Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

44 Az országgyűlés képviselőházának 173. ülése 1928 május 22-én, kedden. megértésének politikája mellé, a demokratikus fejlődés politikája mellé; és ez a demokratikus fejlődés, Európának ez a demokratizálása és ez a balratolódása, e békés szándék megnyilvánulása hozhatja meg egyedül a mi sebeink orvoslását, nem pedig azok a hamis illúziók, amelyek egy urnák a látogatása nyomán az országban keletkeznek. (Zaj a jobboldalon.) Rátérve a napirendre... (Peyer Károly: Harmsworthról is kisütötték, hogy az öregapja zsidó volt! — Jánossy Gábor: Nem sütötték ki!) Ne tessék azt mondani, hogy nem sütötték ki. Be tudom mutatni, hogy a kormányhoz nagyon közelálló lapok irták ezt. (Jánossy Gábor: Ezek nem idevaló dolgok!) Akkor ne tessék provokálni minket. Nem érzem magam hivatottnak, sokkal kisebb embernek érzem magam, semhogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársammal polemizálni kivánnék, mégis egy megállapitást kell tennem elöljárójában az ő beszédére. Nevezetesen, amikor gróf Apponyi Albert képviselőtársunk a mezőgazdaság bajairól beszélt, arról, hogy mik a mezőgazdaság termelési nehézségei, akkor felemiitette, mint egyik tényezőt, a felemelkedett munkabéreket is. Itt mindjárt konstatálnom kell, hogy gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársunk jóhiszeműen tévedett, tévedett azért, mert a háború előtti állapottal szemben a bérek Magyarországban általában nem emelkedtek, legkevésbé emelkedtek azonban a mezőgazdasági munkások és munkásnők bérei. Az általános bérindex Magyarországon, ha jól emlékszem, — egészen pontosan nem állanak most az adatok rendelkezésemre, de körülbelül ugy tudom, — 69, a megélhetési indexszám pedig 134. Ebben a differenciában benne van a magyarországi munkásnépnek fogyasztó, illetve vásárlóképtelensége. Elvégre nem volna baj, ha ilyen kijelentés itt a Képviselőházban jóhiszeműen történik, hiszen nem is szabad, nem is merem feltételezni g

róf Apponyi Albert t. képviselőtársamról, ogy ő ezt tudatosan mondotta volna. De, hogy mégis nem hagyhatom szó nélkül, ennek oka az, hogy minden ilyen kijelentés igen t. többség soraiban erősen visszhangot kelt és nagyon könnyen megtörténhetik az, hogy a t. többség elhiszi, hogy az ő uralmuk alatt, ennek a többségi kormánynak az uralma alatt a munkabérek felemelkedtek. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy nem emelkedtek fel. Az ipar az elmúlt esztendőben mintegy 30 százalékkal többét keresett, mint az előző esztendőben; ebből a 30 százalékból munkabéremelés fejében leadott összesen 6 százalékot, azt is csak roppant nagy küzdelemmel, erős sztrájkmozgalmakkal és erős bérharcokkal lehetett a nagytőkétől kicsikarni. De ezt is a munkásságnak nem a 100 százaléka kapta meg, hanem mondhatnám, hogy talán csak 40—50 százaléka, a többi alig kapott béremelést és ebből a béremelésből teljesen kimaradtak a magánalkalmazottak, a mérnöktől kezdve lefelé a legkisebb irógépes lányig és a legkisebb gyakornokig egyáltalában nem kaptak semmit. Hogy ezeknek a lenyom olts ág a milyen szörnyű és a helyzete milyen kétségbeejtő, erre nem kivánok kiterjeszkedni, hiszen a napisajtó épen eleget hoz ezeknek a rétegeknek nyomorúságos állapotáról. A földmunkásság helyzetét pedig, azt hiszem, teljesen felesleges itt részletesebben vázolni. Mindenki, akinek alkalma nyilt arra, hogy vidéki városokban és falvakban járjon és megnézze a munkásságot munkájánál, teljes képet kapott arról, hogy mit jelent Magyarországon földmunkásnak lenni. Csak ezzel kapcsolatban akarok valamit bejelenteni. Bár a földmunkásság olyan erős csendőri és rendőri felügyelet alatt áll, hogy alig lehet hozzáférkőzni; bár a mezőgazdasági munkásság anynyira a közigazgatás karmai között vergődik, hogy alig tud szabadulni onnan és már fulladozik, mégis azok a hirek, amelyeik máshonnan keringenek és a valóságnak megfelelnek, eljutnak a földmunkássághoz. így eljutott a magyar földmunkásság füléhez annak a hire, hogy nem is olyan régen Cseh-Szlovákiában a földmunkások 8 órai munkaidő alapján kollektiv szerződést kötöttek a földbirtokosokkal olyan bérek mellett, amilyen béreket a magyar földmunkásság talán még lázas álmaiban sem álmodik meg. Ebben a szerződésben a munkásszolidaritás révén, az önsegély révén sikerült olyan béreket elérni, amelyek lehetővé teszik a munkásság számára, habár nagyon szerényen, — elvégre Cseh-Szlovákia is kapitalista állam, és távol áll tőlem az, hogy valami mennyországnak állitsam oda, a munkásoknak, a dolgozóknak épen elég szenvedni valójuk van ott is, — mégis biztositják számukra a ruházkodást, a táplálkozást, a rendes emberi lakást. Ezzel szemben mit látunk itt? Azt látjuk, hogy a földmunkásság nagyrésze teljesen le van rongyolódva. Akinek alkalma nyüik, alföldi városokban vasárnapon az ember vásár on megjelennie és végignézni a hullámzó tömeget, amely ott munkára szegődik, végignézni a koravén, vánnyadt arcokat, végignézni a korán meggörbülő hátakat, végignézni ia kinosan megőrzött, öt-hatesztendős régi ruhákat, az képet alkothat a magyar földmunkásság nyomoráról. De ez a kép egyúttal nemcsak a magyar földmunkásság nyomorát ábrázolja, hanem jelenti annak az iparosságnak és llateiner osztálynak nyomorát is, amely e között a földmunkásság között kénytelen élni, helyesebben életét tengetni. A földmunkásságnak, a kisgazdatársadalomnak vásárlóképtelensége természetszerűen maga után vonja azt, hogy az iparosok sem tudnak boldogulni. Nem is kell messzemenni. A legutóbbi szőnyi vásár a legékesebb bizonyítéka annak, hogy bár az emberek rongyosan mennek oda, mezítláb hajtják tehénkéjüket a vásárra, és az ember azt gondolná, hogy annak az árából tudnak maguknak pár csizmát, vagy egy ruhát venni, mégis a pénzt a zsebkendőbe csavarva viszik vissza, és mikor kérdem az egyiktől, — véletlenül olyan ember volt, akinek 12 hold földje van és amellett a bányába is jár dolgozni, kibélistáztak a bányából, — hogy miért nem vesz magának legalább egy pár csizmát, hogy ilyen időben ne menjen • csizma nélkül haza, azt feleli: »Kérem szépen, ennek a pénznek ezer helye van, az első hely az adó, amelyet meg kell fizetni.« Azok a nagy terhek, amelyekről Apponyi Albert t. képviselőtársunk beszélt, nemcsak a nagygazdákat, a nagybirtokot érintik, hanem fokozottabb mértékben és sokkal sujtóbban érintik a földmunkásságot és érintik azokat a kis törpebirtokosokat, akiknek néhány hold földjük, egy-két állatkájuk az egész vagyonuk, amelyeket most, az adóbehajtás művészi tökélyre fejlesztése idején, kénytelenek árubabocsátani, eladni, hogy rajtuk nem ruhát, nem háztartási cikkeket, vagy más nélkülözhetett • len dolgokat vegyenek, hanem kénytelenek

1 azokat elkótyavetyélni azért, hogy adójukat megfizethessék, hogy a közterheknek" veleget " tudjanak tenni. - •' •••'•• *