Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-172
20 Az országgyűlés képviselőházának sem ebben a kérdésben ,— igen, ha külön üléseznek, de itt a Házban nem (Zaj.) — akkor azt kell mondanom: nem szégyenlik-e magukat, hogy nekem, a merkantilista elv képviselőjének kell felemelnem szavamat ahelyett, hogy Csontos képviselő ur, — aki elismerem, jó dolgokat is mond, — és a többiek, elpanaszolnák, (Zaj. — Gr. Bethlen István ministerelnök: Ezt senki sem fogja komolyan venni a képviselő urnák!) hogy az ipari árucikkek 50—60% -kai drágábban jutnak a mezőgazdaság kezébe, mint voltaképen szabad volnál Azt kell kérdeznem: ez közgazdaság, ez az ország érdeke? Hol vannak a nagy emberek, akik itt segiteni akarnak? De nem is mondom, hogy nagy emberek. Hol vannak azok a jóindulatú emberek, akik nem akarják veszni hagyni azt a mezőgazdaságot, amelytől a mi életstandardunk függ, amely a mi alapunk? Tehát én, a merkantilista állok ide és azt mondom, hogy mindent félretéve, elsősorban mezőgazdaságunkat kell ismét virulásra felsegítenünk. (Zaj.) Elsősorban programmot kell felállítani, •— amit még nem állitott fel senki — hogy voltaképen mit akarnak keresztülvinni. Itt mindenki incidentaliter dolgozik, nincs semmiféle programm a mezőgazdaság tekintetében. Méltánylom t. ministerelnök ur, azokat a munkákat, amelyeket elvégeznek azzal, hogy mocsarakat, vadvizeket lecsapolnak. Nagyon nagyra becsülöm ezeket a munkákat, de mi haszna lesz az országnak abból, ha lecsapolják a mocsarakat, túltermelésünk lesz és nem tudjuk értékesiteni azokat a cikkeket, amelyeket produkálunk. Hol élhet ebben az országban ipar és kereskedelem, ha a mezőgazdaság sorsa nemcsak bizonytalan, hanem veszedelemben van? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tudom, hogy a ministerelnök urnák erős judiciuma van, ha a ministerelnök ur valamivel ex asse foglalkozik. Ministerelnök ur, mi ma kifelé nem tehetünk semmit, a befelé való erősödést megtehetjük, befelé erősödnünk kell minden tekintetben anyagilag, azért, hogy annak idején, amikor erre szükség van, ez az anyagi erő a mi rendelkezésünkre álljon. Mert ha egyszer szükség lesz erre az anyagi erőre, ha szükség lesz arra, hogy visszaszerezzük a mi elvesztett és mindig visszaóhajtott területeinket, és a mi anyagi helyzetünk nem lesz olyan, amilyennek lennie kell, ha nem vagyunk jómódú ország, hogy ezt eltúrjuk, akkor hiába minden erőlködés. Elsősorban belsőleg kell az or-szágot felsegiteni. Ez pedig csak ugy érhető el, ha a ministerelnök ur erre a nagy kérdésre fordítja figyelmét, ha a ministerelnök ur megközelíthető lesz általában ideák számára, mint ahogyan most saját képviselőtársai által sem közelithető meg és saját ministertársai által is nehezen közelithető meg, (Zaj a jobboldalon.) — bizonyára nagyon el van foglalva — ha a ministerelnök ur ki fogja nyitni a fülét, nem az én tanácsaimra, mert azokra nincs szüksége, hanem azoknak a tanácsaira, akik a mezőgazdasághoz értenek és akiket a ministerelnök ur arra méltónak tart, hogy elmondják a ministerelnök urnák a maguk véleményét arra nézve, hogyan lehet ezen az országon segiteni. Méltóztassék egy programmot adni, méltóztassék mégmondani, hogy: »így és igy akarom kivezetni az országot ebből a bajból«, akkor a kritikát gyakorolni fogjuk ugyan ezen a programmon, de mi mindnyájan a jót akarjuk, mert t. uraim, ha a mezőgazdaság krizisbe kerül, akkor jaj ennek az országnak. (Rassay Károly: Már megvan!) 172. ülése 1928 május 21-én, hétfőn. Az utóbbi 14 nap alatt, amikor olyan hidegek jártak, hogy még fagyok is voltak, azt gondolta az én öreg fejem, hogyha most itt Magyarországon lefagyna a termés, mi történnék ezzel az országgal? Ministerelnök ur, én nem tudom, hogy mi történt volna, — talán az urak jobban tudják — de ha ugy, mint 1866-ban lefagyott az egész termé« a késő májusi napokban, sőt azt hiszem, június 6-án, most is lefagyott volna az egész termésünk, akkor, azt hiszem, egy olyan dilemma előtt álltunk volna, amilyet én el sem tudok képzelni és valószínűleg ia ministerelnök ur sem tud elképzelni. Hála Istennek, ez nem következett be, és remélem, nem is fog bekövetkezni, de ministerelnök ur, az Istenért, valamit kell tenni, hogy ebben az országban a mezőgazdaságot felvirágoztassuk. Lehetetlen ez az állapot, lehetetlenek az adók, a községiadók, az ipari árak, a vámok, lehetetlen a kamatpolitika is. (Gr. Bethlen István ministerelnök: És a beszédek is lehetetlenek, amelyeket tartanak! — Rassay Károly: Ejnye, ejnye! — Gr. Bethlen István ministerelnök: Majd felolvasom, hogy milyen előkelő tónusban beszélt a t. képviselő ur, felolvasom az összes kifejezéseit! — Rassay Károly: Én? — Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem! A most szóló képviselő ur! — Bródy Ernő: Ez a legenyhébb!) Nekem nincs más hatalmam, ministerelnök ur, mint a szó, és más befolyásom nem lehet. (Rassay Károly: Igen! Minden illegális hatalmat a kezükben tartanak és még a szóbeli kritikát sem tűrik! Ez elbizakodottság a végletekig! — Gr. Bethlen István ministerelnök: Ez parlamentáris kifejezés, képviselő ur? — Rassay Károly: Igen; arra nem lehet mást mondani! Arra feleletet, amit a ministerelnök ur mond! Lehetetlen beszéd! — Zaj.) Ha én egy olyan szót szóltam volna, amely nem parlamentáris, azt hiszem, az elnök ur engem rendreutasított volna. (Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek! Rassay képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni! (Schandl Károly közbeszól. — Rassay Károly: Okosabb lenne, ha a^ képviselő ur az irodájában dolgozna a fizetéséért! — Schandl Károly: Az ügyvéd ur pedig az ügyvédi irodájában! — Rassay Károly: Azt nem az állam fizeti!) Rassay képviselő urat ismételten figyelmeztetem! Ha közbeszólásait nem hagyja abba, kénytelen leszek erélyesebben fellépni! (Jánossy Gábor: Semmi szükség nincs erre az izgalomra!) Sándor Pál: Méltóztassanak elhinni, hogy nekem semmi érdekem nincs abban, — még hiúsági szempont sem vezet — hogy itt felszólaljak, Higyjék el nekem, mint becsületes embernek, hogy becsületes meggyőződésemet és hitemet hozom ide. Lehet, hogy egyik, vagy másik szó a t. ministerelnök urnák nem tetszik, de méltóztassék elhinni, hogy mielőtt én ezt a keményebb hangot használtam volna, kipróbáltam előbb a szelídebb hangot. Próbáltam mindefélét; kipróbáltam azt, hogy a pénzügyminister úrral négyszemközt beszéljek, már számtalanszor. Mindent elkövettem. Megmondtam egészen nyíltan t. ministerelnök ur, hogy nincs semmi kifogásom az igazságügyminister, a népjóléti és a kultuszminister urak ellen. Megmondtam egész őszintességgel, hogy a t. ministerelnök urnák, igenis, nagy érdemei voltak, megmondtam számtalanszor ott, ahol engem különböző címekkel illettek, azért, mert én a ministerelnök ur oldalán álltam. De itt, ahol mimagunk között vagyunk, ahol az ország előtt beszélünk,
