Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-179

272 Az országgyűlés hépviselöhazanah 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. is csak annyit volt képes keresni, amiből a legszükösebb viszonyok mellett tudta magát fentartani. (Egy hang jobbfelől: Megtakarítani is tudott! — Jánossy Gábor: Mi akkor is szegények voltunk! — Zaj!) Ebből a standardból, amely a háború előtt megvolt, kétségtelenül leadott Európa minden országának munkássága, amely ma kétségtelenül rosszabbul él, mint a háború előtt. Ott, ahol egy plusz volt, ahol az életstandardon felül is volt egy pluszkereset, ott lehetett mit leadni, itt Magyarországon azonban, ahol nem volt ilyen plusz, ahol állandóan minusz mutatkozott, a szükséglet és a kereset közt, itt már azután a keresetből való leadás katasztrofális eredményekkel jár. Ha egy ilyen munkásosztályt még: külön sújtunk ezekkel a terhekkel, akkor ez igazságtalan dolog. (Farkasfalvi Farkas Géza: A szakszervezeti adót miért nem méltóztatnak elengedni a szegény munkásnak? Azt is el lehet engedni! — Vanczák János: El is engedjük annak, aki nem dolgozott! — Gál Jenő: A járulékot senkinek sem engedik el, annak sem, akinek keresete nincs! — Zaj.) Elnök: Méltóztassék beszédét folytatni, és kiérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben meghallgatni a szónokot. Bárdos Ferenc: Engem ilyen közbeszólás nem szokott megzavarni, sőt örülök neki, mert közben legalább pihenek. (Jánossy Gábor: Jól esik neki! — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem akartam zavarni, csak megjegyzést tenni!) Ami a szakszervezeti adót illeti, megjegyzem, hogy Magyarországon csak az fizet szakszervezeti illetéket, aki akar, és aki nem akar, az nem fizet. (Ellenmondások jobbfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: Az nem kap munkát! — Mándy Sámuel: Maga sem hiszi el! — Jánossy Gábor: Halljuk! Halljuk! Ëz igen érdekes! —. Egy hang jobbfelől: Nem tartozik a tárgyhoz! — Farkas István: Csak az Omge-nak szabad szervezkedni! Ugy látszik, csak a nagybirtokosoknak szabad szervezkedniük az olcsó napszám megtartására! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Méltóztassék beszédét folytatni és a tárgyhoz visszatérni. (Helyeslés a jobboldalon.) Bárdos Ferenc: Méltóztassék ezt a kérdést a" munkásokra bizni, hiszen a képviselő ur még nem fizetett soha egy fillér szakszervezeti illetéket sem, tessék tehát ezt csak miránk bizni! (Farkasfalvi Farkas Géza: Ha belépek a szakszervezetbe, akkor fogok fizetni! — Farkas István: Fizet maga az Omge-ben? — Vanczák János: Tehát mégis igaz, hogy aki nem lép be, nem fizet, tehát nem muszáj! — Farkasfalvi Farkas Géza: Azért nem kapok ott munkát!) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak a szónokot meghallgatni! (Farkas István: Nem is akar dolgozni! — Farkasfalvi Farkas Géza: Dolgozom eleget másutt!) Bárdos Ferenc: Ha valahol szükség' van rá és ha valahol megokolt, hogy ezeket a terheket minél nagyobb rétegekre terjesszék ki és minél nagyobb^ rétegek közt oszoljanak meg ezek, akkor épen egy ilyen lerongyolt gazdasági viszonyok között élő országban megokolt ez. Mert ha igaz, hogy mi rosszabb viszonyok között vagyunk, akkor fokozottabb mértékben igaz az, hogy a munkásosztály még rosszabb viszonyok közt él, megvan tehát minden indoka annak, hogy ennek a biztositásnak terheit az egész társadalom viselje. Angliában, ahol a munkás háromszor annyit keres, mint amennyi az elsőrendű életszükségleti cikkek ára egy héten, vagy Amerikában, ahol a munkás egyheti keresetéből kifizetheti kosztját, lakását s felöltözhetek tetőtől-talpig, (Bródy Ernő: Autót tart!) természetes dolog, hogy a munkásra háritják ezt a terhet s keresetének 4%-át fizettetik erre a célra, mert ezt könnyűszerrel el tudtja viselni. Nálunk azonban, ahol a munkás nem keres annyit, hogy tisztességesen meg tudjon élni, a munkásokra háritani ennek a terheit senimiképen sem igazságos, semmiképen sem helyes, semmiképen sem okos politika. (Farkas István: Nálunk ilyen a társadalmi szolidarizmus!) Erre bizonyára azt mondhatnák, hogy hiszen ennek előnyeit a munkások élvezik, miért fizessen tehát más, miért fizesse ezt az egész társadalom? Bár közvetlenül valóban a munkás élvezi ennek előnyét, mégis a törvényt nem kizárólag azért csináljuk, hogy a munkás segélyt kapjon, hanem — amint az indokolás is mondja — azért csináljuk, hogy azokat az ellentéteket, amelyek állandóan veszélyeztetik a társadalom nyugalmát, kiküszöböljük, hogy rendes mederbe juthassunk, hogy azt a forradalmi és forrongó hangulatot, amely a munkásságnál állandóan tapasztalható, levezethessük, Csatornának, biztositási szelepnek készül ez az intézmény. Ha tehát ennek készül, és ha elismerjük azt, hogy ennek készül, akkor tudnunk kell azt is, hogy az egész mai társadalomnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy olyan szociálpolitikai intézmények létesüljenek, amelyek nyugvópontra fogják juttatni ezeket a kérdéseket és le fogják csillapítani a forrongó kedélyeket. Ez nemcsak a munkásosztálynak érdeke, hanem érdeke az egész társadalomnak is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S ha a munkástól egymagától elvárjáik azt, hogy ennek az intézménynek összes terheit viselje, és ha azt mondják és megállapitják, — mert meg kell állapitaniok — hogy a munkás erre képes, akkor nem tudom megérteni, hogy az egyéb társadalmi rétegekre, amelyeknek teljesitő és teherviselő képessége lényegesen nagyobb a munkásokénál, miért nem akarnak ebből a teherből valamicskét ráháritani? S ha a munkás egymaga el tudná ezt viselni, menynyivel könnyebben tudná elviselni ezt a terhet az egész magyar társadalom. (Gál Jenő: Mégpedig progressziv kulcs alapján! — Meskó Zoltán: Csakis ugy!) Természetesen mindenki a maga teherviselő képességének arányában. (Meskó Zoltán: Természetesen!) Mert minél többet biztosit a társadalom valamely egyednek, annál nagyobb a kötelessége annak a társadalmi egyednek a társadalommal szemben. Minél többet juttat a társadalom valakinek, annál többet kell az illetőnek visszaadnia, de annál nagyobb érdeke is fűződik ahhoz, hogy ez a társadalmi rend megingathatatlan legyen. Ennek természetes következménye az, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez egészen más! — Zaj.) hogy az a csekély áldozat, amelyet jelentene ennek a biztositó intézménynek fentartása az egész társadalomra nézve, semmiképen sem áll arányban azokkal a nagy előnyökkel, amelyeket a nagyjövedelmű emberek részére biztosit az egész társadalom. (Gál Jenő: A latifundiumnál és a holtkéznél kezdjék el!) Amikor tehát èn

f azt mondom, hogy meg kell csinálni az intézményt, és amikor azt mondom, hogy adni kell az intézménynek, hogy kapni lehessen tőle, akkor egyben megjelölöm azt a forrást, ahonnan kapni lehet sokkal többet, mint amennyit lehet kapni igy, megjelölöm az egész társadalomban. (Dréhr Imre: Szóval céladót csináljunk!) Igen. Nem halunk bele. .abba.