Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-179

270 Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. az a .iáradékmegállapitó bizottság .Szemfény­vesztés azt mondani, hogy a iáradékmegálla­pitó bizottság lesz az, amely meg fogna állapi­tani, hogy a munkás mit kap, s hogy ez a lényeg. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ki ké­sziti elő és intézi el az aktákat. A gyakorlatban az történik majd, hogy amikor a munkás meg­rokkan, bemegy a pénztárhoz és ott a szüksé­ges iratokat beterjeszti, kérve, hogy rokkant­ságát állapítsák meg, akkor ez a kérvény ke­resztül megy a hivatalok labirintusain és mire odakerül a iáradékmegállapitó bizottsághoz, már tulajdonképen el is van intézve a kérvény sorsa. Ilyen kérvény ezerszámra lesz, eleinte rokkantság megállapítási kérvény csak néhány lesz, aggkori-járadékra vonatkozó kérvény több, — ezek később csökkenni fognak, majd erre is rátérek — tény azonban, hogyha ezek a iáradékmegállapitó bizottságok minden héten is tartanak ülést, akkor is ezerszámra kell elin­tézniük ezeket az aktákat, úgyhogy itt azután az fog történni, hogy az előadó sorban fel­olvassa a neveket, hogy X. Y. kap ennyit, Y. X. kap annyit, és erre azután rá mondják az áment Ha talán egyik vagy másik ilyen jára­dékos egészen kirivó esetében történni is fog valami, az csak olyan lesz, hogy száz vagy akár ezer eset közül egy, ha elég ügyes, fog magának egy iáradékmegállapitó bizottsági tagot, aki azután ott a bizottságban protezsálni fogja vagy az ügyét külön fogja elbírálni. Egyébként azonban nem a járadékmegállapito bizottság, hanem maga az egész bürokratikus szervezet és annak szelleme az, amelytől függ azután az, hogy a járadékra és segélyre szoruló munkás ügye mikép intéztetik el. Épen ezt nem akarják, épen ez az, amitől elütik az ér­dekelteket, hogy saját pénzükön olyan tisztvi­selőket alkalmazzanak, amelyeneket akarnak. (Egy hang a jobboldalon: Honnan tudja ezt olyan jól? — Bródy Ernő: Mi ennek a magya­rázata?) A magyarázatra is rá fogok térni. Azt hallottuk, hogy a munkásbiztositó­pénztárban mind kiváló és munkásbarát tiszt­viselőket helyeztek el az utóbbi időben és hogy azok az urak, akik a munkásbiztositó-pénztár sorsát intézik, mind nagyon kiváló emberek, akiknek egyéb céljuk, óhajtásuk, egyéb vágyuk és kívánságuk nincs, minthogy az oda forduló munkás ügyét szeretettel intézzék. Amikor ért az önkormányzatot követelem, az ilyen egyéni tulajdonságokat nem vehetem figyelembe. ISTa­gyon tág fogalom az, hogy ki a jó ember és ki a rossz ember, ki az okos ember, ki a buta em­ber; a legtöbb esetben mindenki önmagát okos­nak tartja, ami természetes, és a barátainkat mindenesetre többre becsüljük, mint az ellensé­günket. Ezek a szempontok tehát itt közre nem játszhatnak. Nem lehet anatómiai vizsgálat alá vetni azt a tisztviselőt, aki a munkásbiztositó­pénztárban el lesz helyezve és ennek az anató­miai vizsgálatnak alapján nem lehet megálla­pítani azt, hogy az illető jó munkásbiztositási tisztviselő és munkásbarát lesz-e vagy sem, ha­nem egészen más szempontokat kell figyelembe venni ennek az ügynek elbírálásánál. Azt kell figyelembe venni, ami az ember természetében rejlik, hogy a tisztviselő mindig azt respektálja, akivel szemben függőviszony­ban van. Ha az a tisztviselő tudja, hogy neki nem parancsol sem munkás, sem munkaadó, ha tudja, hogy az ő sorsa nem függ attól, hogy a munkásoknak vagy az érdekelt munkaadóknak mi a véleményük róla, akkor természetesen nem is fog azzal törődni, csak eggyel fog tö­rődni, azzal, hogy oda fog mindig kacsintani, hogy ki van a kormány rudjánál, akitől függ I az ő sorsa, előmenetele és lehet a legjobb indu­lattal az ügy iránt, akkor is azt fogja elsősor­ban tekinteni, hogy mit akar a kormány vagy mit akarnak azok, akiktől az ő előmenetele függ. Ez olyan természetes emberi vonás, hogy én ezt rossz néven nem is tudom venni. Ezért tehát a törvényt akként kell megalkotni, hogy akik en­nek az intézménynek terheit viselik, azok ott jogokkal is ruháztassanak fel. Teljesen tartha­tatlan, igazságtalan és megengedhetetlen az, hogy azoknak, akik ezt az intézményt a maguk befizetéseivel és mondhatnám, nagyon súlyos áldozataival fentartják, akik milliókat és mil­liókat hoznak össze, a szegény munkások béré­ből: azoknak ne legyen ott egyetlen szavuk sem. (Bródy Ernő: Ugy van!) Nem fordulok a keresztény párthoz ebben a tekintetben, mert ugy látom, hogy ők teljesen leszögezték magu­kat az autonómia ellenségei mellé, én a népjó­léti minister ur több nyilatkozatából arról győ­ződtem meg, hogy ő ebben teljesen hajthatat­lan; amikor arról van szó, hogy autonómiát kell biztosítani, akkor egészen egyszerűen azt mondja, hogy: »itt világnézeti különbségek vannak köztünk, ezek áthidalhatatlanok«, ennek következtében tehát ez az ügy el van intézve. (Láng János: Most halljuk, hogy mit kapnak a munkások a rokkant-intézettől! Három-négy pengőt havonta!) Majd arról is lesz szó. Mármost t. Képviselőház, ha azt nézzük, hogy milyen hiányosságot jelent az a körül­mény, hogy az intézetnek nincs autonómiája, kutatnunk kell más hibákat és bajokat is. En­nél az intézetnél megállapíthattuk azt, hogy minden világnézeti különbség, minden párt­különbség nélkül helyezkedhetünk arra a közös plattformra a népjóléti minister úrral szemben, hogy autonómiát kell biztosítani ennek az in­tézménynek és ebből az intézményből épen en­nek kapcsán tudjuk távoltartani az ellentéte­ket. Nem kell hozzá szocialistának lenni. ÍBródy Ernő: Ugy van! Teljesen igaza van!) Meg vagyok győződve arról, hogy egyetlenegy egységespárti képviselőt sem fognak azért megbuktatni, mert a munkások intézeteiben vagy a rokkantbiztositási intézetben az önkor­mányzat mellett tört lándzsát. De ha a külföldi munkásbiztositási intézményeket nézzük, ott is azt fogjuk találni és tapasztalni, hogy a mun­kásokat nemcsak, hogy távol nem tartották ezektől az intézményektől, hanem ellenkezőleg odacsalogatták, odahívták, odaültették, mert ennek — miként Tisza István mondta — van bizonyos nevelő hatása is. Ez áll az egyénre, a pártra, áll az osztályokra egyaránt, hogy ab­ban, akit valamilyen felelősségteljes helyre ál­lítanak, ott, azon a helyen a felelősségérzet , ki­fejlődik. (Bródy Ernő: De nemcsak munkáso­kat, hanem munkaadókat is állitsanak oda!) Természetesen! Mindenkit! Akit valamivel megbíznak, az rögtön érzi a felelősséget. Ha kimegyünk az utcára, ahol 10 utcaseprő sepri az utcát, mihelyt az egyiket megbízzák azzal, hogy ügyeljen arra, hogy ez a munka rendesen intéztessék el, az illető emberben, akiben eddig abszolúte semmi felelősségérzet nem volt, ab­ban a pillanatban felébred a felelősség tudata és ennek megfelelően jár el. Miért kell a felelősségnek tudatát és érze­tét szunnyadni engedni a munkásokban? Miért kell a felelősséget tisztán és kizáróan a kor­mányra háritani? Miért ne lehetne ebben az intézményben a felelősséget a munkaadókra és munkásokra háritani? Mi a magunk részéről ez alól a felelősség alól bizonyára nem fogunk kitérni. Hogy a kötelező és a fakultativ rendszerről

Next

/
Thumbnails
Contents