Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-188

Az országgyűlés képviselőházának 18 A nemzetgazdaság" / semmit sem veszített volna, ha nem védte volna meg a gyufagyárak érdekeit, nem vesztett volna semmit azért, mert ;a magyarországi gyufagyárak exportképessége biztositva volt, csak egy kicsit reszkirozni kellett volna. Nemi akarok túlzásba esni és nem akarom azt mondani, hogy a gyufagyártásnál a munkabérek valami nagy szerepet játszanak. Ennek nincs nagy jelentősége, hiszen ma már mechanizálva van a gyufagyártás, modern» gépek állnak rendelkezésére, ma már az emberi munkaerő, amennyire lehet, ki van küszöbölve, azt, ami szükséges, elvégzik gyönge nők és gyermekek, akik a gyufagyárakban dolgoznak. Ezek az urak az export tekintetében abba a hibába estek, hogy nem akartak reszkirozni, nem akarták üzemeiket modernizálni, nem akartak az ujabb gyártási eljárások bevezetésére költséget szánni, másrészt csomagolási berendezéseik elavultak és régiek voltak. Ezek a rettenetesen alacsony bérek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kimutatása szerint is valamivel alacsonyabbak, mint valamivel olcsóbb élettartás mellett Japánban vagy Indiában. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak — sajnálom, hogy nem hoztam el — van egy kimutatása a gyufagyári munkások helyzetéről. Ebben fel van tüntetve, hogy a munkásnőnek hány kalória kell és ez a kalóriaszám mennyibe kerül Indiában, Kínának egyes részeiben, Magyarországon stb. Ebből a kimutatásból kiderül, hogy Magyarországon a gyufagyárak munkásai és munkásnői a legalacsonyabb munkabéreket kapták. Olcsóbban dolgoztak, mint a japán, kinai vagy indiai gyufagyárakban. A munkabérpolitika tehát nem oka annak, hogy ne fejthessék ki exportképességüket. A gyárak különben is épen eleget kereshettek, mert a jó konjunktúrában — triviális szóval mondhatnám — részeggé keresték magukat. A kar teli-gyárak memoranduma bizonyít ja, de egyéb számitások is bizonyítják, hogy a kartell nagyszerűen megkereste mindig azt, amire szüksége volt, csakhogy evés közben jön meg az étvágy és különösen áll ez a kapitalistákra. Amikor kezdenek jóllakni, akkor habzsolnak a legjobban. Amikor észrevette a kartell, hogy nettó száz százalékot keres, akkor szaladtak a minister úrhoz sirni: »Kérem, baj van, az amerikai tröszt fenyeget bennünket!« Persze, hogy fenyegette őket az amerikai tröszt, mert látta, hogy 100%-ot lehet keresni s amikor a kapitalizmus látja, hogy 100%-ot lehet keresni, akkor embereken keresztülgázol, képes minden gazságra 100%-ért. Természetes tehát, hogy ők csalták ide ezt az amerikai trösztöt azzal, hogy nettó 100%-ot kerestek. De uj berendezéseket nem akartak esi-nálni, a munkásaiknak nem akartak fizetni és abban^ hogy ne fizessenek, nagyszerűen segített nekik épen ennek a kormányzatnak rendőri közigazgatása. Nem akarom a t. Házat untatni a tokaji gyufagyári munkások és munkásnők dolgával, amelyet a főszolgabíró intézett el ugy, ahogyan a civilizált világban nem intéznek el bérharcot. Az a helyzet, hogy nem fizettek munkásaiknak, nem invesztálták, nem vezettek be modern eljárásokat, az exportnál megbosszulta magát, mert az áru nem volt jól becsomagolva, laza volt, begyulladt és minden egyéb baj támadt. De benn jól kerestek és még jobban is kereshettek volna, ha mohóságukkal magukra nem irányítják a tröszt figyelmét, amely felfigyelt, hogy itt pénzt lehet keresni, bár mi nem vagyunk nagy 'pont ennek a trösztnek, ezt méltóztassék elhinni. Ez a tröszt 5. ülése 1928 június 16-án, szombaton. 137 67 államban kontrollálja a gyufagyártást, olyan nagy államokban is, mint Kina, India és Peru, sőt az összes délamerikai államokban, s igy korlátlan kereseti lehetősége van, neki tehát nagyon kicsi pont vagyunk. Amikor azonban a tröszt azt látta, hogy itt a magyar gyufafaartell képes nettó 100 százalékot keresni, akkor azt gondolta, amit minden kapitalista gondol: »Apró halak, de jó halak!« —• »Kleine Fische, gute Fische!« —- 100% apró hal ugyan, de lehet rajta keresri, kinyújtotta tehát csápjait az országra. Igyekezett először a tokaji Grósaokkal alkudozásba bocsátkozni, akik azonban nagyon sokat kértek a gyárukért.^ Akkor a pesterzsébeti gyár részvény többségét szerezte meg és ezen keresztül igyekezett a Solót, tehát Fürth Bernátékat megfúrni és őket kényszeríteni arra, hogy olcsóbban adják a gyárukat. A minister ur ugy állítja ide ezeket a dolgokat, mintha ezek a tárgyalások borzasztóan titokzatosan történtek volna és minden gentleman becsületszavát adta arra, hogy hallgatni fog. Nem, kérem! Hetekkel előbb irtak a lapok erről, sőt a kormányhoz közel álló lapok is megírták, hogy a börzének meg kell élénkülnie, gyufarészvényekben üzlet lesz, mert az amerikai tröszt be akar hatolni Magyarországba és meg akarja fúrni, mégpedig jó nagy fúróval, a tokaji Grószokat, azután Fürthéket, és ebből kalamajka lesz! És a börziánerek előre csattogtatták is fogukat, hogy mi minden jó fog itt történni, micsoda nagyszerű kereset lesz. Nem titokzatosan történt mindez, hanem nyilvánosan, mindenki tudta, hogy itt fog valami történni, hogy a tröszt be fog ide vonulni és itt keresni fog. Neveket is említettek. Az előbb emiitett Lackner ur, aki nagy szerepet játszik a kartellben, azután gr. Héderváry Károly^ mindketten nagyon buzgólkodtak azon, hogy egyengessék a tröszt útját. (Rassay Károly: Gróf Héderváry Károly?) Igen, ez is azok közé a gentlemanek közé tartozik, a'kik egyengették a tröszt útját, — tetszik tudni: simítottak; hogy mennyire önzetlenül vagy nem, azt nem tudom, mert nem vontak be a tárgyalásba, csak utólagosan értesültem erről. Azt mondja a minister ur, hogy ilyen előzmények után senkinek sem volt meglepetés az, hogy a tröszt be fog vonulni Magyarországba. Nem akarok ugyan ismétlésbe bocsátkozni, de még egyszer hangsúlyozom, hogy azt, hogy a tröszt Magyarország felé irányul, kizárólag a kartell működésének lehet betudni, amely nettó 100%-ot keresett, de ezzel sem volt megelégedve. Ezzel irány itotta tehát maga felé a tröszt figyelmét. Ilyen törekvések Németországban is voltak, oda is igyekezett a tröszt behatolni, igyekezett ott vásárolni, de ott sokkal keményebb ellenállásra talált, mert Németországban hiába ajánlott volna fel ilyen balkánizü kölcsönt, Németország ilyen formában és ilyen indokolással nem fogadta volna azt el. (Rassay Károly: Ugy van!) Tisztázni akarok még egy kijelentést, amelyet a minister ur tett, nevezetesen, hogy mi történnék akkor, ha ezt a törvénytervezetet nem fogadjuk el és a kartell szép csendben összevásárolja az összes gyárakat, és beszünteti az üzemet. Álljunk meg ennél a kérdésnél, mert ez rendkívül fontos! Először is az történnék, hogy a meglévő gyárakat a tröszt csak a mainál sokkal nagyobb összeggel tudná magához váltani, mint igy, ha ezt a törvénytervezetet elfogadjuk; sokkal nehezebben tudná