Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-190

188 Az országgyűlés képviselőházának egy-két fillér drágulás folytán előálló emelkedés. (Zlinszky István: Nem biztos a jövedelem! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Berki Gyula: Ez a javaslat ennélfogva ugy néz ki, hogy minél inkább közeledünk az ötven esztendőhöz, szukcesszive, fokról-fokra, napról-napra és évről-évre drágább lesz a gyufa és igy a kölcsön is. Senki sem tagadhatja azt, hogy a magyar mezőgazdaság, a magyar föld, mint a májusi esőt várja, hogy egy kis eleven erőt, egy kis vért vigyenek be a magyar mezőgazdaságba, hiszen mindenki érzi, hogy a tőkehiány, az értékesítés nehézsége, a különféle adók és kamatok súlyossága, a földreformmal járó más egyéb gondok az egész gazdatársadalmat súlyos helyzetbe hozták. Nem én mondom, hanem a magyar gazdatársadalomnak egyik hivatalos exponense, gróf Somssich mondotta a Felsőházban, hogy itt a tizenkettedik óra, hogy a t. kormány segítségére siessen a mezőgazdaságnak, hogy el ne késsünk. Hát, t. Ház, ennek megállapítása igazán olyan, hogy ezt mindannyian aláírhatjuk, azzal mindannyian egyetérthetünk. Nagyon szívesen, készséggel támogatnánk olyan javaslatot, amely egy kis erőt, egy kis vért jelent a magyar mezőgazdaságra, de a szerződést nem ismerve attól félünk, hogy abban olyan feltételek vannak kikötve, hogy ezek lerontják ennek a kölcsönnek optimisztikusan bejelentett színezetét, amelyről itt a t. pézügyminister ur nyilatkozott. De én nem is tudom, vájjon az-e a helyzet, ahogyan a dolgot a közvélemény előtt a kormány részéről feltárták. Utalok arra, hogy a szegény protestáns egyházak 5 millió dollár kölcsönt vettek fel, olcsóbb kölcsönt, mint a gyufa-kölcsön; olcsóbb kölcsönt vettek fel, nem is beszélve arról, hogy olcsóbbat a ,Speyerkölcsönnél, amelyet nyögni fognak a városok, amig csak élnek. A szegény protestáns egyház képes volt 5 millió dollárt felvenni és nem árulok el titkot, amikor í azt mondom, hogy nekik 15 milliót kínáltak. Most méltóztassanak megnézni, mit tudott a református egyház, a kölcsön ellenében nyújtani? Apró-cseprő ingatlanokat, amelyek igen jelentéktelenek. (Zlinszky István: És bankgaranciát is, ami a fő!) Méltóztassék a képviselő ur a részletek iránt érdeklődni és meglátja, hogy igazán kedvező volt ez a kölcsön. (Zlinszky István: Igen súlyos! Bankgarancia nélkül nem is kapták volna meg!) Elnök: Zlinszky István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Berki Gyula: Amikor tehát a protestáns egyházaknak 15 millió dolláros kölcsönt kínáltak, felvetem a kérdést, vájjon a magyar korményzatnak nem lehetett volna-e módot és lehetőséget találni, hogy ezt a 36 millió dolláros kölcsönt másképen megkapja? Én nem vagyok az ellen, hogy a gyufamonopóliumot a kormány értékesitse. de miután a szerződést nem ismerem, és miután a ködben nem tudok tisztán látni, az a gyanúm és az az érzésem, hogy a kormánynak mégis csak kell valami okának lennie, hogy ezt a szerződést nem hozza ide?! (Meskó Zoltán: Holnap reggel az asztalon lesz!) És ha a kormány ezt a szerződést csak később hozza ide, akkor már nem sokat lehet itt segiteni. De volna egy más módja is annak, hogy a kormány ezt a 200 milliót előteremtse és ez a második mód a következő. Először is — és ezt nyomatékosan hangsúlyozom — miután a I 190. ülése 1928 június 20-án, szerdán. t. kormány velünk, vulgus profanummal szemben, igen gyakran hangsúlyozza azt, hogy takarékoskodjunk és nem gondol arra, hogy a nagy publikum csak igen kis percentjének van módja ezt a tanácsot megfogadni, mert a nagy publikum jelentékeny része örül, ha a napi gondjaival meg tud küzdeni és eleget tud tenni legfontosabb kötelezettségeinek. Azt gondolom, hogy egy 850 millió pengős költségvetésből meg lehetne takarítani megfelelő összeget. Egy olyan költségvetésből, amely a szanálás óta kétszeresére duzzadt, amelyet pedig — jól emlékszem — effy altatószerrel prezentáltak nekünk, amely az volt, hogy majd ha a viszonyok javulni fognak, ezt a költségvetést részben a takarékosság, részben egyéb experimentumok utján apasztani fogják. Most duplájára emelkedett a költségvetés. Állitom — és ha a pénzügyi államtitkár ur kiváncsi rá, hajlandó vagyok bizonyítani is — (Derültség. — Felkiáltások a jobb- és a baloldalon; Nem kiváncsi!) ebből a 850 millió pengős költségvetésből 3 év alatt meg lehet takaritani 100 millió pengőt. (Strausz István: Ott van a takarékossági bizottság!) A takarékossági bizottság keresi a megoldást, de nem találja. (Friedrich István: Nagyon fontos hivatal! — Zaj. — Elnök csenget.) Nekem az az érzésem, (Friedrich István: A takarékossági bizottság olyan, mint a pénzügyi tanács volt Kállay idejében!) hogy 3 esztendő alatt egy 850 milliópengős költségvetésből meg lehet takaritani 100 milliót, tehát évenkint 33 milliót. A pénzügyi államtitkár ur nag*ybecsű figyelmébe ajánlanám költségvetési beszédemet. Ahhoz, amit mondottam, nem kell nagyon sok dolog. Csak három tételre mutatok rá. (Halljuk! Haljuk!) A t. pénzügyi államtitkár ur figyelmébe ajánlom azt a körülményt, hogy ebben az országban^ a vármegyéikben és az államnál minden néven nevezendő közmunkát árlejtés utján adnak ki, de van egy közös paragrafus, amely onnan sem marad ki és ez a paragrafus az, hogy la község, város, vármegye, állam fentartja magániak a szabad választás jogát. Már most mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy alkalmas időben megjelenik mondjuk egy ál-svéd, vagy — nem tudom — egy ál-ember, aki egy honmentő gondolattal jön és azt mondja: »Kérem szépen, igaz, hogy ennek az urnák ajánlata 30%-kai drágább, de ez egy megbízható, kiváló, zseniális, nagyszerű diszkeresztény vállalkozó« és erre^ a t. kormány, a t. vármegyék, községek és városok ráfizetnek 10—15—20—30%-ot. Méltóztassék ceruzát venni és kiszámítani, állitom, hogy olyan jelentékeny összeget lehet csak ezen az egy módszeren való változtatással megtakarítani, hogy a t. államtitkár ur meglepődik. A mellett most sem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy egy kicsit lakodalmi ízűnek tartom azt a magyar életet, amelyet mi élünk államilag is és társadalmilag is. (Malasils Géza: Majd megjön a böjtje!) Sokalom azt a sok parádét, sokalom azt a sok mindenféle hűhót, amit ebben az országban látok. És sokalom, mélyen t. kormány azt a pénzpocséklást, amely sokszor céltalan módon történik és sokszor olyan szükségletek kielégítésére, amelyek nem igaziak, hanem ködbeli szükségletek. (Gaal Gaston: A sümegi utcák burkolására Csehszlovákiából hozzák a bazaltkockát, Sümegen van gyár! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk! — Meskó Zoltán: Csehországból? — Forster Elek: Igen, Csehországból! — Gaal Gaston közbeszól.) Csendet kérek, képviselő urak. Gaal