Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

Az országgyűlés képviselőházának 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. 409 bebizonyított tény, hogy az alkoholizmus erő­sen növeli a betegségi és balesetbiztosítás költ­ségeit, (Ugy van! Ugy van!) minthogy az iszákos emberek között háromszor olyan nagy a megbetegedési arányszám, mint a normáli­sak között, s a bálesetek előidézésében legna­gyobb részt, sőt azt mondhatnám, 90%iban az alkoholizmus, az iszákosság játsza a szere­pet. A megelőzés elvének a betegek szociális kezelésében kell érvényesülnie; szociálhigié­nikus és szociális intézmények létesítésével kell lehetővé tenni a biztosítottak egészségügyi gondozását. Itt van különösen egy másik ilyen _ nép­betegség, amelyre rámutatok: a reumatizmus, amely talán még a tuberkulózisnál is nagyobb preventív gondoskodást igényel. Mert mig a tuberkulózis okozta rokkantság átlagos idő­tartama 54 hónap, addig a reumatizmus okozta rokkantság időtartama 170 hónap. A betegség­biztositóintézetek járó betegeinek majdnem 10%-át teszik ki a reumában megbetegedettek. Mindenesetre komikus és érdekes, hogy Csonka­Magyarországon, ahol annyi termális forrás és annyi gyógytényező áll rendelkezésünkre, vajmi kevés intézkedés történik a betegek munkaképességének helyreállítására. Épen a napokban vetette fel a Magyar Or­vosok Nemzeti Egyesülete azt az életrevaló ideát, hogy Budapesten fürdőkórházat kellene épiteni, amelyben a szegényebb néposztály be­tegei gyógykezelést nyerhetnének. Én azonban azt mondom, hogy nemcsak Budapesten, de a vidéken is, különösen az Alföldön, igy például Karcagon, Hajdúszoboszlón s a Dunántúlon, s igy például Hévizén, Harkányban, ahol annyi természetes hőforrás, különösen radio-aktiv forrás áll rendelkezésre, ezek a kórházak min­denütt megépítendők volnának. Hogy milyen tekintélyes azoknak a száma, akik ilyen megbetegedésekben szenvednek, azt mutatja a népjóléti és munkaügyi ministerium által elrendelt statisztikai adatgyűjtés, ame­lyet a múlt esztendőben az Országos Munkás­biztositó Pénztár keretében folytattak le. Ezzel megállapítást nyert az is, hogy Kis-Magyaror­szágon egy hónap alatt közel 6000 ipari munkás jelentkezett kórházi és pénztári kezelésre reu­más bántalmak miatt. Hogy mennyi lehet a reumatizmus áldozatainak száma a földmives­osztályban, amely az ország lakosságának há­romnegyed részét teszi ki és amelynek soraiban a reumatizmus még jobban szedi áldozatait, azt ebben a pillanatban áttekinteni nem is lehet. Micsoda eredmények volnának elérhetők egy 500 ágyas fürdőkórházzal, azt ebben a pillanat­ban nem kivánom fejtegetni és mennyi nemzeti tőkét lehetne ezzel megmenteni, ez kétségtelen. Ezzel szemben mi grandiózus luxusfürdőket épitünk, — ugy a főváros, mint az állam egy­mással versenyezve — óriási összegeket fize­tünk reá az adózók filléreiből, a gyógytényező melegvizet pedig ugy Budapesten, mint a vidé­ken a Dunának vagy a földnek eresztjük. A betegség és baleset esetére szóló biztosí­tási törvényjavaslat a baleseti számla terhére a népegészségügyi múzeum megszervezésére mint méltóztatnak tudni saját érdekében 200.000 pengőt tudott kihasítani. Ennek a kihasitásnak volt a következménye az Országos Mentő­egyesület megalakulása. Ha ez a törvényjavas­lat a megelőzés érdekeit szolgálja, akkor sze­rintem mindent el kellene követni arra nézve, hogy a Népegészségügyi Múzeum munkája pénzügyileg alá legyen támasztva. Az egészség­ügyi tanácsadás, felvilágosítás, az egészséges életmódra való ránevelés eszközeiről ez az in­tézmény van hivatva gondoskodni és nekünk mindent el kell követnünk arra nézve, hogy ezek az eszközök, ez a nagyszerű intézmény rendelkezésre álljon, mert a népbetegségek el­leni küzdelem csak egy egységes munkaiterv, szétágazó gondozó munka és egyöntetű irányí­tás mellett lesz lehetséges. Szeretném, ha erre a célra fix összeg prelimináltatnék a törvény­javaslat keretében, mert azt hiszem, hogy a mindenkori pénzügyministerek szűkmarkúsága folytán, akik épen erre soha áldozi nem akar­tak, valószínűleg a népegészségügyi múzeum­nak abban az értelemben való fejlesztése, mint ahogyan azt a jelenlegi egészségügyi vezetés kívánja, nem lesz lehetséges. Ha pedig itt egy fix összeg fog prelimináltatni a népegészség­ügy fejlesztésére, abban az esetben ugy a mú­zeum, mint az egészségvédelem a maga számí­tásait minden körülmények között meg fogja találni, mert én ezt kitűnő tőkebefektetésnek tartom. Ami a törvényjavaslat szervezeti részét il­leti, nekem ma is fennállanak ezzel szemben ugyanazok az aggályaim, amelyeket voltam bátor a betegségi biztosításról szóló törvény­javaslat tárgyalása alkalmából itt a Házban előterjeszteni. Túlságosan nagynak, mamut in­tézménynek tartom a Társadalombiztosító In­tézetet és nem helyeslem azt a nagymérvű centralizációt, amelyet a törvényjavaslat tar­talmaz. Rendkívül nagy aggályaim vannak a biztosítás pénzügyi bázisa miatt. Látjuk azt, hogy milyen nehézséggel küzd a betegségi biz­tosítási ágazat. Azt hozzák fel indokolásul, hogy kevés pénz áll rendelkezésre. Ezzel szem­ben kénytelen vagyok arra rámutatni, hogy az előttem szólott igen t. képviselőtársammal szemben a fmanc-bilancban, abban látom a legnagyobb hibát, hogy rendkívül nagy össze­geket tesznek ki a pénztár kinlevőségei. Én a magam részéről épen az ellenkezőjét állítom, mint a t. képviselőtársam. Minden szigorú in­tézkedést szükségesnek tartok abban a tekin­tetben, hogy ezeknek a kinnlevőségeknek, ezek­nek a hátralékoknak nagy összegei szüntethes­senek meg. Ezek a kinnlevőségek abból származnak, hogy a nagy iparvállalatok elkésve rójják le járulékokat és mindenkor azzal védekeznek, hogy ezen járulékok lerovása tönkreteszi a vál­lalót. Maga a pénztár és az iarra felügyelő nép­jóléti ministerium túlságos engedékenységé elősegíti, hogy ezek a künn lévőségek évről­évre gyarapodjanak. Már pedig köztudomás , dolog, ha valaki adósságot adósságra halmoz, akkor azt egész bizonyosan megfizetni nehezen tudja. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Véleményem szerint tehát a pénztárakra felügyelő és az, autonómiát képviselő népjóléti ininisteriumnak teljes szigorral kell fellépnie a vállalatokkal szemben és kényszeríteni ezen járulék befizetésére, mert hiszen tessék egyenlő mértékkel mérni. Ha azt látja Fábián igen t. képviselőtársam, hogy a kisiparosokat és a munkavállalókat zaklatják e tekintetben a já­rulékok behajtásával, akkor feltétlenül sürgő­sen szükségesnek tartok minden intézkedést arra nézve, hogy a nagy munkavállalók, nagy­iparosok e tekintetben nemcsak zaklatásoknak, hanem kényszerintézkedéseknek legyenek ki­téve. Lehetetlennek tartom, hogy azokat a nagy­vállalatokat, amelyek milliárdos tantiémeket fizetnek igazgatóinak, futni hagyják. Ugy lát­szik itt is a Csemegi-kódexnek az a bizonyos

Next

/
Thumbnails
Contents