítva. Ebben bizonyos mértékig igaza van. A technika, a kémai ipar, az öngyújtó ipar fejlődik, kérdés, vájjon akkor, ha a gyufa 6 fillérbe fog kerülni és a legszegényebb gazdasági egyedre évenkint 10—12 pengős gyufaköltség fog nehezedni, nem fognak-e az emberek berendezkedni az öngyújtóra? (Felkiáltások jobb felől: Azt is megadóztatják!) Ezt nagyon jól tudom. Az a t. képviselőtársam, aki annyira kétségbeesik az én tudatlanságomon, és akinek — ha dohányos — bizonyára van már Öngyújtója, nem fog any.nyira kétségbeesni a tudatlanságomon, ha megvárja a következő mondatomat, amellyel azt akarom megállapítani, hogy ez a javaslat sehogysem egíyeztethető össze a keresztény nemzeti politikának alapelveivel, amelyekkel valamennyien születtünk a mostani politikai irányzatban. (Ugy van! a baloldalon.) Valamenyien, akik a mai újjáépítésben részt vettünk, a keresztény nemzeti politika szárnyain emelkedtünk ide, ahol vagyunk. Amikor egymillió szegény földmives fogja cipelni ezt a gyufaköltséget, ez olyan szépséghiba, amelyet egy nemzeti keresztény konszolidációnak csak a legvégső, a legszorultabb helyzetben szabad elkövetnie. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem vagyok informálva arról, hogy miért következett be egyszerre ez a szorult helyzet, hogy ez az ország, amely a pénzügyi szanálás mintaállama Európában, hogyan került egyszerre ebben a hideg nyári időben ilyen szorult helyzetbe, hogy ilyen kölcsönt vesz fel. A kormány, amely az összes külföldi hitelműveleteket centrális felügyelet alá helyezi és ellenőrzi, hogy az egyházak, a városok ne vegyenek fel könnyelműen súlyos kölcsönöket, ez a főfelügyeleti hatóság, ez a mintahatóság, amely büszke arra, hogy egész Európában milyen mintakonszolidációt teremtett és amely a magyar állam hitelét ilyen magas piedesztálra emelte, most egyszerre egy 5%-os kölcsönt köt, amely — bocsássanak meg az urak — nem 5%-os, mert ha hozzászámítják az elrejtett kamatdifferenciát, akkor 9 vagy 10%-os kölcsön lesz és mindehhez még odaadnak külföldre egy nagy ajándékot, a gyufamonopóliumot. (Ugy van! a baloldalon.) Ez sokkal súlyosabb, mint bizonyos monopóliumok jövedelmének elzálogosítása. Ha én egy monopólium jövedelmét 28*