Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

Az országgyűlés képviselőházának 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. 395 jelentkeznek, nem lehet végrehajtani meg nem alapozott, nem megfelelő szociálpolitikával és munkabéirpolitikával. Nálunk is, észlelik azt, hogy a termelés átalakul, tíogy a termés gyorsul és olcsóbbá válik, hogy a géptechnika fejlődése úgyszólván minden óráiban ujabb nagy tömeg munkaerőt tesz feleslegessé. Nálunk is észlelik a dolgoknak ezt a részét, de csupán ezt a részét észlelik éls nem vonják le a szükséges konzekvenciákat a másik oldalon, összevonják a gyárakat, racionalizálnak, összpontosítanak, uj gépeket állítanak be, de^ védekeznek például a 8 órai munkaidő ellen, védekeznek a magasabb munkabérek és a munkásság önvédelmi szervezkedése ellen, védekeznek mindaz ellen, amire pedig ebben a folyamatban szükség van, mert tessék tudomásul venni, egészen komolyan mondom, ugy látszik a dolog, hogyha a technika, a muníkamódszerek 'és a termelés átalakulásának ezt a forradalmi ütemét nem veszik észre és nem vonják le konzekvenciáit, nem számolnak szociálpolitikai jelentőségével, vagy oldalával is, (Meskó Zoltán: Erre az oldalra is beszéljen!) akkotr ezt a technikai és fejlődési forradalmat követni kell egy társadalmi forradalomnak is. Mert utóvégre nem lehet büntetlenül állandóan nagy munkástömegeket kiszóri az utcára, (Meskó Zoltán: Folyton Csillérynek beszél! — Malasits Géza: Mindegy! Mert oda is hiába beszél! — Meskó Zoltán: Necsak a maga páirtjának beszéljen!) Nem lehet ilyen egyoldalú politikával állandóan veszélyeztetni azt a társadalmi rendet, amelyet önök csak szigorú törvényekkel és megszorító rendszabályokkal akarnak fent ártani, nem számolván azzal, hogy van ennek a kérdésnek egy másik oldala is, amelynek észrevétele és figyelembevétele nélkül a másik oldal észrevétele és figyelembevétele nem ér semmit. A silány kereset következményei, eltekintve attól a társadalomromboló hatástól, amelyről az imélnt beszéltem, fizikailag, fiziológiailag és erkölcsileg is jelentkeznek. Nem akarok itt számokat felolvasni; nincs rá szükség, hiszen ezek közismertek, legalább is fel kell tételeznem, hogy közismertek. Fel kell tételeznem, hogy a t. képviselő urak ismerik pártkülönbség nélkül azt;, ami körülöttünk folyik; hogy egészségügyi viszonyaink állandóan romlanak, hogy a halálozási arány növekszik, hogy a házasságok száma csökken, hogy a gyermektelenség már valóságos epidémiává fokozódott. (Meskó Zoltán: A válások szaporodnak.) Látniok és tudniok kell ezeket, uraim és ezzel a kamphauseni pénzügyi politikával szerény felfogásom szerint a helyzet nemcsak, hogy nem javul, hanem naprólnapra rosszabbodik. Ezt csak profilaktikus szociálpolitika művelésével lehetne valamiképen ellensúlyozni. A népjóléti minister urnák különben is tudnia kell, — kaphat jelentéseket a pénztár betegállományáról — hogy az ipari népesség egészségügye is veszedelmesen romlik. A pénztár olyképen segit magán, hogy csak akkor látja el a biztosítottat, amikor muszáj; ha csak egy kevés lehetőség van rá, elháritja ina fától a segítést és birói útra tereli a kérdést. Innen magyarázható az, hogy a munkásbiztositó-biróságok annyira túl vannak halmozva munkával, hogy képtelenek azt elvégezni és egy-két esztendős hátralékkal és időmulasztással hoznak ítéletet egyes ügyekben. Ez a pénztár anyagi helyzete szempontjából talán megoldás, a szociális biztosítás és a társadalom egészségügyének javítása szempontjából azonban ez a megoldás egyáltalában nem kielégítő. A profilaktikus szociálpolitikához tartozik, amiről beszédem elején már röviden megemlékeztem, az egyenlő elbánás elve és a szabad szervezkedés. A kizsákmányolás manapság nálunk már valósággal hisztériává fejlődött. A nagy kapitalizmus az előbb kimutatott nagy jövedelmezőség ellenére is bezárva^ tartja szekrényeit és nem hajlandó a munkásnak annyi munkabért adni, amennyi élete fentartásához szükséges és elegendő. Ezen csak ugy lehet segiteni, ha az állam a maga nagy hatalmával, erejével és pénzügyi készültségével legalább is annyira vállalkozik, hogy semleges marad abban a harcban, amely a tőke és a munka közt folyik. De ha csak semleges marad és nem áll a gyengébb oldala mellé, akkor már mulasztást követ el. S még sokkal nagyobb mulasztást, sőt többet: bűnt követ el, ha az erősebb oldalára, a kapitalizmus oldalára áll (Meskó Zoltán: Oda kell állnia, ahol az igazság van!) és segit a kapitalizmusnak ezt a hisztérikus kizsákmányolást még tovább fejleszteni és a munkásokat még jobban kizsákmányolni. Ha a kormány legalább semleges volna ebben a harcban, akkor szabad teret kellene engednie a munkások szervezkedésének^ s minden kategória szervezkedésének: a mezőgazdasági munkásoktól kezdve egészen fel az állami hivatalnokokig, mindenkinek meg kellene adnia a jogot és a lehetőséget arra, hogy szervezkedjék és szervezkedésével és szervezetének erejével a vele szemben álló gazdasági tényező ellenében a maga érdekeit képviselhesse és megvédelmezhesse. Nálunk ezzel szemben az történik, hogy a kormány egyoldalúan a kapitalizmus mellé áll és ahol csak teheti, ahol csak lehetőség nyilik rá. segit a kapitalizmusnak a dolgozó osztályokat viz alá nyomni. Én tudom, hogy a kormány és a Képviselőház egy része nem szereti a szakszervezeteket. Hiszen csúfondáros szót is találtak ki itt rá; Kuna P. képviselőtársunk egyebet sem tesz, ha erről van szó, csak a eakcervezeteket emlegeti fel anélkül, hogy megvizsgálná azt a kérdést, mit jelent a szakszervezet egy ország gazdasági és társadalmi életében. A szakszervezetek a maguk nagy kulturális és szociális teljesítményei mellett ma nemcsak árva, mostoha gyerekei a kormánynak, hanem Prügelknabe-i. A kormányok a helyett, hogy a munkásosztályt a maga önvédelmi harcában támogatnák, elnyomják és lehetetlenné teszik a szervezkedését. De nem mindenhol van ez igy. Legyen szabad itt hivatkoznom Brauns német birodalmi munkaügyi ministerre, aki a Centrum tagja és ugy tudom, (Malasits Géza: Azért lehet destruktiv!) papi férfiú, aki tehát társadalmi állásánál és szociálpolitikai elhelyezkedésénél fogva egészen hasonlatos a mi népjóléti minister urunkhoz. Brauns német birodalmi munkaügyi minister legutóbb Berlinben fogadta a nemzetközi szakszervezeti szövetség végrehajtó bizottságát, amely Berlinben tanácskozásra ült össze. Vannak még országok ezen a világon, ahol nemcsak a milliomos fiatal urakat látják szívesen, hanem a szocialistákat is, akik az egész világ érdekében, az egész világ népességének érdekében dolgoznak. Denikve Brauns német birodalmi munkaügyi pap minister ur fogadta Berlinben a külföldi, hazátlan, bitang szocialistákat, elment az értekezletükre és ott beszédet tartott. (Meskó Zoltán: Tessék rendreutasítani! Azt mondta, hogy bitang szocialisták!) A szakszervezetek