Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

402 Az országgyűlés képviselőházának 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. ről igyekszik honorálni és igyekszik minél többet alkotni szociális téren. En a magam részéről azzal fejezem be beszédemet, hogy sokkal többre és sokkal jobbra van szükség, mint amit ez a javaslat tartalmaz, és ha ez a javaslat törvényerőre is emelkedik, mi a magunk hivatását nem látjuk betöltöttnek, hanem tovább fogunk küzdeni azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állanak, a magyar szociálpolitika tökéletes kiépítéséért. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Előttem felszólalt igen t. képviselőtársam beszéde és az én felszólalásom között csak az a különbség, hogy t. képviselőtársam ellene beszélt a törvényjavaslatnak, de elfogadta, én pedig ellene beszélek a törvényjavaslatnak és nem is fogadom el azt. Ha méltóztatnak megkérdezni, melyek azok a krász és égető pontjai ennek a törvényjavaslatnak, amelyek miatt én ezt a törvényjavaslatot nem fogadhatom el, akkor legelsősorban arra kell hivatkoznom, hogy ennek a törvénynek következtében — mert hiszen nem kétséges, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény lesz — megint 50 millió pengővel több' terhe lesz a magyar népnek. Ha ötvenmillió pengőben állapitják meg a betegpénztárról szóló törvény következtében a magyar adózó közönségre súlyosodó terheket, akkor meg kell állapitanom azt is, hogyha most momentán nem is, de a jövőre vonatkozólag*, amikor ezek a terhek súlyosodni fognak, akkor abból az adózó közönségből, amely sajnos ma már nem képes az eddigi terheket sem viselni, ujabb 100 millió pengő fog ismét nem ugyan az állam kasszájába, de mégis egy közpénztárba vándorolni. r Nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot azért sem, mert ez a törvényjavaslat nem ugyan kifejezetten, de hivatkozással a betegpénztári javaslatra, ismét 24% késedelmi kamatot állapit meg. Amikor a múltkoriban a betegpénztári javaslatról beszéltünk és szó volt arról, hogy miként lehetséges, hogy a betegpénztári tartozások után még ma is 24% kamat van, akkor azt a választ kaptuk: mit akarunk mi, törvényhozók, mi állapítottuk meg a 24-%os kamatot; amennyiben tehát a Képviselőháznak kifogása van az ellen, hogy a betegpénztár; járulékok után 24% késedelmi kamatot fizetnek, abban az esetben ezt változtassuk meg. Amikor az egyik oldalról ezt halljuk, ugyanakkor a másik oldalról jön egy törvény, amelyből ugyan gondosan hiányzik a havi 2%-os kamatnak az emlegetése, ellenben a betegpénztári törvényre való hivatkozással mégis ugyanaz a kamattétel állapittatik meg, mint a betegpénztári törvényben. Később majd fogok erről a kérdésről beszélni, de már ma meg kell kérnem a kormányt, hogy szokjék le arról, hogy törvényjavaslataiban 24% kamatot kérjen. (Várnai Dániel: A t. munkáltatók szokjanak hozzá és fizessék be a járulékokat! — Felkiáltások a balközépen: Ebben igaza van! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nekünk nem kell kamat!) Erre a jobb- és baloldali közbeszólásra csak azt tudom válaszolni, hogy hiszen a képviselő urak tudják, hogy elsősorban csak a felét fizetik a munkások, niásik felét a munkaadók fizetik. Azt is tudják t. képviselőtársaim, hogy a kisiparosságnál a munkások rendszerint nem fizetik be, hanem az egészet a munkaadónak magának kell fizetnie; valamint méltóztatnak tudni azt is, hogy a háztartásokban szintén nem látunk olyan munkáltatót, aki a maga háztartási alkalmazottjától levonta volna a betegpénztári járulékot. Eszerint tehát nem a munkás fizeti, hanem — elsősorban a nagy munkáltatóknál — felét fizeti a munkáltató. felét a munkás, a kismunkáltatóknál pedig, a kisiparos és a kiskereskedő társadalomban és a háztartási alkalmazottaknál, mindenütt az egész járulékot, tehát a 4—5%-ot maga a munkáltató fizeti. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Mert igy akarja!) T. minister ur azt méltóztatik mondani, hogy azért> mert a munkáltató igy akarja. Akár akarja, akár nem, igy van, mert a kisiparos és az ő alkalmazottja között nem az a viszony áll fenn, mint amely fennáll a nagyiparos és alkalmazottja között. Az a kisiparos 4—5 alkalmazottjával együtt él, együtt ebédel, vacsorázik, szórakozik, ő az alkalmazottjától levonásokat sem betegpénztári, sem biztositási célokra nem eszközölhet, (Rothenstein Mór: Dehogy nem! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: De eszközölhet!) hiába köt szerződéseket. Méltóztassanak végig kérdezni a magyar kisiparosságot, amely kényszerhelyzetben van és nem tudja ezeket a járulékokat a maga részéről levonni azért, mert amikor ő megállapodik a maga munkásával a munkabér tekintetében, akkor ő azt már nem tudja kikötni, hogy azonban le fogom vonni tőled a járulékot. T. minister ur, én a gyakorlati életből beszélek. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Én is!) Itt van a gyakorlati életben a betegpénztári járulék. (Rothenstein Mór: Hogy lehet ilyent mondani?) Láttuk, hogy a betegpénztári járulékot levonni nem tudják. (Gál Jenő: Ez igy van! — Rothenstein Mór: Dehogy van igy!) T. Rothenstein képviselőtársam, nem tehetek a képviselő úrral egyebet, mint azt, hogy megkérdezem a Képviselőház valamennyi tagjától, akinek kisiparos választója van;, mondja meg, igy van-e vagy nem? (Tankovits János: Igy van! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) De nem tudom megszavazni ezt a törvényjavaslatot azért sem,— és ebben remélhetőleg szocialista képviselőtársaim is velem egy véleményen lesznek — mert a betegpénztári törvénnyel együtt ez a törvényjavaslat a maga büntető rendelkezéseivel lassanként egy második forgalmiadó-törvénnyé fogja kinőni magát. Mert mi történik itt? Abban az esetben, ha valaki nem fizeti be a maga betegpénztári járulékát, 24% késedelmi kamatot kell fizetnie. Másodsorban abban az esetben, ha a bejelentés nem történt meg és ezért nem fizette be a járulékot, azt az összeget a nagyiparos sem követelheti a maga munkásától, hanem neki magának kell befizetnie az egészet. Tehát először befizet 24% késedelmi kamatot, másodszor fizeti az egész járulékot a törvény értelmében önmaga. A harmadik eset pedig az, — és ez ellen én a legsúlyosabb mértékben kifogást emelek — hogy épen ugy, mint ahogy a betegpénztári törvényben büntető rendelkezések vannak, amelyek elzárásbüntetést is megállapítanak, ebben a törvényjavaslatban is elzárásbüntetések lehetősége is felmerül a bejelentés elmulasztóira vonatkozóan. Nemcsak az van azonban itt, hogy a bejelentés elmulasztóit be lehet zárni, hanem van még egy súlyosabb rész is ebben a törvényjavaslatban, — és a betegpénztári törvényben is — amelyet nekem, aki magam is bíráskodással foglalkoztam, a legnagyobb mértékben kifogásolnom kell. Birói hatalmat csak olyan ember kezébe lehet adni, aki a bíráskodás gyakorlását meg-