Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-181

Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1928 június 6-án, szerdán. ââl költségeket leszorítani^ 7%-ra, aminek nagyon örülünk. Ez olyan óriási eredmény, amelyhez fogható kevés van a külföldön is. Hogy ezek az intézmények annyira fejlődjenek épen abban az időben, amikor az állam maga vette a kezébe, amikor a minister ur. kormánybiztosa ült ott, akivel képviseltette magát és épen ebben az időben sikerült a költségeket 7%-ra leszorítani, ez megnyugtató, sőt mi egy fél százalékkal legolcsóbbak vagyunk ezen a téren. Itt tehát nem érheti gáncs a munkásbiztositó-pénztárt, mert legolcsóbban adminisztrálja maigát és tagjait. Ez a szellem, amely intézkedésekben már le van fektetve, az öregségi biztositásnál hasonlóképen fog érvényesülni. Épen azért megnyugtató számomra, hogy ennek a nagy összegnek csak nagyon kicsiny része fog adminisztrációra menni, a többit mind az, öregek, rokkantak, özvegyek és gyermekek számára fogják folyósítani. A magánalkalmazottak számára rendkívül szomorú a mai helyzet. A magántisztviselők intelligens, tanult emberek, ahhoz a foglalkozáshoz képest azonban szociális szempontból rendkívül nyomorúságos helyzetben vannak. Csak egy számot akarok exponálni a Képviselőház előtt. A magántisztviselők 43%-a nincs egy hónapnál hosszabb ideig egy munkaadónál. Igaz, hogy ez inkább az irodakisasszonyokra és egyszerűbb foglalkozású emberekre vonatkozik, de igy is milyen szomorú tény az, hogy embereknek folyton vándorolniuk kell. Ez a szociális bizonytalanság. Ezért van óriási nagy szükség arra, hogy ezeket az alkalmazottakat öregségük és rokkantsáiguk esetére fogjuk meg, hogy megszűnjék ez a szociális bizonytalanság ezen a térem Rendkivül érdekes az, amire most fogok rátérni. Rendkivül érdekesek azok a nagy bérkülönbségek, amelyek ennél az intézménynél fennállanak. Először is azt látom itt, hogy a magánalkalmazottaknál a bér napi átlaga 844 fillér. Az üzemi alkalmazottaknál, akik közé beletartoznak a gyári munkások, tömegei, a napi átlag 409 fillér. A háztartási alkalmazottak napibérátlaga 211 fillér és ebben benne van a természetbeni járandóság átszámított összege is. Természetes dolog, hogy ilyen nagy intézmény mindig uniformizálásra törekszik. Az uniformizálás szükséges, különösen azért, hogy a kockázatot minél több váll viselje. Ennél a pontnál azonban azt gondolnám, hogy modust kell találnunk arra, hogy a magasabb fizetésű, magasabb társadalmi állású embereket magasabb járadékban is legyünk képesek részesíteni^ nem. a többinek kárára, nem a többinek rovására, hanem saját maguknak kell módot adni arra, hogy ők többet áldozhassanak, hogy azután többet kapjanak öreg korukra. Én a magánalkalmazottaknak kereseti viszonyait azzal akarom exponálni és megmagyarázni a Képviselőháznak, hogy a legmagasabb fokon levők, akik 20 pengő napi átlagot kapnak, a magánalkalmazottak 6% -át teszik, ellenben lemennek egészen 2 pengőig, sőt 1-50 pengőig a napi fizetések. Itt tehát óriási differenciák vannak és a nyugdíjban mégis vajmi kevés differencia van. Szociális felfogásomnál fogva arra kell tehát kérnem a minister urat, tegye lehetővé azt, hogy a magasabb társadalmi állásai embereknek, akiknek nagyobb a fizetésük, adassék mód arra, hogy több járadékot kapjanak, mint mások, nem másoknak rovására, hanem arra kell nekik móidot adni, hogy t'öibb befizetéssel tegyâk lehetővé a több járadék megkapását. Tudom jól, hogy más országokban is azzal hárították el ezt a kérelmet, hogy neon lehet sokfélét csinálni, mert akkor az adminisztráció megöli ezt az intézményt. Ez igaz, de azt képzelem, hogy matematikusok ki tudják számitani, hogy mennyit kell annak az illető tagnak fizetnie rendes, törvényes járadékán felül, ha járadékát emeltetni akarja. Adjunk tehát módot arra, hogy aki többet keres, amikor jól keres, többet tudjon áldozni azért, hogyha megöregszik, több járadékot is tudjon kapni. (Dréhr Imre: Benne van a bizottság jelentésében!) Akkor nem. is fejtegetem ezt tovább. Örülöjk neki, hogy ez a bizottsági jelentésben benne van. Ha a magánalkalmazottaiknak ez a kérelme teljesül, akkor teljesen megnyugszunk; és a mi aprólékos, apró-cseprő kivánságainkat majd a részletes tárgyalásnál leszek bátor tolmácsolni és ezirányn indítványaimat benyújtani. Ami mármost témámnak utolsó pontjára, a kisiparoskérdésre vonatkozik, itt is kérem szíves türelmüket. Nagyon röviden akarok végezni. Az önálló elemnek kérdését más országokban sem sikerült tökéletesen megoldani az alkalmazottaknak kérdésével. A betegsegélyezési törvény tárgyalásánál, tudom jól, hogy nem a minister urnák nem-akarásán múlt az, hogy bevonassanak a kisiparosok a betgsegélyezési javaslatba, hanem egészen más okok, természetes okok akadályozták meg, hogy azok is belevétessenek az alkalmazottakkal együtt, hogy az alkalmazottakkal együtt kezeltessenek. Ha valamikor kell intézményt alkotni, akkor a kisiparoselemre, a kereskedőkre egész más szervezetet kell létesíteni a betegsegélyezés és balesetbiztositás megoldására vonatkozólag-. A mostani javaslatban az iparosság mint önkéntes biztosító vehet részt. Tudom jól, hogy az önkéntes biztosítás egy meghalt idea Magyarországon. Az önkéntes biztosítás, sajnos, nemcsak Magyarországon, de széltében Európában sem vált be és aki arra bazirozza egy szociális intézménynek létét, hogy önkéntesen mindenki akkor lép be, mikor jól esik, az nincs a kérdéssel tisztában^ az nem mérlegeli kellőkép annak az önkéntes biztositásnak súlyát és lehetőségeit. Ha ebben az országban az ármentesitést rábízták volna a gazdákra, hogy azok Önként akarják, ebben az országban az ármentesítés sohasem történt volna meg, hanem azzal, hogy rákényszeritették a gazdákat az ármentesitési törvénnyel az adózásra, ezer és százezer holdat sikerült a viztől mentesíteni. Az a szociális gondolat, amely itt le van fektetve, csak ugy fog érvényesülni a kisiparosok között, ha a biztosítást kötelezővé fogjuk tenni. Amint az agrárlakosságot sikerült rávenni arra. hogy saját jól felfogott érdekében az ármentesitéssel a vizet tartsa távol a földjétől, épen ugy rá kell kényszeriteni az, önálló elemet arra, hogy törődjék sajótmaga öregségével és rakja össze fiatalságában filléreit arra, hogyha megöregszik, legyen miből megélni. Ebben az országban 265.000 iparos van; ez a 265.000 iparos 245.000 segédet alkalmaz, A gyáripar csak 220.000 munkásnak ad kenyeret. ÍPetrovácz Gyula: Ezek a dolgozó milliók! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Az iparosság tehát több embernek ad kenyeret, mint maga a gyáripar. A kisipar nemcsak segédekben, munkásokban alkalmaz többet, de ezenfelül 80.000 tanoncnak ad kenyeret, tehát több embert alkalmaz, mint maga a gyáripar. Ez az elem az, amelynek sorsa sokszorta rosszabb, mint az egyszerű szegény munkásé, mert hiszen 265.000 iparos közül 165000-nek csak tanonca van, segéd nélkül dolgozik, őmaga a munkaszerző, a kun-