Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-172

2 Az országgyűlés képviselőházának tokra, az igazságszolgáltatás követelményeinek is megfelelően arra a rendszerre, hogy a királyi törvényszékeknél az, első fokon is már tanácsban történjék az Ítélkezés. A javaslat nem is tartalmaz egyebet, mint csupán ennek a meghosszabbításnak három esztendőre való kimondását, annak kimondását és felhatalmazást az igazságügyminister részére, hogy három esztendőn belül visszaállíthassa a korábbi állapotot, amely a perrendtartás követelményeinek és szabályainak megfelel. Egyetlen szakasz még, a 2. §., amely kimondja, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. te. 54. $-ának hatálya helyreáll ennek a törvénynek megszűnésével. Ennek kimondása csupán azért vált szükségessé, miután az 1925. évi VIII. te. 1. §-a kimondotta azt is, hogy a járásbiróságok, mint egyesbiróságok járnak el perrendsizierüen, amint ezek az egyesbiróságok szerveztettek is. Itt csupán az értelemzavarnak és a jogvitáknak elkerülése miatt látszott szükségesnek ennek törvényjavaslatban való kimondása, illetőleg törvénybefoglalása. Mindezeknek alapján az igazságügyi bizottság elfogadta ezt a törvényjavaslatot és a t. Háznak is elfogadásra ajánlom. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! Ugy a törvény szerkesztője, mint pedig az igazságügyi bizottság a maga jelentésében hangsúlyozza, hogy ugy érzi, hogy nem teljesen megfelelő a törvényszéki eljárásban az egyes-bíráskodási rendszer bevezetése. Ennek a megállapításnak ellenére mégis azt kell látnom, hogy az igazságügyi minister ur felhatalmazást kér arra ezen egyszakaszos, illetőleg háromszakaszos törvényjavaslatában, hogy az egyesbiráskodást a törvényszéki eljárásban további három évre kiterjessze. Akik visszaemlékeznek! az 1925) : XIII. tcikk bizottsági és plenáris tárgyalására, azok előtt emlékezetes: az az elhangzott ministeri nyilatkozat, hogy csak átmeneti időnek tartotta az igazságügyminister ur az egyesbiráskodás bevezetéséit a törvényszéki eljárásban és ezért kontemplálta abban az időben három évre az egyesbiráskodás további fentartását. Most azonban szomorúan kell megállapítanom, hogy a három év eltelte után ismételten további három évre kivánja a minister ur ezt az egyesbiráskodási rendszert érvényben tartani. Különösen hangsúlyozom azt, hogy maga a minister ur is érzi, érzi a bizottság is azt, hogy tarthatatlan és az igazságszolgáltatás hátrányára van az egyesbiráskodás fentartása, mert ez nem más, mint a kivételes hatalom alatt teremtett állapotnak további fentartása. Azzal indokolja maga a bizottság és az igazságügyminister ur is az egyesbiráskodásnak a törvényszéki eljárásban való további fentartását, hogy a személyzeti és létszámviszonyok még ma sem teszik lehetővé azt, hogy a törvényszéken visszatérjünk a társasbíróságra, a tanácsi rendszerre. Ez érthetetlen előttem, különösen akkor, amikor nagyon jól tudja az igazságügyminister ur, — amire az igazságügyi költségvetés tárgyalásakor többen rámutattunk — hogy bőven áll anyag az igazságügyminister ur rendelkezésére a célból, hogy a tanácsi bíráskodást bevezesse a törvényszéki eljárásban is. A személyzeti létszám igazán nem lehet ok arra, hogy ezt vissza ne állitsuk és amennyiben a ma meglevő bírósági létszám kevés lenne, méltóztassék ezt kiegésziteni, hiszen én magam voltam az, aki rámutattam arra, hogyha a meglehetősen túlságos nagyszámú ügyvédi karból a minister ur ki172. ülése 1928 május 21-én, hétfon. egészíti a birói létszámot, akkor ezzel csak nagy nyereségre tesz szert az igazságszolgáltatás, felfrissíti vele a birói kart, ezenkivül az egyesbiráskodási rendszert is megszüntetheti. A másik indok, amivel a minister ur magyarázni akarja ezt a javaslatát, a takarékossági szempontokra való hivatkozás. Ez a szempont sem állhat fenu. Nem állhat fenn azért, mert tudjuk, hogy a szanálás idején — hiszen tulaj donképen arra az időre nyúlik vissza ennek a törvényjavaslatnak első kiindulása, — yoltaképen 600 millió pengővel dotálták az állami költségvetést, ma pedig már épen a ma tárgyalás alá kerülő appropriációs javaslat szerint az állam bevétele 1.360,261.000 pengőt tesz ki, tehát több mint a dupláját annak az összegnek, amelyet a szanálás idején mint az ország pénzügyeinek rendezésére és a költségvetésre megállapítandó összeget felvettek. Ha 1923-ban, illetőleg 1925-ben, talán indokolt is volt a takarékossági szempont, akkor, amikor 600 millió volt az állami költségvetés, nem indokolt ma, amikor 1360 millió pengőről szól a magyar költségvetés. Arról is szól és azzal is kivánja ezt a javaslatot indokolni a minister ur, hogy a restancia a törvényszékeken megvan és sajnos, a restancia — amint a javaslathoz fűzött indokolás mondja — 1924 óta egyáltalában nem változott, mert az 1924-ben 46.137-ben megállapított ügyszám helyett 1927-ben 49.071 ügydarabbal kell számolni. Ez azt mutatja, igen t. minister ur, hogy ez a szám már most állandóan akkora lesz, s körülbelül mint kialakult birói ügyszámmal számolhatunk ezzel, hiszen a normális gazdasági rend többé-kevésbbé helyreállott. Ha az 1924. és 1927. közötti időközben alig van lényeges eltérés a törvényszékek elé került ügydarabok számában, akkor nincs értelme annak, hogy várjunk tovább még egy bizonyos ideig, hogy ez az ügydarab-szám le fog-e csökkenni. Előreláthatólag nem fog lecsökkenni, sőt aki ismeri a magyar gazdasági viszonyokat, aki tudja, hogy a hitelélet emelkedésével, a gazdasági élet fejlődésével csak emelkedni fog a perek száma, épen a hitelezések folytán, az tudja, hogyez megint csak azt indokolja, hogy ne méltóztassék számolni azzal, hogy az ügy darabok száma csökkenni fog, úgyhogy a minister ur nem várhatja ettől a társasbiróság visszaállítását. De ezzel kapcsolatban felhívom az igen t. igazságügyminister ur figyelmét arra, hogyha ma már ehhez a kiegészitő javaslathoz fordult az igen t. minister ur, szerettem volna, ha figyelembe vette volna az 1925: VIII. te. egyéb rendelkezéseit is, amelyeket az idő múlása folytán talán meg kellett volna változtatni. Ilyen például az 1925: VIII. tcikknek az a rendelkezése, amelyben a kötelező jegyzőkönyvvezetés megszüntetését mondotta ki. Ideje lenne ezt a rendelkezést is hatálytalanítani, mert szintén nem áll fenn már az az indok, amely akkor fennállott, amikor ezt a törvényt hozta a törvényhozás, nevezetesen az, hogy a létszám-hiány miatt nem lehet jegyzőkönyvvezetőket alkalmazni. De itt ismételten bátor vagyok a minister nr figyelmébe ajánlani azt, hogy teljesen lehetetlen, hogy az igazságszolgáltatás technikai lebonyolítása — hogy ezt a kifejezést használjam — annyira elmaradott állapotban legyen, mint ahogyan ma van. Amikor már az egész világon nem is gépirókkal és gyorsírókkal, hanem diktafonokkal felszerelten dolgoznak a modern irodák, akkor itt még mindig kézírással gürcöl a legjobb esetben a jegyzőkönyv-