Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-183

374 r Âz országgyűlés képviselőházának : jólét birtokosai a hivatottak egyedül arra, hogy a népet kormányozzák és a közhatalmat gya­korolják. A modern kapitalisztikus államban a szo­ciálpolitika törvényszerű szükséggé lett, ame­lyet nem lehet elkendőzni sem a humanizmus, sem a karitász nevével, sem a szegénység iránt táplált jóindulattal, jóakarattal és a segiteni­akarás felületes látszatának kielégítésével. A történelemből ismerjük és tudjuk, hogy az em­beri társadalom soha és semmikép nem jutott abba a helyzetbe, hogy a humanizmus, vagy a karitász elve alapján megszüntesse vagy csak enyhitse is jelentősebb mértékben azt a nyo­morúságot és szegénységet, amelyben a va­gyontalan népesség él és betömje némileg is azt az ürt, amely az egyik oldalon a szegény és vagyontalan nép, másik oldalon pedig a va­gyonos uralkodóosztályok között mindig fenn­állott, amely tátong és mélyebbé lesz, pedig a kereszténységnek, a vallásos hitnek sarkköve volt mindig a karitász és a humanizmus, a sze­génység gyámolitása és istápolása. Minden A T allás ostorozza a gazdagságot, a fösvénysé­get, zsugoriságot, ostorozza az önzést, s tanitja és hirdeti épen a vagyonosok, gazdagok elret­tentésére, hogy a mennyek országába csak a szegények juthatnak b© és azok, akik nagyon nagy jótékonyságot fejtenek ki. (Láng János: Rosszul tudj képviselő ur!) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Miért? (Láng János: Nem lehet akármit mondani!) Nem akármi ez, tessék elővenni a Szentirást. (Láng János: Ugyan, ugyan! — Esztergályos János: A szegények nem jutnak be a mennyek országába!) Elnök: Csendet kérek. (Láng János: Nem lehet akármit mondani!) Vanczák János: Ez nem akármi, mert a Szentirásból idézett tétel az, hogy boldogok a földi szegények, mert övék a mennyek országa. (Haller István: Nem a földi szegénységre, ha­nem a lelkiszegénységre vonatkozik ez! — Propper Sándor: Ott van még a teve és a tü foka!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Vanczák János: Én megéltem 58 esztendőt, de hogy ez a lelkiszegényekre vonatkozik, azt most hallom először. (Láng János: Persze, ez a baj! — Malasits Géza: Öt evangélium van, az övében lehet, hogy ugy van! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nincs Szent­irás-kiadás, amely azt mondja!) A Szentirás egész világosan mondja, hogy könnyebben megy át egy teve a tü fokán, mintsem hogy egy gazdag bejusson a mennyekbe. Ez is csak egy tétel, és itt azt hiszem, nem csupán lelki­szegényekről és gazdagokról van szó, hanem igazán arról, amiről én beszélek, hogy igenis a vallásos élet ostorozza a gazdagok vagyoni önzését, hirdeti a szegények gyámolitásának szükségét . . . (Láng János: Tehertétel! — Ma­lasits Géza: Ezt a tehertételt szivesen elvise­lik! — Propper Sándor: Sőt futnak utána!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne mél­tóztassék állandóan közbeszólni! Vanczák János: . . . hirdeti állandóan a szegények gyámolitásának szükségességét és hirdeti azt, hogy az Ur Jézus minden szeretete és melegsége a szegényeké. Mindennek elle­nére ezen az alapon semmi sem változott meg, nem változott meg a különbség a gazdagok és szegények életsorsa között, sem a gazdagok jó­szive nem nyilvánul meg itt soha a szegények iránt olyan mértékben, hogy azzal ezek a tár­33. ülése 1928 Junius 9-én, szombaton. sadalmi ellentétek valamelyes enyhülést nyer­tek volna. De ismerjük a történelemből azt is, hogy azok a tudósok, bölcsek, reformerek, humanisták, akik kétségbeestek, az emberiség szegénysorsu rétegeinek nyomorúságán, kita­láltak száz és egy módot, kisérleteket tettek arra, hogy megváltoztassák ezt a helyzetet, a végén azonban minden ilyen elgondolásról ki­sült, hogy utópisztikus, azzal segiteni nem lehet. A modern állami szociálpolitika sem nem humanizmus, sem nem karitász, nem az ön­kéntes segités, nem az emberszeretet alapelvén épült fel. hanem egyfelől az öntudatra ébredt munkásosztály szervezett közös akaratán, más­felől a kapitalisztikus államrendnek azon a jogos félelmén, hogy a gondozatlan ember­tömegek felboríthatják a társadalom békéjét. Ennek a napirenden lévő törvényjavaslat előadója, Fitz igen t. képviselőtársam is ki­fejezést adott akkor, amikor azt mondotta, hogy a nyomor ellen való küzdelem nemcsak emberbaráti kötelesség, hanem a társadalomi­nak megmentése, a társadalomnak, a nemzet­nek szilárd alapokra való fektetése. Azt mon­dotta továbbá (olvassa): »A társadalomban jelentkező dekomponáló erőkkel szemben csakis ugy tudunk védekezni, ha . megakadályozzuk azoknak az erőknek kifejlődését. Csak olymódon veheti elejét az állami élet annak, hogy a sokszor robbanásig feszült és igen sokszor antiszociális erők az állam kere­teit szét ne feszitsék.« (Láng János: Már régen meg kellett volna érteni ezt az igazságot!) — Persze, hogy meg kellett volna érteni. — A ka­pitalista államoknak akarva, nem akarva vál­lalniuk kell ezeket a szociális terheket, amelye­ket a szociálpolitika vállaikra rak, mert ha nem vállalják, kérdésessé válik létezésük. Azt azután megint megengedem és meg is értem, hogy akkor, amikor ilyen szociálpolitikai ter­heket vállalni kell, nem állnak oda és nem mondják a modern állam képviselői és a poli­tikai irányzat uralkodó csoportjai, hogy ezt nem önként vállalják, hanem kényszer hatása alatt, — ellenkezőleg igyekeznek azt a látsza­tot kelteni, hogy itt mindenkiből csöpög a jó­szándék, a jóakarat a szegénység iránt, hogy itt mindenkit áthat a megértés és hogy nem azért alkotnak szociális törvényeket, mert mu­száj, hanem mert gondoskodni kivannak a va­gyontalan, segitségre szoruló népek boldogu­lásáról és jólétéről. (Láng János: Azért, mert a tőke önkéntes adakozásra és önkéntes támo­gatásra nem vállalkozik!) Természetesen. Majd később rá is fogok térni erre. Nemcsak a tőke, a mozgótőke nem vállalkozik erre, hanem nem vállalkozik a másik, a befektetett tőke sem. (Láng János: Én mindegyik tőkéről beszéltem!) Nem is kell messze mennem a bizonyitékok keresésében, hogy mindazokat bebizonyitsam, amiket elmondottam, hanem csak egy kis pil­lantást kell vetnem visszafelé, miután képvi­selőtársaim ezt már megtették és le kell von­nom a következtetéseket a mai helyzetig, ami­kor most végre hosszú idő után előttünk fek­szik a magyar munkásság rokkantság, özvegy­ség és árvaság esetére szóló biztosításával fog­lalkozó törvényjavaslat. (Éri Márton közbeszól. — Malasits Géza: Pici cukor és hosszú korbács!) 1891-ig, tehát addig az időpontig, amikor az első betegsegélyző törvényünket megalkot­ták itt a magyar törvényhozásban, a munkás­ság maga gondoskodott saját szociális szük­ségleteinek biztosításáról és kielégítéséről. Ez messze megy vissza. A céhekben ott voltak a legényegyletek. Ezek a legényegyletek kizáró-

Next

/
Thumbnails
Contents