Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-184
'Az országgyűlés képviselöházánaJc 184. ülése 1928 június 12-én, kedden, 397 garasokért folyt a küzdelem, amelyet a munkások önvédelemből, a kapitalizmus képviselői pedig hatalmi túltengésből hoztak többnyire létre és amelyet soha sem sikerült békésen elintézni, illetve végeredményben mégis csak békésen intéztek el, de akkor már hetek óta tartott a termelés rovására is. a két fél kárára is a munkabeszüntetés. Erről, mondom, bővebben holnap fogok nyilatkozni, minthogy erről a kérdésről beszélnem kell. Ezzel áttérek a szociálpolitika másik részére, a gyakorlati szociálpolitikára. T. Képviselőház! Én a gyakorlati szociálpolitikában sorrendet tudnék megállapítani. Itt sorrendet kell a gyakorlati szociálpolitikusnak megállapítania. A sorrend: a ma, azután következik a holnap. Ma a munkás rászorul betegsegélyre, baleseti! járadékra, özvegyellátásra, árvaellátásra és munkanélküli segélyre. A ; rokkantság, az öregség- kérdése a holnap kérdése. Elismerem, fontos kiegészitőrésze annak a láncnak, amelynek a megteremtésére mi törekszünk, de ha sorrendről van szó, akkor ezt a sorrendet be kell tartani. Betegség, baleset esetére való biztositásunk van, sajnos, nem kielégítő, mert az 1927 : XXL törvénycikk rontott rajta, amiről később majd fogok beszélni. Azután kell következnie a munkanélküliség esetére való biztositásnak. Az öregség, rokkantság, a betegség és balesetbiztosítás közt a gyakorlati szociálpolitika közepe a munkanélküliség esetére való biztosítás. A munkanélküliség esetére való biztosítás a ma kérdésié, mert a munkás, aki kiesük a munkából, aki nem tud családjának főzésre, a krumplileves megfőzésere és a kilogramm kenyér megvásárlására munkabéréből pénzt adni, az nem tud a családról gondoskodni, nem tud magán segíteni, mert nem mehet sehová azon kivül, hogy a maga szakszervezete őt a befizetett járulékok arányában ma ellátja. Ez azonban — sajnos — nem kielégitó\ mert a szakszervezetek a maguk üldözöttségében nem tudnak olyan területet megfhóditani és olyan erőre szert tenni, mint amilyenre szükség volna. Állami munkanélküliségi biztositásunk nincs, azt kell tehát mondanunk, hogy a gyakorlati szociálpolitika közepe kiesett, olyan lyukas szociálpolitikánk van ezáltal, amit el lehtett volna kerülni, ha a sorrendet betartottuk volna és a betegség és baleset esetére való biztosítás után először a munkanélküliség esetére való biztosítást hoztuk volna. Azután került volna a sor az öregkori, rokkantsági, özvegy és árvaellátásra. Megint arra kell hivatkoznom, amire már hivatkoztam, hogy a munkanélküliség esetére való biztosítás ma nem pusztán szocialista követelés. Méltóztassék ezt elfogadni, mint a társadalom villámhárítóját. Ezt ma már, — mondom — nemcsak mi mondjuk, mondják mások is, tanúi voltunk egy ankétnak, amelyen ezt a kérdést megvitatták. Ezen az ankéten elhangzott a következő kijelentés. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) »A munkanélküliségért részint a tőketulajdonosok bizonyos kategóriáit, részint az állam kormányzását, részint pedig a béke diktátumnak szerzőit terheli a felelősség. Ennek következtében a tőketulajdonosoknak, az ipari munkásság esetében a munkaadóknak és az állami kormányzatnak kötelessége a munkanélküliségről való gondoskodás.« Ugyan1 csak itt hangzott el a következő kijelentés. Tervezet látott napvilágot, amelynek bevezető sorai igy hangzanak: »Ajánlatos, hogy a kormányzat a legsürgősebben, ha lehetséges, rendeleti utón szervezze meg a munkanélküliség KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. elleni biztositás központosított intézményt. Az intézmény hatályát ki kellene terjeszeni mindazokra, akik jelenleg az Országos MunkásbetegsegélyzŐ Pénztár tagjai.« Méltóztassék, t. minister ur, egyetlenegy pillanatra becses figyelmével megtisztelni. Ezt a két utóbbi idézetet dr. Kovrig Béla ministeri fogalmazó, — akkor még az volt — egyetemi tanársegéd, a Munkanélküliség Ellenig Küzdelem Magyarországi Egyesületének titkára, mondotta el és irta le, tehát nem szocialista és nem felforgató ember, hanem olyan szociálpolitikus, aki a dolgok mélyére tekintett és a kérdés megvizsgálása után ezekre az igazságokra jutott, amelyeket én a mélyen t. Ház és a mélyen t. kormány szives figyelmébe ajánlok abból a szempontból, hogy ezt a hiányt, a magyar szociálpolitikának ezt a hézagát igyekezzenek minél előbb kiküszöbölni és áthidalni. r Felteszem a kérdést, egészen nyíltan és kérek majd rá nyílt feleletet. Azt kérdezem, hogy mit csináljon a munkanélküli munkás, vagy az állástalan hivatalnok, vagy tisztviselő akkor, amikor a munkakönyvét megkapja, vagy a munkából, hivatalból elbocsátják? Mit csináljon? Tessék neki innen, hivatalosan tanácsot adni, tessék neki receptet írni, hogy munkabér és fizetés hiányában miből lássa el családját, miből adjon feleségének, gyermekeinek enni, miből ruházza őket, miből fizesse ki negyedéveinkint vagy havonkint a házbért, amely a népjóléti kormány intézkedése következtében évnegyedről-évnegyedre 5%-kai emelkedik'? (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Kormányintézkedés következtében!) Kormányintézkedés, azonban a népjóléti minister ur hajtotta végre. Méltóztassék erre már egyszer válaszolni! Ez sürgős kérdés, fájó, nyomasztó probléma, az emberek tömegei szenvednek és pusztulnak alatta, pusztulnak az apró kis háztartások nyűtt berendezései, bútordarabokat adnak el, utolsó ruhadarabjaikat adják el... (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nekem nem mond újságot!) Nem is arra akarok kilyukadni, hogy újságot mondjak, administer urnák. Feltételezem, hogy a népjóléti ministerium épületében tudják ezt, de szeretnék ezzel a kérdéssel már egyszer nyiltan számolni és szeretném, ha a minister ur volna szives ezeket a munkanélküli tízezreket felvilágosítani atekintetben, hogy hová forduljanak akkor, amikor a termelésből kivetik őket akaratuk ellenére és számukra a kenyérkereset lehetőségét megszüntetik 1 ? Méltóztassék erre felelni és ha nincs rá felelet, akkor, igen t. minister ur, nincs más teendő, mint az, hogy meg kell teremteni a munkásbiztositásnak azt a hiányzó részét, amelyet munkanélküliségi biztositás címén ismerünk és amely ezidőszerint már vagy húsz országban meg van valósítva, Itt ne méltóztassék hallgatni a kapitalizmusra, ne méltóztassék adni annak ellentállására, ne méltóztassék más szempontot figyelembe venni, mint azt, hogy a társadalom — amely igényt tart arra, hogy a maga berendezkedését tiszteljék, fentartsák és védelmezzék — gondoskodjék is arról, hogy mindenkinek odajusson az asztalára mindennap a mindennapi szükséges táplálék. A »ma« nyomja tehát a munkásosztályt ^és azt kell mondanunk, hogy a magyar munkásosztály teljesen magára maradt két fontos dologgal, a munkanélküliségi ellátatlansággal és a nyiltszavazással. Ezt azért emlitem meg, 60
