Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-184
396 Az országgyűlés képviselőházának nemzetköziség-évei összefüggésben a szakszervezetekről a többek között a következőket mondta (olvassa): »Az önök nemzetközi összeköttetéseinek az a célja, hogy nemcsak a német nép, hanem az egész világ munkásságának jólétét és békéjét biztosítsák. A békeszerződések revizióját elsősorban a nemzetközi megértéstől várhatjuk, amelyben önök nagy szolgálatot tehetnek. A békeszerződésben a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal szervezése az önök nemzetközi munkájának eredménye. A szakszervezetekre nagy feladatok várnak a világ gazdasági politikájának irányításában. Én figyelemmel kisérteni az önök vezetőinek munkáját a genfi nemzetközi gazdasági konferencia tanácskozásain. Meg vagyok róla győződve, hogy a kereskedelemi szerződések megkötésénél az önök szervezeteire nagy feladat vár. Én bámulom azt az áldozatkészséget, amelyet a munkásság az ő szervezeteiért hoz s meg vagyok róla győződve, hogy az önök munkájának eredménye javára lesz a munkásság Összeségének. Nem véletlen, hogy önök ma a porosz felsőház dísztermében lesznek megvendégelve. Ez 1914 előtt nem lett volna lehetséges és én örülök, hogy ez a változás bekövetkezett.« Ezt mondja Brauns német birodalmi munkaügyi minister, a szakszervezetek nemzetköziségéről. Arról az ösztönző erőről, amelyet a szakszervezetek kisugároznak magukból, ugyancsak Brauns német birodalmi munkaügyi minister a következőket mondja (olvassa): »A törvényhozás munkája eredménytelen maradna, ha nem volnának a szakszerevezetek, amelyek a törvényhozást ujabb és ujabb szociális törvények alkotására ösztökélik és gondoskodnak arról, hogy a megalkotott szociális törvények az életben tényleg végre is hajtassanak. Németország nem lett volna képes a szakszervezetek támogatása nélkül a háború után keletkezett gazdasági válság megrázkódtatásával szembeszállni és gazdasági életét talpraállitani«. A szakszervezetek szükségszerűségéről is nyilatkozott Brauns, amit azért tartok szükségesnek megemlíteni, mert nálunk azt mondják, hogy a szakszervezetek néhány izgága, izgató ember munkája nyomán jöttek létre és ha ezek nem volnának, vagy ezeket a világ valamely félreeső sarkába félre lehetne tenni, akkor nyomban megszűnnének a szakszervezetek. Brauns német birodalmi munkaügyi minister... (Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Nem hiszem, hogy nálunk valaki igy nyilatkozott volna a szakszervezetekről! — Malasits Géza: Dehogy nem! — Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Illetékes ember nem! — Malasits Géza: Még igyebben nyilatkoztak!) Nincs módom e pillanatban ennek bizonyítására, miután azonban megvan már az anyag, hozok néhány képviselő úrtól és államférfiaktól is ilyen kiszólásokat. Mondom, ebben a pillanatban erre nincs módom, de meg vagyok elégedve azzal és biztató kezdetnek látom, hogy a minister ur maga is helyteleniti a szakszervezetekről való ilyetén megemlékezést. (Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Feltétlenül helytelen!) Brauns német birodalmi munkaügyi minister a szükségszerűségről azt mondja (olvassa): »Azt állították egyesek, hogy a szakszervezetek mesterséges agitációk szüleményei«, — tehát a perióduson keresztül esett Németország is, amint méltóztatnak látni és tudni — (továbbolvassa): »erre a kijelentésre csak mosolyogni lehet. A szakszervezetek a gazdasági élet nél184, ülése 1928 június 12-én, kedden. külözhetetlen szervei, amelyeknek mindenütt meg kell lenniök, ahol kapitalisztikus termelőrendszer uralkodik, és én büszke vagyok arra, hogy a szakszervezetek működési szabadságát a német ^alkotmány alaptörvényei biztosítják«. T. Képviselőház! A minister ur értékes közibeszólása, azt hiszem, nem marad elszigetelt ^ tünet és a minister ur gondoskodni fog arról, hogy ez a felfogás kifejezésre jusson más • formában is. Arrla gondolok ebben a pillanatban, hogy a szervezeteket a maguk szervezkedési szabadságában ne gátolják és azoknak a társadalmi és munkásrétegeknek, amelyektől eddig elzárták a szervezkedés lehetőségeit, minthogy itt a minister ur is elismerte, hogy ez szükségszerű velejárója a mai társadalmi 'és termelési rendnek, méltóztassék a maga jogsait megadni, és hozzájuttatni őket a szabad szervezkedés jogához. Egészen más kérdés azután, hogy milyen alapon szervezkednek. Ez az önrendelkezés joga. Majd azok megmondják azután. Szervezkedjenek, amilyen alapon akarnak, csak szervezkedjenek és képviseljenek megfelelő erőt a megfelelően erős gfaizdasági ellenféllel, a kapitalizmussal szemben. Ugyancsak a profilaktikus csoportba tartozik a sztrájkjog elismerése és a béregyeztető intézmény. Éppen holnap kell majd egy interpellációt elmondanom (Mozgás és felkiáltások a jobboldalon: Kell? Nem kell!) a faipari munkások kizárásáról, egy munkaiviszályról, amely hetek óta tart már, 850 keresztény magyar családot érint és amelyben mindössze két fillér differenciáról van szó. Egyelőre nincs közeledés és nincs megértés. Egyrészt a kapitalizmus ragaszkodik a maga hatalmi álláspontjához. Nem a két fillérért nem adja meg a két fillért, mert azt igazán nem nehéz megállapítani, hogy két fillér nem lehet különbség, hanem hatalmi kérdésből. A munkásnak pedig olyan őrült hiánya van háztartásaiban, hogy minden fillérhez kénytelen ragaszkodni, amint megint számokkal lehet igazolni. Nincs azonban egyeztető intézményünk, amely ilyen esetekben közbeléphetne, megvizsgálhatná a kérdést és szükség esetén döntésit hozhatna, amellett pedig esetleg a nmgiaj erkölcsi persztizsével odahathatna, hogy a munkaviiszáily megszűnjék. Egy rendeletünk Van erre vonatkozóan, amelyet éppen Vass József népjóléti minister ur irt alá helyettes ministerelnök korában. Nem tudom, hogy ezt a rendeletet végrehajtották-e Vagy sem. A munkaviszályok terén a r ^nkapiae terén egyelőre nem érezhető ennek léte. Mindegy, hogy van-e vagy nincs. Egylőre még egyetlenegy esetben sem lépett sorompóba. De ha nincs, akkor meg kell csinálni, mert ez hozzátartozik, integráns része a profiláktiikuS szociálpolitikának. Ha nincs, meg kell csinálni, ha van, de rossz, meg kell javitanli. Mindenesetre feltétlenül szükség van ma már a sztnájkjog elismerésére és szabályozására és szükség van az egyeztető intézmény életrehiválsára, természetesen olyan formában, hogy aiz a maga n'agy rendeltetésének meg is tudjon felelni. Nálunk — sajnos — a sztrájk egyelőre és ezidőszerint rendőri kérdés, pedig azt különösen az utóbbi esztendőkben — tárgyilagosan megállapíthatjuk kölcsönösen — a munkásság igazán ultima rációként kezeli. Az utóbbi esztendőkben egyáltalában nem voltak vad sztrájkok, nem voltak hatalmi kérdés miatt megindított munkabeszüntetések. Mindig csak fillérekért, a véresen megérdemelt és szükséges