Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-181
Az országgyűlés képviselőházának csaftszerző, őmaga a kereskedő, az értékesítő egy személyben. Az ő sorsa valóban akárhányszor rosszabb a munkásénál, vagy a tanoncénál, aki nála van alkalmazva és aki biztositva van betegség: ellen. Ha a munkás felesége beteg, kap gyógyszert, ha baleset éri, megvan a lehetőség, hogy kártalanítsák, ha gyermeke beteg, akkor mindaz jár neki, amit a törvények szabályoznak. Az a szegény iparosember azonban ott áll az életben minden nélkül; ha az ő felesége gyermeket szül, nem jön hozzá az állami munkásbiztositó bábája; ha ömaga beteg, nem jön senki a segitségére, sajátmagának kell előteremtenie mindazt, amire az életben szüksége van. Azért vagyok fanatikusa az iparosügyeknek, mert látom, hogyha egy országban valamely osztály el van hanyagolva, akkor ez az osztály az, amely mélységesen el van hanyagolva szociális szempontból és egészségügyi szempontból. Ha nézem a halálozási arányszámot, azt látom, hogy a munkásság egészségügye messze felette áll az iparos egészségügyének; kétszer annyi iparos hal meg évente, mint amennyi munkás. Miértf Azért, mert évtizedeken keresztül rendelkezésére állt a munkásnak a szociális biztositás minden része, a járadéktól, táppénztől kezdve, minden, az iparosság azonban ebben a tekintetben mélységesen el van hanyagolva. Itt van most ez a javaslat, amely szerint az iparosság önkéntesen lesz biztositva. Ez már maga nagy ut a felé a cél felé, amelyet el akarunk érni. És itt legyen szabad őszintén megmondanom, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatosan azért nem szólalt fel az iparosság sokszor, mert nem akartuk az, iparosságot egyszerre belevinni egy súlyos gazdasági akcióba. A minister ur talán tapasztalhatta azt, hogy az iparosság ebben a kérdésben nem reagál annyira, mint ahogy ő gondolta; ez azonban nem azért van, mintha az iparosság nem érezné a ; nyugdíjbiztosítás szükségességét, hanem azért, mert tervszerüleg nem akartuk belevinni a harcba akkor, amikor az iparosság küzd az érdekképviseletéért, küzd az adózási rendszer igazságtalanságai ellen, s amikor ebben az évben bevezetik a rokkantsági biztosítást is, amelynek egy részét ő fogja viselni, mert hiszen több munkást alkalmaz, mint a gyáripar. Igaz, hogy a kisiparnál kevesebb a munkabér, mégpedig körülbelül 15—20%-kai kevesebb, mint a gyáriparban, mert a gyáripar városban dolgozik, de mégis azoknak a biztosítási járulékoknak, amelyek a munkásbiztositópénztárba befolynak, s amelyek ebbe a pénztárba is be fognak folyni, jórészét a kisiparosság adja„ tehát az a 265.000 iparos, aki a 250.000 munkást alkalmazza. T. Képviselőház! Az iparosság különösen a háború után súlyos küzdelembe került. Itt van a legsúlyosabb kérdés, az adózás kérdése. Hála Istennek, az illetékes köröket sikerült már megmozgatni annyira, hogy revizió alá vették az adózásnak ezt a súlyosságát. Azt mondhatja valaki, hogy a forgalmiadót az iparosok könynyen fizethetik, mert beszedik a publikumtól. Ez azonban csak látszat; a publikum maga tulaj donképen nem fizeti meg a kisiparosnak a forgalmiadót, mert a verseny oly óriási, hogy amikor megrendelő jön, akkor erősen leszorítja a forgalmiadót az iparosnál. Optikai csalódás tehát azt hinni, hogy a forgalmiadót az iparosság úgyis megkapja a közönségtől. Ez nemi áll, az iparos a maga jövedelméből, hasznából fizeti ezt. Itt van az óriási tévedés, s az iparosságnak azért fájdalmas ez, mert a forgalmi181. ülése 1928 jumus 6-án, szerdán. adót a maga jövedelméből kell leadni s nem tudja átháritani a közönségre. Második küzdelmét az iparosság az érdekképviseletért, a kézműveskamaráért folytatja. Nem akartuk az iparosságot egyszerre sok küzdelembe, sok harcba belevinni és ha a minister ur azt látta, hogy sok harcba nem mentünk bele, még sem ernyedtünk el; mert tervszerüleg nem akartuk az iparosságot belevinni sok harcba, sok küzdelembe. Megvan a felhatalmazásom az iparosság összessége nevében, hogy köszönjem meg a minister urnák azt a sok-sok jóindulatot, amellyel az iparossággal szemben viseltetett, de kérjük, hogy a törvénybe olyan rendelkezések vétessenek fel, hogy automatice lehessen kiterjeszteni a magyar iparosságra is a kötelező biztosítást. Ha mi a magunk szervezetét, a kézműveskamara intézményét követeljük, ezt nem hivatalok létesítése okából követeljük az iparosság számára, nem azért, hogy néhány ember uj hivatalhoz jusson. Azért kell a magyar iparosságnak a kézműveskamara, hogy kultúráját, technikai műveltségét emelni tudja és erőt legyen képes gyűjteni. Az iparosságnak — ismétlem — gazdaságilag, kulturailag és ' technikailag is fejlődnie kell és ezért kell a kézműveskamara. De kell azért is, hogy a minister ur megbízhassa ezt az intézményt ennek a szociálpolitikai feladatnak, ennek a társadalmi biztositásnak az iparosságra vonatkozó részének végrehajtásával. Én tehát azt kérem a minister úrtól ennek a javaslatnak tökéletesítése érdekében, hogy a magyar iparosság küzdelmét támogassa, mert látunk sok kezet hozzányúlni, de ezek angyalcsináló bábák módjára nem akarják ennek a képviseletnek megszületését, nem szabad engedni, hogy apró kenyérféltésből, apró presztizskérdjésből ennek az intézménynek megszületését lehetetlenné tegyék. Az a hitem és meggyőződésem, hogy az iparosságnak szüksége van egy alkotmányos szervre, amelynek segítségével növelni tudja műveltségét, kultúráját, képzettségét és általában előre viheti a magyar iparosság érdekeit. Nem szabad engedni, hogy elsüllyedjen ez az osztály, mert ez az osztály ennek az országnak legértékesebb osztálya, tehát nem szabad engedni elsüllyedni. Ha a magyar iparosság önként akarja vállalni ennek az érdekképviseletnek terheit, az államnak nincs joga megvonni az iparosságtól az érdekképviselet felállításának a lehetőségét, örülünk és hálával nyugtázzuk, hogy a kormány egyik tagja, a kereskedelemügyi minister ur megígérte, hogy benyújtja a kézműveskamaráról szóló törvényjavaslatot, de félek attól, hogy ez sok idő múlva fog bekövetkezni. Azt kérem tehát a magyar iparosság nevében a népjóléti minister úrtól, hogy az iparosságot ebben a törekvésében támogassa. A nemzet színe előtt kérem erre, mert ha meg akarjuk valósítani a magyar iparosság számára a kötelező biztosítást, akkor sürgősen szükség van ebből a szempontból is a kézmuveskamarákra. Bizom benne, hogy a minister urban, aki az iparossághoz szivében, lelkében közel áll, erős akaratú támogatót kaptunk, hiszen bírjuk erre nézve az ő igéretét még ministerelnökhelyettes korából. Bizunk benne, hogy beleszól ebbe a vitába, ebbe a küzdelembe és ennek eredményeképen bizom abban, hogy a magyar iparosság megkapja azt az intézményt, amelyért oly sokat küzdött, harcolt, megkapja a maga alkotmányos szervezetét, a kézműveskamarát, amely
