Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-185

Az országgyűlés képviselőházának 185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. 11 nyeiket és évzáró tanügyi kiállításaikat. (Felkiáltások a jobboldalon: Nálunk is voltak!) Azután az elmúlt héten volt a tiszántúli lovastura, a tiszántúli szekértura, amely t. képviselőtársaim közül igazán sokakat kötelességszerűen távoltartott az elmúlt heti vitától. Igazán nem érdemeltük meg, tehát, hogy a távollévők jegyzékében mint mulasztók szerepeljünk akkor, amikor kötelességszerűen voltunk távol. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék olyan kérdésre kiterjeszkedni, amelyet vita tárgyává tenni nem lehet. Szilágyi Lajos: T, Képviselőház! A 10. § tartalmazza azokat a kategóriákat, amelyek nem esnek a biztosítási kötelezettség alá. Ennek a szakasznak tárgyalásánál megint csak fel kell jajdulnia minden olyan országgyűlési képviselőnek, aki falusi választókerületet képvisel, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mert megint csak eszébe jut az embernek az a már a 2. §-nál eldöntött tétel, hogy a mezőgazdaságra ez a törvényjavaslat nem vonatkozik. Azt hiszem, nagyon szigorú elnöki intelem alá esném, ha reprodukálnám az elkeseredésnek azokat a kifakadásait, amelyeket választókerületemben hallottam, (Meskó Zoltán: Az egész országban!) épen abból az okból kifolyólag, hogy ennek a törvényjavaslatnak hatálya a mezőgazdaságra nem terjesztetik ki. Ezeknek előrebocsátása után azzal foglalkozom, ami benne van a tárgyalás alatt lévő szakaszban. Különösen foglalkozni kivánok annak második bekezdésével, amely szerint (olvass): »A m, kir. ministerium felhatalmazást kap, hogy a színházak művészszemélyzetének és a szerkesztőségek, illetőleg kiadóvállalatok azon hirlapirói alkalmazottainak, akik a Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézetének a tagjai, továbbá kivételesen egyes jótékonysági egyletek által kizárólag emberbaráti célból foglalkoztatott munkavállalóknak biztosításig kötelezettségét időlegesen szüneteltesse«. Teljesen és tökéletesen egyetértek a kormány szándékával. Nagy érdeklődéssel olvastam ennek a szakasznak indokolását, ahol a minister ur arra hivatkozik, hogy »a hirlapirók társadalombiztosítása terén a Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézete az egész, magyar társadalom csodálatára olyan kezdeményező lépéseket tett, hogy az állam számára alig marad már egyéb, mint hogy erkölcsileg és anyagilag támogassa ezt az erkölcsökben és anyagiakban egyaránt kitűnően megalapozott intézményt«. Nagy örömmel olvastam, hogy ilyen kezdeményező lépések tétettek. Különösen örömmel olvastam azért, mert hiszen a hadikölcsönkárosultak soraiban a Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézete jófomán az első helyen áll. Ez a nyugdíjintézet vagyonának tetemes részét hadikölcsönökbe fektette (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) és igy érzi mindazt a hátrányt, amit a törvényhozás okozott akkor, amikor a hadikölcsönkötvények valorizálását bizonytalan időre elhalasztotta. De örömmel olvastam, hogy kezdeményező lépések történtek a nyugdíjak rendezésére, abból az óikból is, mert nirlapiróbarátaimtól tudom, hogy olyan nyomorban voltak egyes nyugdíjas hirlapirók, hogy az, Otthon Hirlapirók Körében a baráti támogatást kellett, hogy igénybe vegyék esetről-esetre és csak igy tudták magukat fentartani. Ha ehhez hozzáveszem a hirlapirói pálya fontosságát, amely jelentőségéről épen legutóbbi felszólalalásomban az angol ujságiróf ej edelem propagandája kapcsán voltam bátor megemlékezni, ha viszont gondolok arra a nehéz munkára, amelyet az újságírók végeznek és ha mindehhez hozzáveszem, hogy a lehető legbizonytalanabb jövő, amikor egy fiatalember az újságírói pályára lép, akkor csak örömmel kell venni azt, hogy üdvös változások kezdeményeztettek a Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézete részéről. Szerencséje az újságíróknak, hogy az igen t. népjóléti minister ur a nyugdíjintézet elnöki tisztét elvállalta. Ez az elnöki tisztség azonban nem tart vissza engem attól, hogy fel ne vessek e pár gondolatot, ahol a t. minister urnaki, mint a nyugdíjintézet elnökének és mint a társadalombiztositás ministerének össze kell majd egyeztetnie kötelezettségeit. Azt mondom: helyes és szükséges, hogy kivételt tett a minister ur a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetével, de viszont azt kell, hogy mondjam, hogy amikor itt reájuk vonatkozólag szünetelteti a biztosítási kötelezettségiét, akkor csak félmunkát végzett az igen t. minister ur. Helyes a kivétel, mert valóban ugy áll a helyzet, hogy a juttatás, amit a Hirlapirók Nyugdíjintézete a nyugdíjasnak adhat, felülmúlja azt a juttatást, amely itt, ebben a törvényjavaslatban terveztetik. Viszont azonban félmunka a minister ur munkája azért, mert bizonyos elveket intézményesen nem biztosított az újságírók javára. Itt az állami biztosítás keretében ugyanis vannak bizonyos elvek, amelyekből a biztosítás alá kerülő alkalmazottakra haszon háramlik. Ilyen elv, amely következetesen keresztülvonul az egész törvényjavaslaton, az, hogy a járulék felét az alkalmazott, felét a munkaadó fizeti. Az újságírói foglalkozás keretén belül. ez a »felét az alkalmazott, felét a munkaadó« _ elv nem vitetik keresztül. Ismerek olyan újságírót, aki önmaga fizeti az egész járulékot és akiért munkaadója egyetlen fillért sem fizet. A törvényjavaslat tehát mai formájában nem tökéletes és nem helyes, mert nem biztosítja az újságírók számára a felét-felét elv keresztülvitelét. Kifogásolom és félmunkának tartom ezt a törvényjavaslatot azért is, mert igy a Hírlapírók Nyugdíjintézete csak azon okból kerül a népjóléti minister ur fenhatósága alarmért a népjóléti minister ur elnöke a nyugdíjintézetnek, voltaképen azonban a Hirlapirók Nyugdíjintézete a pénzügyminister ur fenhatósága alá tartozik, aminek már az említésekor is bizonyos kellemetlen érzés megy rajtam keresztül. Igy nincs egy kézben ez a szociális biztosítási kérdés. Megoszlik a kötelezettség, megoszlik a felügyelet részint a népjóléti minister ur, részint pedig a pénzügyminister ur közt. Azonfelül a Hirlapirók Nyugdíjintézete — ugy, mint több más nyugdíjintézet — olyan törvény hatálya alá tartozik, amely valójában végrehajtva nincs. E tekintetben az 1923 : VIII. tc.-re gondolok, amely a biztosítási magánvállalatok állami felügyeletéről szól. Köztudomású, hogy a kormány ennek a törvénynek végrehajtási utasítását csonka alakban adta ki, amennyiben ebből egy teljes rész, a 36. $ hiányzik és ez a szakasz abból az^ okból nem tétetett^ közzé, mert a valorizáció kérdése abban az időben még függőben maradt. A Hirlapirók Nyugdíjintézete tehát olyan törvény hatálya alá tartozik, amely törvény nincs egészen végrehajtva, amely törvény végrehajtási utasítása csonka. Ebből kifolyólag tehát az intézmény tulajdonképen csap papíron és csak tervben volna állami el-