Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-190

1?4 Az országgyűlés képviselőházának 190. ülése 1928 június 20-án, szerdán. nek módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslat (írom. 189, 466) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! A pénzügyminister ur legutóbbi beszédében azt a kijelentést tette, hogy neki már szerencsétlen sorsa az, — nem emlékszem szó szerint arra, amit mondott, de körülbelül ezt mondotta, — hogy neki nem népszerű javaslatokat kell képviselnie. Ez az értelme annak, amit a mélyen t. minister ur mondott. De én kérdezem: ki kényszeriti a pénzügyminister urat vagy azt a kormányzatot, hogy ilyen javaslatokkal idejöjjön*? Az ellenzék nem tartja magát hibásnak e helyzet előkészítése miatt, de azt hiszem, hogy ebben az esetben a kormánypártot sem illethetem azzal a váddal, hogy valami nagyon lelkesednék ennek a gyufajavaslatnak ide való hozatalért. Én ugyanis nem látok olyan nagy lelkesedést a kormánypártnál a svédek irányában az egész pénzügyi tranzakcióval szemben, nem látom, hogy a kormánypártban, az egységespártban sokat tudtak volna előzőleg erről a tranzakcióról. Ez épen olyan meglepetés volt a mélyen t. kormánypárt számára, mint a mi számunkra, és mondom, én nem tapasztaltam, hogy ott valami ostromot inditotak volna az iránt, hogy ez a javaslat ide kerüljön. Ilyen körülmények között azt hiszem, hogy a parlamentáris rendszernek mégis abban is kellene állania, hogy olyan javaslatok kerüljenek a Képviselőház elé, amelyek a közvéleményt, a közhangulatot fejezik ki. Nem régiben találkoztunk is ilyen eseménnyel. Itt volt az az esemény, amikor március 15-ének megünneplésére törvényjavaslat készült. Akkor Rasay Károly igen t. képviselőtársam felvetette azt a gondolatot, hogy Kossuth Lajos érdemeit egyidejűleg szintén törvénybe kellene iktatni. Ez olyan elemi erővel hatott, ez, a közhangulatnak olyan kifejezése volt, hogy senki sem zárkózott el előle és igy e szép gondolat meg is valósult és március 15-ével, az arról való megemlékezéssel egyidejűleg Kossuth Lajos érdemei is törvénybe iktattattak. Én nem hiszem, hogy ez a törvényjavaslat a közhangulatnak ilyen kifejezője volna. Ellenkezőleg, ez idegen érzést vált ki mindenkiből, ez kellemetlenül érinti a magyar közvéleményt, mert szerintem hasonló súlyos eset még nem volt a magyar közgazdaság és a magyar parlamentarizmus történetében, mint ez a gyufaadójavaslat. Hasonló eset, hogy egy idegen koncernnek egy egész gyáripari részt kiszolgáltat ez az ország, nem fordult elő, ez az első eset, és természetes, hogy a közvélemény ezt méltó megdöbbenéssel fogadja. És ha még ehhez hozzáveszem azokat a külső körülményeket, amelyek ennek a javaslatnak benyújtását kisérik, azt a titokzatosságot, amely ezt a javaslatot körülveszi, ez még fokozza azt az idegen érzést, amely bennünket a javaslat birálatánál eltölt. Hiszen hacsak egy pillantást vetek a különböző dátumokra, rögtön kiviláglik, hogy nem rendben, nem a parlamentarizmus elvei szerint történik ennek a javaslatnak tárgyalása. Ez a javaslat 1927 június 8-án nyújtatott be, a pénzügyi bizottság jelentése pedig 1928 január 17-éről szól, tehát egy fél év telt el a javaslat benyújtása és a pénzügyi bizottság jelentése között. A pénzügyi bizottság 1928. évi január 17-iki jelentése megemlékezik arról, hogy a pénzügyi bizottság 1927 december 16-án és folytatólag január 17-én megtartott üléseiben tárgyalta a törvényjavaslatot. Szóval akkor sem volt olyan sürgős és fontos a javaslat tárgyalása, mert hiszen egy fél év után vették elo a törvényjavaslatot és akkor december 16-án tartottak egy ülést, folytatólag pedig egy hónappal később, január 17-én tartotta meg a pénzügyi bizottság a maga ülését. Nem érteni tehát, hogy amikor ilyen módon egy évig elhevert a bizottságoknál ez a javaslat, amikor a bizottság maga is olyan lassú tempóban tárgyalta a javaslatot, miért vált egyszerre olyan hirtelen égetően sürgős szükséggé ennek a javaslatnak tárgyalása. Mi ennek a magyarázata? Mi erre a kérdésre a válasz? Én ezt és azt a titokzatosságot nem tudom megmagyarázni, amely e körül az ügy körül forog, hiszen a parlamentarizmus elveinek teljes lerontása az, ahogyan ez az ügy tárgyaltatott, (Zaj.) Ki fogom mutatni, amint már az előző szónokok is kimutatták, hogy ennek a törvényjavaslatnak indokolásával homlokegyenest ellenkezik az a beszéd, amelyet a mélyen t. pénzügyminister ur szombaton itt tartott. Miért nincs ennek nyoma a törvényjavaslat előkészítésében, hiszen ha egy törvényjavaslat indoka megváltozik, akkor kötelesség, hogy az ugyanazon az utón kerüljön a Képviselőház elé? Miért nem tartott a pénzügyi bizottság ülést ebben a kérdésben és ennek a pénzügyi bizottságnak az ülésében a pénzügyminister ur miért nem mutatta be azt a szerződést, amelyről itt szó van? Egyáltalában milyen lesüllyedése és lenézése a parlamentnek az, hogy nekünk tárgyalnunk kell ezt a törvényjavaslatot (Pakots József: A többségnek is!) a tényállás felderitése és ismerete nélkül? Engedelmet kérek, végre én mint törvényhozó nem lehetek arra szorítva, arra utalva, hogy pártértekezlet! előadásokból kapjak anyagot felszólalásomhoz. Nekem mint törvényhozónak hivatásom és feladatom, hogy szavazatomat megreformáljam, véleményemet kialakítsam. De ehhez legelsősorb

an és feltétlenül ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Bródy Ernő: .. • legelsősorban és feltétlenül szükséges a tárgynak, a tényállásnak teljes ismerete. Ha a kormány bármilyen ok folytán arra határozta el magát, hogy ezt a gyufaadójavaslatot összeköti á földbirtokreform kérdésével, ha bármi indok vezette is ezt a kormányt ebben, miért nem hozza a képviselőtestületet abba a helyzetbe, hogy ezt az ügyet a maga súlya és a maga értéke szerint mérle gélje, megfontolja? Miért foszt meg engem ennek a szerződésnek ismeretétől, amely szerződésnek ismerete adhatja meg csak részemre azt a lelki megnyugvást, amellyel egy törvényjavaslat tárgyalásánál álláspontot foglalhatok? (Sándor Pál: Nem terjesztette be a szerződést a pénzügyminister ur?) Nem terjesztette be! (Sándor Pál: Megígérte! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas Elemér: Be is hozza! — Zaj. — Sándor Pál: Mikor? — Felkiáltások a jobboldalon: Még ma!) Ez egészen példátlan eljárás. A parlamentarizmus történetében példa még erre nem volt. Soha még nem hallottuk, hlogy egy törvényhozó arra legyen kényszerítve, hogy a tényállás teljes ismerete nélkül esetleg egyoldalú információk alapján (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) legyen kénytelen a maga véleményét kialakítani. Én nem tudom ennek magyarázatát adni és nem fogom sohasem megérteni, hogy miért következett be ez a helyzet. A parlamentarizmusnak legelemibb elve, legelső követelménye az, hogy a képvi selőket abba a helyzetbe hozzák, hogy a tár-