Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-179

274 Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. részt pedig figyelmen kivül hagytak olyan tényezőket, amelyek már évtizedek óta többé­kevésbbé jól vagy rosszul végezték azokat a munkákat és teljesítették azokat a feladato­kat, amelyeket e törvényjavaslat alapján léte­sülő intézmény van hivatva végezni. Amikor azt mondom, hogy kire terjedjen ki a biztositás és amikor megállapítom, hogy a földmunkások nagy rétegeinek kihagyása nagy hézagot jelent a törvényjavaslatban, akkor egyben meg kell állapitanom azt is, hogy nemcsak a földmunkásoknak, hanem a háztar­tási alkalmazottaknak és az önálló iparosok­nak és kereskedőknek a törvény kötelező ha­tálya alól való kivonása is nem kevésbbé teszi hézagossá az egész intézményt. A kisiparosok túlnyomó többsége ugyanis teljesen azonos kulturviszonyok között él, mint a munkás: (Bródy Ernő: Ugy van! Mint az alkalma­zottja!) ugyanaz a kulturfok, ugyanaz az élet­mód, ugyanaz az életstandard, de ugyanaz a bizonytalanság is a jövőt illetően, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: Ugyanaz a kálvária!) A kisiparos épen ugy dolgozik, talán sokszor még megf eszitettébb munkát végez, mint a munkás. Idegeit ez a munka épen ugy felőrli, mint a munkásét. Mél­tóztassanak megnézni a kisiparosok tömegeit szombati napon, amikor fizetésre kerül a sor és akkor méltóztassanak beleélni magukat an­nak a kisiparosnak a helyzetébe, aki pénteken még nem tudja azt, hogy honnan veszi elő a szombati munkabért. Látjuk, hogy különösen az, épitkezés terén milyen rettenetes állapotok vannak, hogy különösen az építőiparral fog­lalkozó kisiparosoknak túlnyomó többsége kétszeres kálváriát jár. Először járja a kál­váriát, hogy munkát szerezzen. Amikor azután a munka megvan, akkor következik a nagyobb baj. Amikor a munkát elkészíti, akkor az az előbbinél sokkal nagyobb gond nehezedik rá, hogy hogyan tudja majd megkapni munkájá­nak ellenértékét. Egy egész sereg pör, a pöröknek százai in­dulnak meg egy-egy építkezési kampány ,befe­jezése után és ezer meg ezer azoknak az építő­ipari kisiparosoknak a száma, akik csődbe ke­rülnek, akik a legkétségbeejtőbb helyzetbe ke­rülnek, mert a munkát elvégezték, a költségeik megvannak, a munkabéreket ki kellett fizet­niök, az anyagot szintén ki kellett fizetniük és nincsen ellenérték. Azt látjuk tehát, hogy a kis­iparosoknak túlnyomó többsége ma már nem azt az életet éli, amelyet élt azelőtt a céh­korszakban, vagy a gyáripari termelés kifejlő­dése előtt. Az a patriarchális viszony, amely megy olt azelőtt, ma teljesen megszűnt. Ma már csak a regényekben olvashatunk arról a jómódú kovácsmesterről, akinek megvan a 15—20, vagy 25 holdja, vagy talán ennél is több, aki munká­jáért megkapja az ellenértéket, akinek nincsen gondja, aki gondtalanui éli a maga úgyneve­zett vegetativ életét. Ma már ez a társadalmi tipus megszűnt. A konkurencia fejlődése, az ipar fejlődése magával hozta azt, hogy ma a gyáripar termeli azoknak az iparcikkeknek túl­nyomó többségét, amelyeket azelőtt a kisiparos készített. Hogy ne mondjak többet, itt van pél­dául a cipőipar. Ma már a legritkább ember készíttet magának cipőt. Legfeljebb orthoped­cipőt csináltatnak, a cipők túlnyomó részét azonban a gyárak készítik el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Sőt mondhatom, hogy ebben Magyarország egészen speciálisan rossz helyzetben van, mert a cipők túlnyomó részét külföldről szerzik be. A bostoni nagy cipőgyá­rakban százezer számra készítik naponta a cipőket és szállítják azokat a világ minden tá­jára. A cseh cipőgyárak elárasztják cipővél egész Közép-Európát és igy a cipészmesterekne* nem jut munka, legfeljebb sarkalás vagy tal­palás. Amikor azt látjuk tehát, hogy egyrészt megcsappant a munka és természetesen ezzel megcsappant a kereset és a kereseti lehetőség is, addig másrészről pedig ellenszolgáltatásban nem részesül a kisiparos, mi sem természete­sebb, mint hogy ez ennek a társadalmi osztály­nak teljes elproletarizálódását eredményezi. Szó sem lehet ma már arról, hogy, egyes — na­gyon csekély — kivételtől eltekintve, a kisipa­ros annyit tudjon gyűjteni magának, hogy ab­ból öregségére tisztességesen meg tudjon élni. Nem kevésbbé áll ez a kereskedők nagy töme­geire. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha lát­juk, hogy itt vannak társadalmi rétegek, ame­lyek ma még látszólag a polgári osztályokhoz tartoznak, tényleg azonban helyzetüknél fogva azonos sorsban élnek a munkásokkal, (Bródy Ernő: Proletárok lettek!) akkor ezeket a nagy társadalmi rétegeket nem lehet figyelmen kivül hagyni a rokkantbiztositás megvalósításánál és nem szabad figyelmen kivül hagyni az aggkori biztositás megvalósításánál sem. hanem bele kell kapcsolni ezeket a rétegeket is a törvény keretébe. Az indokolás azt mondj a-, hogy a kisiparo­sokat azért nem lehetett a törvény keretébe felvenni, azért nem lelhetett a biztositás köte­lező voltát reájuk is kiterjeszteni, mert hiszen hiányzanak azok a statisztikai adatoik. amelyek ennek a rétegnek biztosításához szükségesek. Megállapítom azonban azt. — noha teljes tisz­telettel adózom azoknak, akik a törvény mate­matikai részét elkélszitettélk és kidolgozták v — hogy ez sem az utolsó betűig és az utolsó szám­jegyig stimmelő valami, hanem még maguk a törvény előkészitői is érzik és tudják, hogy bizonyos idő multán ezelket az adatokat ismét revideálni, kiegészíteni kell. Ha tehát abszolút bizonyossággal nem állapithatjuk meg, hogy a munkásokra alkalmazott statisztikai adatok minden tekintetben helytállók, akkor megálla­píthatjuk azt is, hogy a statisztikai adatok ér­tékét bizonyos mértékben, ha nem is teljes mértékben, ez a megállapítás lerontja. Ha tehát tudjuk azt, hogy nem abszolút bizonyos­sággal és nem százszázalékos mérteikig lehet a statisztikai adatokra támaszkodni, akkor azt mondom, nincs semmi indoka annak, hogy ne terjesztessék ki a biztositás hatálya azokra a társadalmi rétegekre is, amelyek a munkásoké­val azonos körülményeik közt élnek és igy a reájuk vonatkozó statisztikai adatok: seim mu­tathatnak a munkások adataitól nagyon lénye­ges eltérést. Nem mondom, hogy az a körül­mény, hogyha valaki mint úgynevezett önálló iparos vagy kereskedő végez ipari vagy keres­kedői munkát, bizonyos mértékig néni lehet hatással egyrészt munkaképességének csökke­nésére, vagy pedig öregségére, kétségtelen, hogy ez bizonyos mértékig hatással lehet, de nem olyan nagy mértékben, hogy ne lehetne reáiuk is kiterjeszteni a törvényt. Mi m történik, ha nem fog pontosan klappolni reájuk az a statisztikai adathalmazat, amelyet itt cssze­hordtunk és összeszedtek a munkáisokra vonat­kozólag? Akkor épen ugy meglesz a lehetősége és a módja annak, hogy később ezt revideál­ják, mint ahogyan az kilátásba van helyezve a munkásokra nézve is. Ezért tehát az én meg­győződésem és megítélésem szerint nincs semmi indoka annak, hogy a háztartási alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents