Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-183

Az országgyűlés képviselőhámnak 183, ülése 1928 június 9-én, szombaton. 375 lag betegség, munkaképtelenség esetén segélyezték a céhek kötelékébe tartozó legényeket, ipari munkásokat. Amikor az ipartestületek megszerveződtek, még az 1891-iki törvény előtt az 1884. évi ipartörvény rendelkezése alapján, akkor ezek a céhbeli segélyező egyesületek átalakíttattak ipartestületi segélyegyesületekké és ezekben a segélyegyesületekben látták el azután a munkásság betegség esetére való biztosítását, gyógykezelését stb. Miként Malasits képviselőtársam rámutatott, az 1867-es kiegyezés után, amikor itt a szabadipar, a nagyipar kezdte megvetni a lábát, már 1874-ben, tehát alig hét esztendő után, Magyarországon a munkások a maguk erejéből megalkották ezt a munkásbetegsególyző- és rokkantpénztárt, amely hihetetlen naggyá fejlődött és amely abban^ az időben, amikor állami szociálpolitikáról még szó sem volt, igazán nagy kulturszolgálatot teljesített azzal, hogy a munkaerőt igyekezett betegség esetén minél hamarább munkaképessé tenni és gondoskodott arról, hogy a munkából kiesett, elöregedett munkások munkáséletük végén ne koldustarisznyát és vándorbotot kapjanak kezükbe. Tényleg ugy van a dolog, amint Malasits elvtársam és képviselőtársam, azután Kéthly Anna és Bárdos képviselőtársaim rámutattak, hogy a tulajdonképeni szociálpolitikai törvényalkotások az 1889-ben Parisban tartott munkásvilágkongresszus óta indultak el hóditó útjukra az egész világon. Akárhogy is lapozzuk a történelem lapjait, látni fogjuk, hogy mindazok a szociálpolitikai alkotások, amelyek után nekünk indulnunk kell, amelyek a külföldön hatalmasan ki^ vannak fejlesztve és amelyeknek kifejlesztésére törekszünk mi is, akkor, amikor szerintem nagyon lassan, kockánként lerakjuk í a magyar szociálpolitika jövendőjét, amint ezt ezzel a törvényjavaslattal is célozzuk, mondom, minden ilyen modern szociálpolitikai törvényalkotás az utolsó 39 esztendőre esik. Itt vannak a sokat emlegetett Bismarckféle olaj cseppek. De Németország mégis csak alkotmányos ország volt, ellenben a cári uralom alatt, a d'espotizmus alatt élt Oroszországban is voltak szociálpolitikai törvények, amelyek a diktatórikus, a despotikus cári kormány által erőszakoltattak reá az orosz társadalomra, az orosz kapitalizmusra, de voltak munkásvédőtörvények még ott is és ezeknek a törvényeknek a megalkotására mindenütt a szervezkedő munkásság, az, öntudatos szocialista tezellemü munkások határozott fellépése kényszeritette reá a kormányokat. Itt Magyarországon itulajdonképen — egészen élénken emlékezhetek reá — már húsz esztendős koromban ott álltam a Nagy János-utcában a »Tyukketrec«-vendéglőben a gyűlésünkön, amikor a betegség, aggkor és rokkantság esetére szóló kötelező biztosítás törvényes rendezésének szükségességéről beszéltem. És ahogyan nőtt a magyar ipar ! és ahogyan nőtt a magyar iparral együtt a magyar ipari munkásság száma és ereje, ugy következtek be egymásután — ha nagyobb időközökben is — a magyar szociálpolitikai törvényalkotások. Az 1891. évi törvényt felváltotta az 1907. évi törvény, amely már fejlődést jelent, mert hiszen a betegség esetére szóló kötelező biztositáson túlmenőleg már kötelezővé tette a baleset esetére szóló biztosítást is. Ugyancsak ezekben az időközökben nyertek rendezést nálunk mint munkásvédő és szociálpolitikai törvények: az iparfelügyelet rendezése, a vasárnapi munkaszünet, azután némileg a női- és a gyermekmunka védelme, a veszélyes iparágban foglalkoztatott munkások védelme, az elmúlt évben újra alkottatott egy szociálpolitikai törvény, az 1927 : XXI. törvénycikk, most pedig jött ez a szőnyegen levő javaslat. Mindez természetesen nem magától jött, hanem — amint rámutattam — magukkal hozták ezeket a változott viszonyok és ezeknek a kényszeritő viszonyoknak következtében jutott el a magyar törvényhozás is szociálpolitikai törvények megalkotásához. Hogy a viszonyok és állapotok mennyire változhattak és mennyire változnak, azt itt a Házban is tapasztaltuk. Ha visszagondolunk arra az időre, amikor hat évvel azelőtt ide a törvényhozás házába először betettük a lábunkát, meg kell állapitanunk, hogy bizony itt egymást kölcsönösen majdnem felfaltuk. Hiszen emlékezhetünk azokra a lázas és izgalmas tárgyalásokra, amelyek a Ház ülései során lefolytak. Mégis nem hátráltunk meg soha az elől, hogy a munkásság érdekében szót emeljünk. Előzőleg a magyar törvényhozás házában soha annyit nem beszéltek munkáskérdésről, a munkásság sorsáról, mint amennyi felszólalás a munkások érdekében ez alatt a hat év alatt elhangzott. Ma már meg lehet állapítani, hogy mi is a magunk részéről sokkal nyugodtabban mondhatjuk el azt, amit a munkásság érdekében el kell mondanunk és a túlsó oldalról is nyugodtabb meghallgatásra találunk. És ha felszólalások történnek a túlsó oldalon, amelyek ellenérvekkel kivannak szembeszállni a mi általunk felhozott érvekkel, azok is sokkal higgadtabb hangúak, mint voltak akkor, amikor először foglaltunk itt helyet. (Petrovácz Gyula: Objektiv megállapítás!) Kétségtelen tehát, hogy a helyzet csak ugy javulhat és az ország érdekeit csak ugy tudjuk igazán értékesen és maradandóan szolgálni, ha ez a kölcsönös megértés, ha a kölcsönös meghallgatás nyugodt atmoszférában folyhatik le, ha itt a meggyőzésnek valamelyes jelei mégis mutatkoznak azokban az alkotásokban, amelyeket az ország és az ország népe érdekében a törvényhozásnak hoznia kell. Meskó Zoltán képviselőtársam annyira nyomatékosan és aláhuzottan beszélt itt arról, hogy a kormány miért csak az ipari munkásságot ós a kereskedelmi és magánalkalmazott rétegeket veszi figyelembe törvényalkotásainál és miért nem gondol a mezőgazdasági munkásokra is. Ez a magyarázat igen egyszerű, t. Képviselőház. 1867. óta túlnyomó részben a nagybirtokos osztály kormányozza ezt az országot. A háború végéig a forradalomig itt a dolgozó nép és a kis parasztság egyáltalában nem volt képviselve a képviselők sorában és még kevésbbé a kormányzatban. Ha a mai helyzetet, nézzük, ha beszélünk arról, hogy mennyire túlnyomóan agrárország ez a mi országunk, ha beszélünk arról, hogy mennyi gondot kell fordítani az őstermelés érdekeinek figyelembevételére a törvényhozás által, és tekintetbe vesszük a kisgazdatársadalom számát és a vagyontalan földmunkásság számát ebben az országban, akkor igazán megkérdezhetik egymás között kizgazda képviselőtársaink, hogy az ő osztályuknak megfelelő számban vannak-e ők bent ebben a törvényhozásban, és mi is megkérdezhetjük, hogy az a szám, amelyben minket ez a választójogi törvény ide beengedett, megfelel-e a munkásréteg létszámának, amelyről ebben az országban szólni lehet. Hiszen az ipari munkásságot, a forgalmi és kereskedelmi ágazatokban el-